Ezt olvasta már?


A Szombathelyi Sportiskolában folytatják a Vízmű SC úszói

Megnyugtatóan rendeződött az úszószakosztály ügye, a Szombathelyi Vízmű SC helyett immár a Szombathelyi Sportiskola égisze alatt versenyeznek a gyerekek.

Májusban robbant a bomba, amikor a Szombathelyi Vízmű SC elnöke, vezetőedzője, Budavári István a szülők támogató aláírásával nyílt levélben kért segítséget országos és helyi vezetőktől, mert a Fedett Uszoda fenntartója, a Vasivíz Zrt. éves szinten kétszeresére, közel 20 millió forinttal kívánta megemelni a sportolók uszodai belépő- és a klub pályabérleti díját. A szombathelyi úszósport életben maradása lett a tét, hiszen a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) eredményességi támogatásából és a tagdíjakból az összesen már mintegy 40 millió forintot képtelenek voltak előteremteni. A gyerekek tagdíja addig is a csillagos eget verdeste, havi 13 500 forint volt, még jobban nem terhelhették a szülőket.

A patthelyzetet feloldandó, július elején a város önkormányzata és a Magyar Úszó Szövetség vezetői – élükün dr. Puskás Tivadar polgármesterrel és Wladár Sándorral, a MÚSZ elnökével – is találkoztak a két fél képviselőivel. Kimondatott, hogy szükség van az úszószakosztályra, amely több száz fiatallal foglalkozik – megoldást kell találni, hogy továbbra is használhassák az uszodát. Végül az önkormányzat segített: úszószakosztállyal bővítették a Szombathelyi Sportiskolát és átvállalták a Vasivíz áremeléséből származó különbözetet.

– A szeptember 13-ai közgyűlés el is fogadta, hogy időarányosan erre az évre 4,8, jövőre 13 millió forintot biztosít az önkormányzat a megnövekedett bérleti díj ellensúlyozására kontrollált támogatási formában – mondta Boros András, aki ez év januárjától vezeti a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. sportiskolai szekcióját. – A Vízmű SC is tartott közgyűlést, ahol jóváhagyták a versenyzők távozását. Az összes úszója átigazolt hozzánk – és ezzel nem csak az ő ügyük rendeződött. Régebben is felmerült már az úszás sportiskolához csatlakozása.

Egyrészt bővült az SI sportági palettája, másrészt kompletté is vált a rendszer. Az iskolai úszásoktatás feladatköre maradt az önkormányzatnál, de az óvodai a sportiskolához került. Így a szakosztály közel 700 gyerek úszásoktatását biztosítja egy-egy tanévben. A 70 fős versenyzői csoport mellett az edzői gárda foglalkozik az óvodásokkal, illetve két szombathelyi általános iskola – a Neumann és a Zrínyi – 1–4. osztályosaival, akiknek az úszásóráit beépítették az órakeretbe. A szakosztály továbbra is használhatja a fedett uszodát, hiszen egyelőre nincs napirenden a felújítása. Az ovisokkal pedig az oladi iskola tanmedencéjében foglalkoznak. Már megtörtént a két klub között az átadás-átvétel is, elég sok volt a pályázatok révén kapott szer, eszköz. Az úszóink már hivatalosan is a Szombathelyi Sportiskola színeiben versenyezhetnek, hiszen a Magyar Úszó Szövetség a közgyűlésén felvette teljes jogú tagjai sorába az egyesületünket.

 

Hogy házon, szakosztályon belül is minden rendben van-e?

– Nem volt semmi döccenő az átigazolásoknál, a korábban esetlegesen aggodalmaskodók is megnyugodtak. Mindenki jött, hiszen ugyanaz az edzői stáb, mint korábban volt. A vezetőedző, szakosztályvezető nálunk is Budavári István maradt, aki már Szombathelyen is bizonyított az elmúlt években. Elég, csak Barta Márton korosztályos világversenyeken elért eredménylistáját, érmeit említenem. Személyével – szakmailag és emberileg is – csak nyerhet a sportiskola.

 

 

forrás: vaol.hu







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0