Ezt olvasta már?


A krokodilokéhoz hasonló járása volt a dinoszauruszok egyik legkorábbi ismert rokonának

A mai krokodilokéhoz és aligátorokéhoz hasonló fizikai tulajdonságai és járása volt a dinoszauruszok egyik legkorábbi ismert rokonának - derül ki egy új tanulmányból. - Pécsi Napilap -

Az őslénykutatóknak főleg csak sejtéseik vannak arról, miként nézhettek ki a dinoszauruszok legkorábbi rokonai, ebből az időszakból ugyanis rendkívül kevés fosszília maradt fenn. Egyesek úgy vélik, hogy ezek a teremtmények két lábon jártak és kicsit olyanok voltak, mint a miniatűr dinoszauruszok - írta a BBC News.

A Nature című tudományos folyóiratban közölt eredmények szerint azonban az állat sokkal inkább négy lábon és a krokodilokhoz hasonló módon járt.

A Teleocrater rhadinus megkövesedett maradványait Tanzánia déli részén fedezték fel a kutatók. A 2-3 méter hosszú húsevő állat 245 millió évvel ezelőtt élt a triász korban, megelőzve a legkorábbi dinoszauruszokat.

A londoni Természettudományi Múzeum kutatója, Paul Barrett szerint a Teleocrater kicsit olyan lehetett, mint egy méretesebb komodói varánusz, valami mással keresztezve. "Valószínűleg nyúlánk termetű állat volt, és nem egy zömök teremtmény, mint a krokodil" - tette hozzá a szakember.

A Teleocrater rhadinus nem sokkal azután tűnt fel, hogy az Archosauria (uralkodó gyíkok) osztálya két ágra vált szét: az egyiket a madarak, a dinoszauruszok és rokonaik, a másikat, a Crocodylomorpha vonalat, a krokodilfélék képviselték. Az állat felépítésében az említett csoportok utolsó közös ősének bizonyos tulajdonságai jelennek meg, köztük a krokodilokra jellemző bokaízület és a dinoszauruszok néhány sajátossága.

Az első Teleocrater-fosszíliákat 1933-ban fedezték fel Tanzániában. A maradványokat a londoni Természettudományi Múzeum szakemberei tanulmányozták az 1950-es években. Ezekből a leletekből azonban kulcsfontosságú részletek - például bokacsontok - hiányoztak, és emiatt a kutatók nem tudták megmondani, hogy a teremtmény a krokodilokkal vagy a dinoszauruszokkal van-e közelebbi rokonságban.

Az új fosszíliákat 2015-ben fedezték fel a szakemberek, akiknek sikerült is megválaszolniuk a legégetőbb kérdések egy részét. Megállapították, hogy a Teleocrater rhadinus az Archosauriák családfájának egyik legkorábbi tagja, és a krokodilokéhoz hasonló járása volt.

A Teleocrater, a dinoszauruszok más rokonaihoz hasonlóan, a legkülönbözőbb vidékeken fordult elő, a mai Oroszország területétől kezdve Indián át egészen Brazíliáig.

A kutatócsoport azt tervezi, hogy visszatér Tanzánia déli részébe, hogy újabb Teleocrater-maradványok, és a már kiásott csontvázak hiányzó darabjai után kutasson.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Meghalt egy 34 éves, többgyermekes családapa egy építkezésen

Az apa olyan súlyosan megsérült az amerikai építkezésen, hogy belehalt.

Mesés új függöny látható a Nemzetiben – Kézzel hímzett csoda a színpadon

A Nemzeti Színház ünnepi hangulatban avatta fel az új, 167 négyzetméteres, kézzel hímzett díszfüggönyét, amely a magyar kézműves...

Ákos megmutatta a ritkán látott fiát: Marci 27 éves lett – fotó

Ákos büszkén ünnepelte a fia, Marci 27. születésnapját. Az énekes egy közös fotóval emlékezett meg a különleges napról a...

Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak

Akik tavaly a Munkáspártra szavaztak, azoknak most a 73 százaléka támogatná, hogy Keir Starmer kormánya tárgyalásokat kezdeményezzen a...

Lázár is megszólalt a kamionos tüntetés ügyében – és tett egy fontos ígéretet

Komoly közlekedési fennakadásokat okozott pénteken Budapesten a fuvarozók tiltakozása az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM)...

Meghátrált az MLSZ? Fontos tárgyalások kezdődtek

Rendkívül elmérgesedett a viszony a felek között.

2025 az eljegyzések éve volt a sztárvilágban

Lássuk, kik jegyezték el egymást!

Jeszenszky Zsolt: "amelyik primitív, gyökér tiszás elkezd itt fenyegetőzni, felbüfögni"

Jeszenszky Zsolt közösségi oldalán reagált arra a vitára, amely egy Tisza Párt által indított országgyűlési képviselőjelölt,...

Orbán Viktor: Brüsszel haditanácsot tartott

Orbán Viktor advent utolsó napjaiban is csaknem fél órán keresztül riogatott a háborúval a Tényekben.

0

Sport

Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát

A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.

Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig

Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.

A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot

A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.

Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk

A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.

A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után

A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.

0
0

Bulvár

Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen

Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.

Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban

Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a számítás.

Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben

Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?

Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír

Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.

Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya

Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.

Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból

Az egyik áldozat halálát végignézte a járműben ülő családja.

A Fidesz már nem Fidesz többé – állítja egy szakértő

Horn Gábor politikai elemző szerint a Fidesz ma már nem Fideszként létezik a fideszes szavazók fejében.

Brutális a férfihiány Lettországban. A nők már óradíjban bérelnek pasit, aki mint egy férj, ha kell összerakja az IKEA-bútort is

A balti államban 15,5 százalékkal több a nő, a férfiak pedig egy évtizeddel hamarabb halnak. A megoldás egy profi, aki fúr-farag, és a végén nem kell vele veszekedni.

„Szenteste azt készítem, amit otthon is szoktam: töltött káposzta és bejgli lesz a menü” – Ünnep a Széra átmeneti otthonában

Van, akinek a származása, másnak az életkora vagy az egészségi állapota nehezíti a továbblépést. A Széra átmeneti otthonában mégis igyekeznek olyan karácsonyt teremteni, mint bárhol máshol: fát állítanak, főz

blogmorzsák

Merülni, lubickolni, feltörni – Mély levegő

Ami a családon belül történik az magánügy. De mennyire igaz ez valójában?

Karácsony pszichologiája

Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?

Nagy nevek, ha keltik az ősmetalt

Old school metalban utaznak a Pantera volt, valamint a Fu Manchu és Dark Funeral jelenlegi tagjai.

0