Ezt olvasta már?


A depresszió megelőzésében is segíthet a mediterrán étrend

A depresszió megelőzésében is segíthet a mediterrán étrend egy új kutatás szerint, melyről a BBC hírportálja számolt be.

A Molecular Psychiatry című szaklap aktuális számában közölt tanulmány szerzői az utóbbi nyolc év 41 tanulmányát elemezték.

A gyümölcsök, zöldségek, gabonaételek - köztük teljes kiőrlésű kenyér- és tésztafélék, barna rizs -, olajos magvak, olívaolaj és kevés hal, hús, valamint tejtermék fogyasztásán alapuló étrend a kedélyállapotra is hatással van az analízis eredményei alapján.

A University College London kutatócsoportját Camille Lasalle vezette, aki elmondta, hogy az eddigi bizonyítékok azt mutatják, lehetnek ételek, amelyek csökkentik a depresszió kockázatát, noha egyelőre nincsen elegendő klinikai teszteredmény, amely ezt igazolná.

Az étel és a kedélyállapot közötti összefüggést nehéz megmagyarázni, mert sok egyéb tényező is szerepet játszhat ebben. A depresszió - többek között - étvágyvesztést okozhat, és aki nagyon rossz kedvű, nem is törődik magával megfelelően.

A boldog ember nagyobb eséllyel él egészségesen, többek között kevesebb alkoholt fogyaszt, amely köztudottan hajlamosít a depresszióra. Lehetséges, hogy az egészségtelen - túlcukorozott, erősen feldolgozott - ételek fogyasztása növeli a depresszió kockázatát, ezért fontos, hogy ezek a fogások kikerüljenek az étrendből.

Szakértők szerint szigorúan ellenőrzött klinikai tesztek nélkül nem tudható, mekkora hatása lehet a mediterrán étrendnek a depresszióra.

"Széles körben elfogadott nézet, hogy szoros a kapcsolat a között, amit eszünk és ahogy érezzük magunkat, a vércukorszint például hat a kedvünkre és az energiáinkra. Ha azonban az ember depressziót vagy szorongást él át, nehéz az egészségre figyelni, de az is lehet, hogy az ember ilyenkor káros megküzdési stratégiákhoz - alkoholhoz, drogokhoz - folyamodik. Ebben az esetben a gyógyulás más módjai, a terápia vagy a gyógyszerek lehetnek segítségére" - mondta Stephen Buckley, a Mind nevű, mentális egészséggel foglalkozó alapítvány munkatársa.

A hagyományos mediterrán étrend kutatói kimutatták, hogy ez a diéta csökkentheti a 2-es típusú cukorbaj, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint kockázatát, melyek szív- és érrendszeri zavarokhoz vezethetnek.

Azt is megállapították már, hogy akik komolyan betartják az étrendet, tovább élnek és nem valószínű, hogy túlsúlyosak lesznek.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Milyen a karácsony a meddőséggel küzdő párok számára? Milyen lelki terheket cipelnek?

Sokszor éppen a veszteségélményt erősíti fel a karácsony a meddőséggel küzdő párok számára.

Meghalt a legenda, ezekkel az autós számokkal emlékezünk rá

Gyászol a világ: Chris Rea, a brit rock- és blues-énekes, dalszerző 74 éves korában elhunyt. Autózáshoz köthető dalaival veszünk tőle...

Korszakalkotó hadi drónnal készül előállni Németország

Sikeresen lezajlottak a német TDW és a Stark Defence hadiipari vállalatok első éles harcifejes tesztjei a Virtus típusú kamikazedrónnal,...

M2-es metró: Ezt biztosan nem tudtad róla. - Galéria

Új fejezet kezdődött Budapest tömegközlekedésében.

Ilyen lesz Matt Damon Odüsszeuszként

Kijött a Christopher Nolan rendezésében készülő Odüsszeia első előzetese.

Vigyázzon: ez a laborérték közelgő infarktusra utalhat!

Pontosabb jelző, mint a koleszterin.

Történelmi csúcsot döntött a BUX – ezt kevesen várták a hétfői kereskedésben

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Dollármilliárdos amerikai álom a 2026-os foci vb

A FIFA több mint 10 milliárd dolláros bevételt vár a 2026-os amerikai, mexikói, kanadai közös rendezésű világbajnokságtól, amely...

Öt fontos állítás Magyar Péter évértékelő interjújából

A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter a Kontroll YouTube-csatorna Kéri Kérdi műsorában beszélt 2025 politikai mérlegéről, a Tisza Szigetek...

Ezzel indokolta a rendőrség, hogy miért csak 50 kamiont engedett be a Hősök terére

A demonstrációról szóló határozatból kiderül, hogy eredetileg 500 fő részvételével számolt a bejelentő.

Kamionos tüntetés bénítja Budapestet - több száz jármű vonul

Lázár János szerint nem az útdíjak emeléséből származó többletbevétel motiválta a kormányt, hanem az, hogy a kamionokat inkább az...

0

Sport

Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát

A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.

Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig

Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.

"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének

A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.

Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot

A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.

A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk

A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.

NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó

A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.

A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után

A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.

Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen

Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.

Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét

Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.

Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza

Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.

Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban

Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a számítás.

Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben

Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?

Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír

Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.

Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya

Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.

Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol

Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.

Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”

„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á

A Fidesz már nem Fidesz többé – állítja egy szakértő

Horn Gábor politikai elemző szerint a Fidesz ma már nem Fideszként létezik a fideszes szavazók fejében.

Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból

Az egyik áldozat halálát végignézte a járműben ülő családja.

blogmorzsák

Merülni, lubickolni, feltörni – Mély levegő

Ami a családon belül történik az magánügy. De mennyire igaz ez valójában?

Karácsony pszichologiája

Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?

Nagy nevek, ha keltik az ősmetalt

Old school metalban utaznak a Pantera volt, valamint a Fu Manchu és Dark Funeral jelenlegi tagjai.

0