Ezt olvasta már?


A világ legöregebb szőlőtőkéje Pécsett

Messzi földről csodájára járnak a világ egyik legöregebbnek számító évről-évre kiváló termést hozó szőlőtőkéjének, amely Pécs belvárosának egy kis udvarában van elrejtve, a Papnövelde utcában. Világszám lehetne, de meg vannak számlálva napjai.

A hivatalos - a Guinness rekord szerint - a szlovéniai Maribor büszkélkedhet a világ legidősebb 350 éves szőlőtőkéjével, a nem hivatalos rekorder azonban Pécsett él egy ennél öregebb, török kori szőlő a belváros egyik szűk udvarában, a turisták szemétől rejtve. A kíváncsiskodók hajnalban is képesek felzargatni a családot, ezért a tulajdonos szeretné titokban tartani a pontos címet, csak annyit enged elárulni, hogy a történelmi belváros északi felében nem messze a városfalnál található. – 1971-ben költöztünk ide, azóta évente nagyjából száz kilógramm termést hoz, de nem minden évben érik be teljesen, ezért általában az első hó leeséséig fenthagyjuk a fürtöket, majd a spájzban érleljük tovább – mondta a Pécsi Napilapnak Tóth Ödön a gazda.

Tóth Ödön tulajdonos (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Tömegével csüngenek rajtuk a 25-30 centis fürtök, a tőke kerülete csaknem egy méter. Korát 450 évre becsülik, valamikor a török időkben az 1500-as évek második felében ültethették. Egy Itáliából származó fajtáról van szó, neve Rosa menna di vacca vagyis magyarul rózsaszín tehéntőgy valószínűleg, mert érett formában arra hasonlít – mondta a Pécsi Napilapnak Lisicza István borász. Egy nagyon sokáig és későn termő csemege fajta, augusztus végén kezd érni, de még a karácsonyi asztalra is jut belőle, annyira húsos, kemény szemei vannak, nagyon jó ízű terméssel - kemény bogyói miatt - még befőttnek is elrakható – tette hozzá a borász.

A szőlőfa világszám lehetne, ha úgy kezelnénk ahogy a Szlovének teszik azt Mariborban. Az ottani Öreg Szőlő hivatalosan is a szlovén város természeti és kulturális örökségének része. A szőlőtőke a Maribor Lent negyedében álló egyik ház előtt áll, többméteres hajtásai a ház ablakai alatt húzott rácsozaton futnak. A 300-350 éves növény mind a mai napig bőven terem, metszése és szüretelése minden évben népünnepély. Maribor polgármestere minden évben ajándékoz szőlővesszőt más városoknak és térségeknek a barátság és együttműködés jegyében.

Szőlőfa Mariborban - felismerték jelentőségét

Nálunk csak néhányan tudnak róla, hogy milyen kincs van Pécs birtokában. Állapota a tulajdonos szerint kataszrofális, évől évre romlik. Ha nem gondozza senki, úgy járhat, mint az Anna utcában lévő szintén több száz éves Kadarka fa, vagy a szkókói Kaliforniai mamutfenyő amelyek nyom nélkül tűntek el az elmúlt években. - A rendszerváltás óta, azaz 20 éve nem gondozza senki, előtte rendszeresen jártak ide tisztogatni, metszeni - mondja a tulajdonos. Ezt Lisicza István is megerősíti. - Valóban sokat foglalkoztunk a szőlővel, több borász társammal rendszeresen gondoztuk a védett matuzsálemet, de az új világban már senki sem kért fel minket erre - mondta a borász.

PNL/FG







0
0

hírek innen, onnan

Tragikus hirtelenséggel meghalt a Keresztapa és az Armageddon színésze

Hatvanöt éves korában meghalt Anthony Guidera amerikai színész, akit a nézők többek között a Keresztapa III., A szikla, az Armageddon és...

Amikor elveszik a munkahely: a férfiak jobban profitálnak a kapcsolataikból

A korábbi munkatársakkal ápolt kapcsolatok jelentősen javíthatják az álláskeresők esélyeit, de nem mindenki tudja ugyanúgy kihasználni...

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

Az orvosok szerint nem jó ötlet ásványvízzel bevenni a gyógyszereket

A Semmelweis Egyetem új kutatása szerint nagyon fontos, hogy megfelelő folyadékkal kísérjük le a gyógyszereket.

Árokszállási: Magyarország nem 2030-ra, hanem csak 1-2 évvel később áll majd készen az euróra

Kármán András pénzügyminiszter céljánál csak 1-2 évvel későbbre valószínűsíti az eurózónába való belépést Árokszállási...

Hogyan csökkenthetjük igazán az üzemanyag-fogyasztást: ez a módja, az egyetlen, ami használ

Az üzemanyagárak emelkedése ismét ráirányította a figyelmet a takarékos autózás lehetőségeire, de a jó hír az, hogy a fogyasztás...

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

Lítium-levegő akkumulátort fejleszt a CATL

A vállalat vezető kutatója, Vu Kaj egy pekingi fórumon fedte fel  a világ legnagyobb akkugyártójának ezzel kapcsolatos terveit. Egyenesen...

Újra gyártásba kerül az ikonikus, első generációs Escort RS

Több mint 50 év után hivatalosan is visszatér a legendás, első generációs Ford Escort RS, viszont sokkal kevésbé barátságos...

Több száz fős leépítés jön egy német autóipari multi magyar egységénél

A vállalat ezzel együtt új globális üzlettámogató pozíciókat hoz létre.

Meglepő magyar város került Európa legolcsóbb úti céljai közé

A Time Out magazin 2026-os listáján Miskolc a negyedik helyen végzett a legjobb ár-érték arányú európai városok között. A rangsor az...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

0
0

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni

Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog

A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.

blogmorzsák

A ripsdorfi Keresztelő János templom

Azt biztosan tudjuk, hogy 1536-ban már állt, a jól felismerhető gótikus jegyek pedig nem engedik a XIV. századnál korábbra datálni.

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0