Albérletek Szombathelyen – Szoba 27 ezerért vagy lakás 200 ezerért?
Vegyesek, de országos összehasonlításban nem magasak a szombathelyi albérletárak – ez látszik az Ingatlan.com kínálatából.
A mostani árak a jövő hónapban, de még szeptember végéig is emelkedhetnek a szakértők szerint. És ez még csak a bérleti díj, a kivett lakás többi költségével is számolni kell: átnéztük a szakértők tanácsait.
ORSZÁGOS
A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését követően, vagyis a következő napokban, hetekben felélénkül az albérletpiac. Szombathelyen az Ingatlan.com adatbázisa alapján 80 és 110 ezer forint közöttiek a havi albérletárak, ezek a 2–3 szobás lakások a mostani kínálatban. A nagyobb egyetemi városokban nagy a szórás: például havi 150 ezer forintért Debrecenben egy kétszobás, Szegeden és Pécsen akár háromszobás lakást is lehet bérelni. Budapest a legdrágább, az egyetemek közelében a garzonlakások bérleti díja 120 ezer forint körül van, a nagy, csaknem 100 négyzetméteres, társbérletnek is alkalmas lakás albérleti díja pedig 200 ezer forinttól indul. A fővárosi belvárosi kerületek a legkeresettebbek, így ott a legmagasabbak a bérleti díjak. Míg a kevésbé frekventált budapesti környékeken 145 ezer és 165 ezer forint között alakulnak a havi díjak, addig a belvárosi kerületekben 160 ezer és 210 ezer forint közöttiek.
Ami a vasi megyeszékhelyet illeti, itt is vannak területi különbségek a városrészek között. A kiadó szombathelyi lakásokat összegző térképen látszik: a város külső területein kevés a kiadó lakás, Zanaton és Szentkirályon például egyet sem hirdetnek az egyik legnagyobb adatbázis szerint, és valószínűleg a távolság miatt ezeken a területeken egyébként sem egyetemisták keresnének lakást.
A fővároson és az országon belül is vannak különbségek, de az szinte mindenhol igaz, hogy kisebb alapterületű lakások és a panelek az átlagnál olcsóbbak, ezért a diákok leginkább ezeket a lakásokat keresik majd a most induló szezonban – közölte az Ingatlan.com.
LEGKISEBB
Aki csak szobát keres, az 30 ezer forint körül bérelhet Szombathelyen, bár erre minimális a kínálat – egyelőre. Például egy 15 négyzetméteres lakótér havi 27 ezer forintért kiadó, egy másik, 12 négyzetméteres szobát 35 ezerért kínálnak. Érdekes, de az olcsóbb van éppen az egyetem mellett, a másik a Perint másik oldalán – vagyis ezeknél valószínűleg nem az iskola közelsége az elsődleges ármeghatározó szempont. A garzonárak Szombathelyen még nem olyan magasak, mint a nagyobb egyetemi városokban, 60 és 70 ezer forint között már adnak bérbe 25–37 négyzetméteres egyszobás lakásokat. A legkisebbek között 80 ezer a „teteje” a havi bérleti díjnak: ekkora összegért egy 1 szobás bérelhető pár percre az egyetemtől, miközben a Derkovitson már egy csaknem kétszer ekkora, kétszobás lakás bérelhető ezért az árért, a diákoknak megérheti a séta vagy a buszbérlet.
A legdrágább szombathelyi albérletek most 200–300 ezer forintba kerülnek havonta, ezekkel biztosan nem elsősorban a diákokat célozzák, bár egy tágas, 3 szobás belvárosi lakáson akár több egyetemista is osztozhat – a helyet és az árat tekintve.
EMELKEDIK
Az ingatlanpiaci szakértők úgy számolnak, hogy a felvételi ponthatárok kihirdetésétől szeptember végéig tartó albérletszezonban 30–40 százalékkal élénkül a kereslet a kiadó lakások iránt. Ezáltal néhány ezer forinttal emelkednek a bérleti díjak – azonban ez átmeneti jellegű, az árak az év végére kiegyenlítődnek. Egy másik várakozás azonnali áremelkedésre számít: lakáskiadás szempontjából egyértelműen az augusztus a legerősebb hónap, ekkor zúdul a kereslet igazán a piacra, emiatt elképzelhető, hogy augusztusban 10–15 százalékkal emelkednek az albérletárak a július elejéhez képest. És ez még csak a kezdet, hiszen számos szempontot kell, de legalábbis érdemes átnézni a bérelt lakásnál – a bérlőnek és a kiadónak is, figyelmeztet a Duna House elemzése.
PLUSZKIADÁSOK
Az első, hogy kössenek írásbeli szerződést a felek, így jogilag tiszta a helyzet, ez az egyetlen megoldás, ha vitás helyzet adódna. És ne csak a havi bérleti díj, hanem a kaució is szerepeljen a szerződésben. A bérleti díj pedig csak egy tétel: ahhoz adódik a rezsi. A közüzemi számlákat érdemes elkérni a lakást kiadótól, hogy mégis mennyivel, mekkora összeggel kell számolni havonta. Ugyanez a helyzet a közös költséggel: az jórészt a társasház felújítására gyűlik, hosszú távra, vagyis a bérlőnek gyakorlatilag nem lesz hozzá köze – jó, ha az a költségrészt a lakástulajdonost terheli. A bútorokra és egyéb berendezési tárgyakra, műszaki cikkekre, háztartási gépekre is figyelni kell: készüljön jegyzék a kiadandó lakással járó tárgyakról, tételesen érdemes megnevezni az ingóságokat és azok állapotát. Az ingatlanszakértők szerint érdemes előre gondolkodni: a bérleti szerződés felmondásáról, érdemes megállapodni abban, hogy mennyi ideje lesz a bérlőnek elköltözni.
BIZTONSÁGBAN
Közben a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége biztosítást javasol: azt érdemes kötni az albérletre, hogy egy későbbi kár esetén elkerülhető legyen a vita a tulajdonossal. Piaci adatok szerint a magyarországi lakásállománynak mintegy háromnegyedére kötöttek biztosítást, azonban az alkuszok tapasztalata az, hogy a bérbe adott lakásokat ennél kisebb arányban biztosítják. Ezt megteheti az albérlő is, persze a bérbeadóval egyeztetett feltételek mellett. Például a bérlő személyes vagyonát, ingóságait biztosítja. Ez plusz 500–1000 forint havi kiadás – ezzel is számolni kell a költöző diákoknak és szüleiknek.
forrás: vaol.hu
hírek innen, onnan
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


