A békéscsabai színház maszkokkal, az Egri Borműhely étkeztetési programmal segít
Számos kulturális és más szervezet ajánlja fel segítségét a koronavírus-járvány idején: a békéscsabai színházban maszkokat készítenek, az Egri Borműhely pedig az egészségügyi dolgozók étkeztetését támogatja.
A Békéscsabai Jókai Színház tájékoztatása szerint 100 darab mosható, fertőtleníthető maszkot adtak át a napokban a megyei jogú város önkormányzatának, hogy juttassák el a saját gyártású védőeszközöket a leginkább rászorulóknak. A teátrum jelezte, hogy ha szükséges, további maszkokat is gyártanak, és ahogy korábban felajánlották, a veszélyhelyzet idején a színház autói is a polgármesteri hivatal rendelkezésére állnak.
A kezdeményezés a Veszprémi Petőfi Színházból indult, amelyhez már több teátrum is csatlakozott, hiszen szünetelnek az előadások, nem kell jelmezeket varrni, ki lehet használni a rendelkezésre álló kapacitást.
Az erejükön felül teljesítő egri egészségügyi dolgozókért fogott össze az Egri Borműhely és az Eger Lions Club. Az egyesület borászai összesen 1552 palack bort ajánlottak fel, hogy ezeknek az árából finanszírozzák az 1552 elnevezésű programot, amelynek segítségével támogatják a kórházakban és a mentőállomáson dolgozók étkezését, hogy ők a betegekre tudjanak koncentrálni.
Adományozó lehet bárki, aki vásárol az 1552 felajánlott borból, palackonként egységesen 2000 forintos áron. A cél teljesítéséhez bármilyen összeggel hozzá lehet járulni, de palack minimum 2000 forintnyi adományonként vehető át, a vírusfertőzés levonultával.
A borok értékesítéséből várhatóan befolyó mintegy 3 millió forint mellé várják a további felajánlásokat is - közölte a szervezet az MTI-vel.
hírek innen, onnan
A társadalom túl messzire ment – ez várható 2026-ra Baba Vanga követői szerint
Baba Vanga jóslatai közül több is valóra vált.
Hamarosan jön a budapesti dokufilm-fesztivál: Oscar-jelölt, rendszerkritikus orosz filmet is vetítenek majd
A korábbi évekhez hasonlóan idén is neves személyiségek vállaltak civil nagyköveti szerepet a filmek népszerűsítésében.
Előálltak egy új ötlettel: ez az űrállomás nagyon más lehet, mint az eddigiek
Egyetlen modulból áll majd Max Space űrállomása, mely – részben – a Nemzetközi Űrállomás utódja is lehet majd. Az első prototípus...
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban
Rendkívüli volatilitás jellemezte az idei évet az építőiparban. A szektor a tavaszi megtorpanás után az év második felére a...
Válságüzenet Berlinből: először fordul elő, hogy a kormány nem képes betartani jóléti ígéretét
Katherina Reiche gazdasági miniszter eddig sem titkolta, hogy átfogó reformokra van szükség Németországban. A tárcavezető mindezt azzal...
Döbbenetes információt árult el a MÁV a hétfői súlyos vonatincidensről
Ez a hétfő különösen tragikus, többek között a vasút számára is. A MÁV újabb részletet osztott meg a gázolásról, mi is...
A potenciazavar hatása a párkapcsolatra és az önértékelésre
A merevedési zavar (erektilis diszfunkció) Magyarországon becslések szerint mintegy félmillió férfit érint. Sajnos csak kis részük fordul...
Végre elkészült az első kínai út Romániában, mégis áll a bál
A román hatóságok múlt héten átvették Románia első, kínai cég által épített útját, a zilahi körgyűrű keleti szakaszát. Az...
Hatalmas robbanás történt egy lyoni vegyi üzemben, többen megsérültek
A vasutat és az autópályát is lezárták.
„23 vagyok, ti nyomorultak” - kommentelte Bíró Martin a körözéséről szóló poszt alá, ahol 22 évesként tüntették fel
Garázdaságért keresik több mint egy éve.
Segíteni a legszebb dolog: különleges karácsonyi adással jelentkezik az RTL magazinműsora
2025-ben is jótékonysági különkiadással készül a Fókusz: december 23-án az RTL magazinműsora teljes adásidejében a Magyar Ökumenikus...
Ez az igazi magyar, nemzeti színjátszás - megnéztük a Parasztoperát a Radnóti Színházban
Pintér Béla nemcsak szenzációs színész és rendező, de valóban nagyszerű színdarabíró, Darvas Benedek kiváló zeneszerző, a Radnóti...
Sport
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet
A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó
A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.
A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után
A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.
Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Lesújtó hírek Liverpoolban: hónapokra kidőlhet a nyári sztárszerzemény
Bajban van Arne Slot vezetőedző.
Bulvár
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban
Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a számítás.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya
Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.
Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol
Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.
Háborús övezetté vált egy kelet-magyarországi település, páncélozott járművekkel és drónokkal vonultak ki a lövöldöző ámokfutóra
Kommandósok segítségét kellett igénybe venni.
Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”
„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á
A Fidesz már nem Fidesz többé – állítja egy szakértő
Horn Gábor politikai elemző szerint a Fidesz ma már nem Fideszként létezik a fideszes szavazók fejében.
Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból
Az egyik áldozat halálát végignézte a járműben ülő családja.
blogmorzsák
Merülni, lubickolni, feltörni – Mély levegő
Ami a családon belül történik az magánügy. De mennyire igaz ez valójában?
Karácsony pszichologiája
Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?
Nagy nevek, ha keltik az ősmetalt
Old school metalban utaznak a Pantera volt, valamint a Fu Manchu és Dark Funeral jelenlegi tagjai.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


