Ezt olvasta már?


A Herényi Virágútra készül Szombathely városa

A hétvégén a 15. Herényi Virágútra készül a városrész. Az ünnep egyben a Szent György templom búcsúnapja is. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai szerint már többször köszöntött be hűvösebb, csapadékos idő, de az érdeklődés így is mindig jelentős volt. - Szombathelyi Napilap -

Már állnak a rendezvénysátrak, az árusok is hozzáláttak a pavilonok összeszerelésének.

A rendezvény előtt az elmúlt 14 év tapasztalatairól és a hétvégi Szent György naphoz is kötődő rendezvényről kérdeztük Szekér Tamást, a Herényi Kulturális és Sportegyesület egyesület elnökét.

Az időjárás nagyban befolyásolja a szabadtéri rendezvények sikerét, ám Tamás optimista:

- Ugyan egy hűvösebb időjárási hullám érkezik, de vasárnapra a napsütést megrendeltük! Szombaton érdekes programok tucatja várja az idelátogatókat, az igazi nagyüzem vasárnap lesz. Az elmúlt 14 év sok tapasztalatot és egyben maradandó élményt is adott egyesületünknek és a velünk együttműködő aktivistáknak. Talán amit kiemelnék, hogy a rendezvény eddigi sikere nagyban azon múlott, hogy nem égtünk ki lelkileg, mindig valami új elemmel rukkoltunk elő. Ugyanakkor a rendszeresen idelátogatók mindig megtalálták azokat a programokat is, ami számukra élményt nyújtott. A rendezvénynek vannak olyan alapelemei, amiket változatlanul rendszeresen beépítünk a programunkba. A 15. Herényi Virágút új elemeként kiemelném, hogy mini virágkarnevált is rendezünk. A felvonuláshoz lehet csatlakozni. A részvételhez szükséges virágokkal feldíszített kerékpár, vagy a beöltözés virágjelmezbe, de akár egyidejűleg mindkét feltétel is bevállalható. A karneváli menet a Szent György templomtól a virágút teljes szakaszán végigvonul. Várható indulási idő vasárnap 10 óra. Kiemelkedő kulturális programok várják az érdeklődőket, a részletes programunk honlapunkon megtalálható.

Egy biztos, hogy a rendezők mindent elkövetnek, hogy a hétvégén Herénybe látogatóknak maradandó élményekben legyen részük. A kiváló programok, a pompázó tavaszi virágok, az ínycsiklandozó ízek és a finom borok egy igazán jó hét végi programot ígérnek!

 

Forrás: Vaol.hu







0
0

hírek innen, onnan

Amerikai érdekeltségekbe tenyerelt bele Ukrajna – Egy telefonhívás elég volt, hogy felhagyjanak a támadásokkal

Ukrajna az amerikai alelnök, J. D. Vance kérésére nem indít dróntámadást a fekete-tengeri Novorosszijszk kikötőjét használó...

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

Súlyos árat fizethetsz azért, ha így betonoztad le a kerted

Már egy négyzetméternyi talaj a kertben, ami nincs betonnal fedve, annyi hőt lenne képes elvonni a környezettől, amit egy klíma fél nap...

Azonnal lépett a rendőrség a Szigetes drogbotrány után: biztonsági kamerák felvételeit foglalták le, mintákat elemeznek

A hatóságok a szombati rosszullétek ügyében már mintákat vettek, és a biztonsági kamerák felvételeit is lefoglalták.

Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben

Budapest tízmillió négyzetméternyi napelem telepítésére készülhet, ami Karácsony Gergely szerint hatalmas energiatermelési potenciált...

Amit sosem akarhattunk – egyre hosszabb és intenzívebb hőséghullámokat hoz a globális felmelegedés

A klímaváltozás miatt a hőséghullámok nemcsak egyre gyakoribbak és intenzívebbek, hanem hosszabb ideig is tartanak.

45 milliárdnyi közpénzt kapott Krausz Ferenc kutatóközpontja

A Nobel-díjas fizikus által vezetett Élvonal Alapítvány közfeladatait és az alapítvány alá tartozó, szintén hozzá köthető...

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra...

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Magyar Péter honvédségi helikopterrel indul Paksra

Ott lesz a kormányülés, a miniszterelnök a honvédelmi miniszterrel megy.

Országos hajsza indult 24 híresség után, te is vadászhatsz rájuk, de segítheted is őket

Az RTL Most Wanted című realityje szerdán indult a Keleti pályaudvartól, ahol 24 híresség kezdett menekülni. A nézők egy külön...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0