Atlétikai vb - Futás a sztárok nyomában
Bárki futhat az augusztusi, budapesti atlétikai világbajnokság utolsó napján, augusztus 27-én, közvetlenül a hivatalos maratoni verseny után, pontosan ugyanazon az útvonalon, amelyen a világ legjobbjai is küzdenek az érmekért.
A Budapest 10k Hősök Futása versenynek köszönhetően így nem csak a vb résztvevői, hanem mindenki, akinek kedve van és szeret futni, átélheti azt az élményt, amit a Budapest belvárosának legszebb részein kijelölt útvonal látványa jelent. Sok év után most először lesz lehetőség átfutni például a felújított Lánchídon - közölték kedden a szervezők.
A rajt és a cél a Hősök terén lesz, majd a résztvevők végigfutnak az Andrássy úton, olyan nevezetességeket érintve, mint az városligeti paloták, az Oktogon és az Operaház. Ezután elfutnak az Erzsébet téri óriáskerék mellett a József Attila utcában, és megérkeznek a Roosevelt térre az MTA épülete elé, ahonnan már csak egy kanyar a felújított és átadott Lánchíd. Itt következik az útvonal egyik különlegessége, ugyanis átfutnak az Alagúton, majd a Budai Vár mögött a Vérmezőn át eljutnak a Várkert bazárig, és innen a Duna-parton vezet az út vissza a Lánchídhoz.
Minden résztvevő befutóérmet és a versenyre készített egyedi ASICS futópólót kap ajándékba, valamint befutócsomag is várja őket a célban.
Két távot is meghirdettek a szervezők, az egyik 2023 méter, a másik pedig pontosan 10 kilométer hosszú.
A nevezés hamarosan indul, de már most elérhető minden információ a verseny hivatalos weboldalán, a budapest10k.hu oldalon. A nevezési díj a rövidebb távra 2000, a hosszabbikra 5000 forint. Mindkét táv rajtja és célja a világbajnokság hivatalos maratoni versenyeinek rajtjában lesz. A tervek szerint 10:30 perckor rajtol a 10 km-es, 12:30-kor pedig a 2023 méteres futam, így a résztvevőknek előtte lesz lehetőségük reggel 7-től szurkolni a vb maratoni futóversenyén induló világsztároknak is. Az utcai versenyeken a nézők számára a részvétel ingyenes, a Nemzeti Atlétikai Központban rendezett versenyekre pedig jegyek még kaphatók a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu oldalon.
MTI
hírek innen, onnan
Kamionokkal tüntetnek a fuvarosok Budapesten
A megemelni tervezett útdíjak ellen tiltakoznak.
Durva lesz. Ezt kell tudni a mai hatalmas budapesti kamionos tüntetésről
Kétezer teherautó és kamion érkezik
„Letiltott minket" - Már a nyilvánosság előtt zajlik a Beckham család drámája
Egy ideje már pletykálják, hogy a Beckham családban nincs minden rendben. Ezekre az állításokra reagált most Victoria és David Beckham...
Változás a Kresz-ben: jövőre módosulhat az indexelés szabálya is
2026-ban megváltozhat a Kresz szabályzata, ami nem csak az autósokat, de a kerékpárosokat és a gyalogosokat is érinti.
A műfordító, aki költőként is kiváló
Egy héttel Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjas eseménysorozata után három könyvének angol fordítója, George Szirtes beszélt...
Most kezdhet igazán fázni Dánia – Trump új embert küld csatába
Mindent megtesz az új kinevezett Grönland megszerzéséért.
Így ítélnek meg az emberek hajszíned alapján – Nézd meg, rólad mit gondolnak.
Függetlenül attól, hogy természetes vagy festett a hajad, a színe számos sztereotípiát és előítéletet vonz magával.
Kkv-k adózása: könnyítések 2006-tól
Emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára az áfában, nő a költséghányad az átalányadózóknál, sokkal kevesebb bevallást kell...
Bejelentette a 4iG: változik az NKP-s kötvények visszafizetése
A 4iG megállapodást kötött az NKP II. keretében kibocsátott kötvényei feltételrendszerének változtatásáról, aminek lényege, hogy a...
Ebből a pusztító Rolls Royce-ból csak 25 darab készül
Egy dubaji tuningcég úgy érezte, hogy alap esetben a Rolls-Royce Dawn túl visszafogott.
Csúszik a Google nagy átállása
Nem sikerült tartani az eredeti határidőt: 2025 végéig már egészen biztosan nem lesz leváltva le az androidos készülékek többségén az...
Rendkívüli hiba történt az atomórák rendszerében: lelassult az idő Amerikában
Egy vihar miatt áramkimaradás volt az amerikai atomórák központjában, ezért az ország hivatalos ideje késésben van.
Sport
Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos
A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc
Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó
A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Lesifotó, olyan hihetetlen dolgot fotóztak egy magyar kórházban, amiből világszenzáció lett
Nem mindennapi dolgot fotóztak egy magyar kórház ajtaján.
Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol
Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.
Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia
Munkásságát több díjjal is elismerték.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Felnyílt a sorompó, kialudt a piros lámpa, majd megérkezett a vonat Kismaroson – a MÁV elmagyarázta, hogy ez miért nem szabálytalan
Az eset hajmeresztőnek és balesetveszélyesnek tűnik, de a MÁV szerint nem a sorompó romlott el, ráadásul az autósoknak kötelessége fokozott figyelemmel lennie, ha a fénysorompó elsötétül.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


