95 éves lenne az Óz Dorothy-ja, Judy Garland
Oscar-jelölés, Golden Globe-díj, számos Grammy-díj – rövid mérlege a hollywoodi filmcsillag, Judy Garland gazdag életművének.
Kevesen tudják azonban, milyen ára volt a csillogásnak, és mi állt a színésznő hányattatott életútja és szeszélyes magánélete hátterében; mindössze 47 éves volt, amikor magányosan pszichiátriai szereit túladagolta. Születésének évfordulóján, június 10-én emlékezünk a világsztárra.
Az amerikai színésznő még tinédzser, amikor filmfőszereplőként elénekli a XX. század egyik legismertebb filmdalát, az „Over the rainbow” (A szivárványon túl) címűt: Judy Garland 17 évesen már ifjúsági Oscar-díjat – „Oszkárkát” – kap. És sorra következnek majd az elismerések: az Arany Glóbusz (Golden Globe)-díj, a Grammy-díj és a zenei életműdíj. A filmiparba igen korán berobbant filmcsillag egyik ismert mondása: „12 évesen születtem egy MGM-filmstúdióban”. A Metro-Goldwyn-Mayer hollywoodi filmstúdió egyik vezetője szerint Garland volt „a rút kiskacsa, aki nagy pénzt hoz”.
Filmstúdiójával kötött szerződése értelmében a 17 éves világsztárnak igencsak ügyelnie kell a külsejére: az egyik kitétel szerint ha meghízik, fizetség nélkül felfüggesztik, mindaddig, amíg le nem fogy. Hogy étvágyát kordában tartsa, antidepresszánsokat és amfetaminokat írnak fel neki, a mellékhatásként kialakult alvászavaraira pedig kemény altatószert. Garland gyógyszerfüggővé lesz. Barátai vészjósló változásokat figyelnek meg rajta: a súlyosan lefogyott színésznőt pszichoanalitikushoz viszik. A világsztár magatartása egyre szeszélyesebb, bomlasztóbb s egyre demoralizálóbb a forgatásokon. Később az orvosi leletekből kiderül, hogy a pszichiátriai szerek fizikailag fokozatosan tönkretették őt.
„Gyógyszert” szed, hogy szorongását elmulassza, majd ugyanezt megkísérli tabletták nélkül is elérni, aminek eredménye fizikai fájdalom és olyan erős fulladásérzet, hogy a szereket újra szednie kell. Nincs még 27 éves sem, amikor 1949-ben elektrosokk-kezeléseket kap, aminek következtében kezd leépülni. „Soha nem lehetsz annyira magányos, mint az, aki a színpadon beteg. Nincs annál nagyobb rémálom, mint mikor négyezer ember előtt hirtelen úgy érzed, hogy elhányod magad.” – számol be Judy Garland tulajdon érzéseiről.
Azt, hogy Garland bajainak forrása „veleszületett művészneurózis”, a pénztárcájukat megtömni szándékozó pszichiáterek és pszichoanalitikusok hangoztatják, akiktől – ha azok valóban ismerik a lelki problémák okait – elvárható lett volna a gyógyítás. Akiktől azt várta volna, hogy leszoktatják a súlyos szerekről; ők azonban még súlyosabbakra szoktatták. Judy Garlandnak – amint egy életrajzírója beszámol róla – megvolt a maga véleménye az őt kezelő pszichiáterekről: „Mérhetetlenül elcsüggedt; az analízissel töltött évek nem segítettek rajta... semmire sem becsülte a pszichiátereket, tucatnál is több kezelésére járt, de mindegyikük kudarcot vallott vele.”
Kudarcot vallott „kezelőorvosainak” egyike nem kisebb szaktekintély, mint Karl Menninger, aki a második világháború utáni legnagyobb pszichiáterképző központ megalapításához járult hozzá a világon. Egy másik híres hollywoodi pszichiáter Martin Grotjahn volt, aki Karl Menninger meghívására emigrált Németországból: Grotjahn utóbb elismerte vonzódásának okát Hollywoodhoz és a filmsztárokhoz: „Alig vártam, hogy pénzt csináljak.” Természetesen, Grotjahn véleménye, miszerint a „színészeket szinte lehetetlen sikeresen kezelni”, abban őt magát nem akadályozta, hogy a gyógyulást nem hozó „gyógykezelést” folyton kiszámlázza.
Garlandot az 1950-es évek végén kórházba utalják, miután a pszichiátriai szerek szedése következtében egészségügyi problémái kritikussá válnak: mája, lépe földagadt, egész teste mérgekkel telítve. A kórházból 7 héttel később távozik, hogy harmadszor – és utoljára – a színpadra visszatérjen. Ekkor Valiumot, Thorazint írnak fel neki, egy alkalommal pedig napi 40 (!) tabletta Ritalint.
A Greenwich Village-beli Half Note Clubban 1969. június 15-én utolsó alkalommal lép színpadra. Hat nappal később egy londoni szállodában életét veszti, miután pszichiátriai szereit túladagolja.
Mindössze 47 éves volt, amikor elvesztettük a "rút kiskacsát"..
hírek innen, onnan
Mutatjuk a kormánytagok vagyonnyilatkozatait – jelenleg ő a legtehetősebb
A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és...
Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar...
Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Megint drágább lesz a dízel annak, aki piaci áron tankol
A benzin ára nem változik továbbra sem.
Hibáztak a mentők Gálvölgyi János rosszulléténél: vádat emeltek ellenük
Vádat emeltek két mentésirányító, egy betegszállítás-felvevő és egy mentésvezető ellen Gálvölgyi János ügyében.
Először szólalt meg Christian Eriksen, miután újra összeesett a pályán
Elmondta, mire akar koncentrálni most.
Vádemelés lett a vége annak, hogy nem küldtek mentőt Gálvölgyi Jánoshoz
Négy embert vádoltak meg foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Vádat emelt az ügyészség az Integritás Hatóság elnökével szemben, aki több mint 140 milliós vagyoni hátrányt okozott
Biró Ferenc lapunknak politikai nyomásgyakorlásról beszélt, most szabadságvesztést, pénzbüntetést és vagyonelkobzást kért rá az...
Már elérhető Orbán Viktor utolsó vagyonnyilatkozata
Orbán Viktor utolsó vagyonnyilatkozata: szerény megtakarításokkal zárult egy hosszú politikai pálya.
A Netflixtől a felhőig: Így megy el a fizetésed 10%-a online előfizetésekre
A sok apró előfizetés – a Netflixtől a Spotifyig – észrevétlenül összeadódik, és a hónap végére meglepően nagy összeget vihet el...
Kevesebb csavarás és rövidebb bombák: a foci-vb új labdájának fizikája átírja a játékot
Az előttünk álló labdarúgó-világbajnokság hivatalos játékszerének forradalmi aerodinamikai tervezése alapjaiban változtathatja meg a...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


