Ezt olvasta már?


A Sargentini-jelentésre adandó válaszról döntenek

Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők kedden szavazhatnak a Sargentini-jelentésre megfogalmazott válaszról, szerdán pedig a tavalyi költségvetés zárszámadását tárgyalják.

A házelnöknek a parlament honlapján elérhető napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, két közelmúltban elhunyt korábbi országgyűlési képviselőre, Kőrösi Imrére (MDF) és Mózes Mihályra (SZDSZ) történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Az interpellációk ezúttal is két órában hangozhatnak el, ezt azonnali kérdések követik hatvan percben.

Kedden reggel 9 órától napirend előtti felszólalások hangozhatnak el a szavazások előtt.

A Ház ekkor dönthet a Fidesz-KDNP képviselőinek azon határozati javaslatáról, amely az Európai Parlamentben elfogadott Sargentini-jelentésre ad választ. Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője korábban azt mondta, a dokumentum arra szólítaná fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarország elleni valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben.

A határozathozatalok után hat javaslat általános vitáját folytatják le. Szó lesz például a honvédség létszámkeretét emelő indítvány, valamint a székelyek és az orosz közösség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezések.

Szerdán szintén reggel 9 órakor kezdődik az ülésnap, a Gárdonyi Géza-emléknap alkalmából a képviselők röviden felidézik az író munkásságát. Az ülésnap egyetlen napirendi pontja a 2017-es büdzsé zárszámadásának általános vitája.

A képviselők csütörtökön elsőként a Magyar Nemzeti Bank 2017-es üzleti jelentését véleményezhetik, majd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavalyi költségvetésének végrehajtását, valamint a szervezet jövő évi büdzséjét értékelhetik.

A parlament ülése október 24-én, szerdán ér véget, ekkor - a második héten megszokott módon - kizárólag azonnali kérdések és kérdések szerepelnek napirenden.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

A tartósság lett az új prémium – a Honor válasza a piaci változásokra

Hosszabb életciklus, okosabb technológia – ilyen trendek formálják 2026-ot

December 24-én is kinyit az élelmiszerláncok többsége

Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én, üzleteik általában 12 óráig várják a vásárlókat, de a nyitvatartás egyes...

11 évvel később férjhez ment ahhoz a férfihoz, aki egy régi utazási videójában feltűnt a háttérben

Athanasia Arkalis 2014-ben, 21 évesen készítette el első európai útjáról szóló videóját, amit évekkel később újra megnézett, és...

Endometriózissal műtötték a Pretty Little Liars sztárját – a színésznő drámai vallomást tett a betegségéről

A Pretty Little Liars színésznője, Janel Parrish őszintén mesélt az endometriózisáról és a műtétje utáni időszakról. 

Felcsaptak a lángok a Kadarka utcában, rohantak a tűzoltók

Nagy erőkkel vonultak ki a lánglovagok.

Durva baleset történt Magyarországon, hatalmas a baj

A helyszínre a társhatóságokat is riasztani kellett.

Őszi országjárás: 103 állomáson 5700 érdeklődőt ért el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idén ősszel megrendezett hét országjárásán minden vármegyébe eljutott, 103 helyszínen összesen 3200...

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.

Váratlan fordulat Szalai Attila körül, nem számol vele török csapata - sajtóhír

Állítólag elválnak egymástól a Kasimpasa és Szalai Attila útjai.

Barátja kislányát zaklatta szexuálisan egy monori férfi, majd Ázsiába próbált szökni a rendőrség elől

A férfi a kislány bizalmába férkőzött, aki apának is szólította néha őt.

Lázár János egyeztetést ígért a fuvarosokkal

A miniszter fenntartja, azért emelik az útdíjakat, hogy a főutak mentén élőknek jobb legyen.

0

Sport

Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát

A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.

Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig

Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.

A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.

Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk

A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.

A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után

A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.

Guardiola nem viccel, karácsony előtt fenyegette meg a Manchester City játékosait

A spanyol szakember szigorú edzőként ismert, ha a játékosok fittségéről van szó.

Klubjáért lemondta a válogatottságot, de hét perc után eltiltatta magát

A különös döntésből gyorsan kellemetlen végkifejlet lett.

0
0

Bulvár

Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen

Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.

Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban

Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a számítás.

Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír

Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.

Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben

Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?

Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya

Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.

Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból

Az egyik áldozat halálát végignézte a járműben ülő családja.

Búcsú a Liverpooltól, Szoboszlai Dominiket ekkora fizetéssel várja a Real Madrid, egy év alatt milliárdos lehet

A magyar válogatott csapatkapitánya lehet, hogy az utolsó hónapjait tölti a szenvedő Vörösöknél.

A Fidesz már nem Fidesz többé – állítja egy szakértő

Horn Gábor politikai elemző szerint a Fidesz ma már nem Fideszként létezik a fideszes szavazók fejében.

„Szenteste azt készítem, amit otthon is szoktam: töltött káposzta és bejgli lesz a menü” – Ünnep a Széra átmeneti otthonában

Van, akinek a származása, másnak az életkora vagy az egészségi állapota nehezíti a továbblépést. A Széra átmeneti otthonában mégis igyekeznek olyan karácsonyt teremteni, mint bárhol máshol: fát állítanak, főz

Itt a vége: megszűnik a kultikus magyar tévécsatorna, mely oly sok felejthetetlen percet szerzett mindannyiunknak

Már hónapokkal ezelőtt kiderült, hogy 2025 végén karcsúsodni fog a magyar tévécsatornák kínálata. Nemrég érkezett a hivatalos közlemény, melyből kiderül, hogy összesen 10 adó tűnik el.

blogmorzsák

Merülni, lubickolni, feltörni – Mély levegő

Ami a családon belül történik az magánügy. De mennyire igaz ez valójában?

Karácsony pszichologiája

Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?

Nagy nevek, ha keltik az ősmetalt

Old school metalban utaznak a Pantera volt, valamint a Fu Manchu és Dark Funeral jelenlegi tagjai.

0