Ezt olvasta már?


A fehérvári focista, Nego most már akár magyar válogatott is lehet

Mint arról korábban beszámoltunk, a FIFA szabálymódosításait követően megnyílt az út a magyar válogatottba a Mol Fehérvár FC több mint öt éve megszakítás nélkül Magyarországon élő francia születésű játékosa, Loic Nego előtt.

Marco Rossi szövetségi kapitány pedig már be is hívta az októberi mérkőzésekre készülő keretbe. A Vidi jobbhátvédje a molfehervarfc.hu-val osztotta meg gondolatait.

„Legbelül bíztam abban, hogy egy napon majd lehetőségem lesz Magyarországot képviselni a futballpályán. Az elmúlt hetekben felgyorsultak az események, most pedig már ott van a nevem a magyar válogatott keretében, ami csodálatos érzés számomra” – mesélte a guadeloupe-i származású, párizsi születésű labdarúgó, aki fiatalként a Roma utánpótlásában, majd később a Charltonban és a Standard Liege-ben is megfordult.

Nego első meccse a magyar válogatottban a Bulgária elleni Eb-pótselejtező lehet, ezt követően pedig a Nemzetek Ligájában Szerbiában és Oroszországban lép pályára a nemzeti csapat.

„Nem lesz könnyű egyik mérkőzés sem, de nyilván a három találkozó közül a Bulgária elleni meccs lesz a legfontosabb. Ez tulajdonképpen egy elődöntő a válogatott számára, nagy lépést tehetünk az Eb felé. Azt sajnálom, hogy ez a találkozó idegenben lesz, de annak viszont örülök, hogyha kiharcoljuk a továbbjutást, akkor Budapesten, hazai környezetben játszhatunk az Eb-ért.”

A Vidi játékosa 2013-ban szerződött először Magyarországra, ekkor az Újpest igazolta le. 2014-ben Angliába távozott, de innen kölcsönben visszatért a lila-fehérekhez. Ezt követően 2015-ben lett az akkor Videoton néven szereplő székesfehérvári csapat labdarúgója. Nego számára érdekes kérdés, melyik országot tartja hazájának és otthonának.

„Amikor a feleségemmel és a gyerekeimmel Franciaországba utaztunk meglátogatni a rokonokat, akkor a gyerekeim sokkal jobban várták azt, hogy Franciaországból visszajöjjünk Magyarországra, mint azt, hogy elutazzunk oda. Valami hasonlót érzek én is, amikor Franciaországban vagyok, és készülődünk vissza Magyarországra, mindig úgy fogalmazok, hogy »hazamegyek«. Nehéz ezt az érzést megfogalmazni, hiszen Franciaország a hazám, de Magyarországon érzem magam otthon.”

A fehérvári szurkolók által Lajosnak is becézett 29 éves játékos szerint ez annak a fogadtatásnak köszönhető, amellyel itt találkozott.

„Óriási szerepe van ebben a magyar embereknek, hiszen a kezdetektől fogva mindenki nagyon kedves, barátságos velem Magyarországon, sosem kezeltek úgy, mint egy idegent. Egy dolog okoz csupán nehézséget, az pedig a magyar nyelv. Véleményem szerint ez a világ egyik legnehezebb nyelve. Amúgy nagyon sok mindent megértek abból, ha körülöttem magyarul beszélgetnek az emberek, de más érteni, és más beszélni egy nyelvet.”

Amennyiben a magyar válogatott kijut a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokságra, Portugália és Németország mellett Nego szülőhazájával, Franciaországgal kerülne egy csoportba, amely érdekes helyzetbe hozná a játékost.

„Ha sor kerülne egy ilyen találkozóra, annak külön pikantériája lenne számomra, de ez a történet nem rólam kell, hogy szóljon, hanem a magyar válogatottról. Büszkén fogom viselni a magyar válogatott mezét, remélem, sok szép magyar sikernek lehetek majd a részese a jövőben!”

AZ EB-PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA

A-LIGA

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.

20.45: Izland–Románia

20.45: Bulgária–Magyarország

DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.

20.45: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

ns







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0