Alkotmányt sértett Kaposvár

Kaposvár önkormányzata kész módosítani a jogszabály megfogalmazásán, de guberálni továbbra is tilos - reagált a városháza szóvivője az Alkotmánybíróság (Ab) döntésére, amely szerint alkotmányellenes a guberálás szabálysértéssé minősítése.

    Répás Orsolya az MTI-nek azt mondta: a guberálás mint létforma továbbra sem lesz engedélyezve Kaposváron, mert minden rászoruló, aki kér, az segítséget is kap az önkormányzattól.

    "Ha a jogszabály megfogalmazása nem megfelelő, akkor módosítjuk, de a szemét szétszórása, a környezet ilyen szennyezése és a romlott étel fogyasztása továbbra is tiltott lesz Kaposváron, főként a guberálók egészségének érdekében" - tette hozzá a szóvivő.

    Az Alkotmánybírósághoz az állampolgári jogok országgyűlési biztosa fordult, kifogásolva a szabályozást. Szabó Máté már tavaly májusban közleményben fejtette ki, hogy a rendelkezéssel a kaposvári önkormányzat érdemi alkotmányos indok nélkül korlátozta kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek alapjogait.



MTI










Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0