Az Mtk bevette a szombathelyi várat
Mióta tavaly novemberben átadták a Haladás új stadionját, a szombathelyiek hazai pályán nem maradtak pont nélkül. Az MTK akkor még a második vonalban játszott, de most arra készültek, hogy nyerjenek idegenben. A vendégeknél Ramos az előző szezont Szombathelyen töltötte kölcsönben.
Kicsit megvariálta Michal Hipp megint a kezdőcsapatát, Bosnjak combizomszakadás miatt kimaradt, ellenben a négy védő előtt Kolcák s a támadó-középpályássor szélén Habovda is főállásban hátvéd, míg Rabusicot tolta előre, s a másik csatárt Priskin Tamást visszavezényelte a támadó- középpályássorba.
A negyedik percben már egy Király-bravúrt jegyezhettünk fel. Bognár labdájával Lencse lépett ki a bal szélen, de 11 méteres lövését védte a válogatottsági csúcstartó. A 11.percben ismét Király! Bognár balról középre gurított labdáját Lencse lőtte kapura 10 méterről, Király védte. A 13.percben már ő is tehetetlen volt. Kanta ugratta ki Lencsét, elvitte Király mellett, visszagurított, s Schafer a bal sarokba lőtte. A gólszerző egyébként egykor az Illés Akadémia növendéke volt. (Illés pedig az MTK-nál volt a “legnagyobb király”, a 90-es évek második, a 2000-es évek első felében) A 27.percben Szelin rúgta fel Priskint a tizenegyespontnál – tizenegyest ítélt a játékvezető. A sértett végezte el (pedig két hete Karol Mészáros kettőből kettes büntető párbalyt tudott lehozni) jobb sarokra tartó lövését Kiscak kiütötte. Majd újabb két nagyot védett az ukrán hálóőr. Előbb Tamás jobb oldalra tartó fejesét ütötte ki, majd Schimmer ismétlését védte. A 40.percben Lencse elvitte Király mellett a labdát, visszagurította Bognárnak, de lövését a gólvonalról Schimmer mentette. Még az utolsó percben is volt egy MTK-lehetőség. Kanta 25 méteres, csavart szabadrúgása pár centivel a fölső léc fölött hagyta el a játékteret. Így az első játékrész után 1-0-ra vezettek a vendégek.
A szünetben támadóbbá tette csapatát Michal Hipp, hiszen a védő Benes helyére a támadó középpályás Halmosi Pétert küldte be. Igaz Halmosi közel a 40-hez kérdéses mekkora lendületet tud a csapatába vinni. Az már az NB I hibája, ha igen. Újabb MTK-helyzettel indult a második félidő Lencse 11 méterről lőtt, de Király védett. A túloldalon Mészáros az alapvonaltól visszapasszolt labdája elcsúszott a középen érkező, a kaputól 9 méterre helyezkedő Halmosi lába alatt. Mészáros jobbról érkező beadását Priskin a kapu fölé bólintotta. A Fraditól kölcsönben lévő csatár, az első fordulóban mutatkozott be a Haliba, gólt szerzett, majd kiállították, s négy meccses eltiltása most járt le. Rabusic teljesítménye nem nyerte el a mester tetszését, hiszen lecserélte, s a 19 éves Bamgboye állt be a cseh helyére. A 80.percben eldőlt az összecsapás! Gera Dániel ugyanis növelte a vendégek előnyét, így a bevehetetlen erődöt először meghódította egy élvonalbeli csapat. Ramos baloldali beadása átszállt Gerához, ő pedig hét méterről a kapuba lőtt. Gera a 65.percben állt be a másik gólszerző Schafer helyére. A 87.percben Gera 18 méteres, jobb sarokra tartó lövését tolta szögletre Király. A 91.percben szépített a Haladás, mégpedig a nem sokkal korábban beállt Gaál Bálint révén! A Vasastól nemrég visszatért támadó jó húsz – huszonöt méterről lövésre szánta el magát, a Kicsak kapujának jobb alsó sarkában kötött ki a labda. A középkezdést még elvégezték a játékosok, majd gyorsan lepörögtek a hátralevő percek, így az MTK 2-1-re megnyerte a szombathelyi meccset, mely a Haladás első veresége volt az új stadionjában.
Haladás-MTK 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Gaál (91.p) ill. Schafer (13.p), Gera (80.p)
Sárga lapok: Tamás (41.p), Habovda (52.p), Németh Milán (57.p) ill. Gengeliczki (54.p)
Kiállítva: –
Haladás: Király – Schimmer, Benes (Halmosi szünetben), Tamás, Németh Milán – Kolcák – Mészáros, Rácz (Gaál 77.p), Priskin, Habovda – Rabusic (Bamgboye 62.p) vezetőedző: Michal Hipp
MTK: Kiscak – Ikenne-King, Gengeliczki, Pintér, Selin – Vass Á. – Schafer (Gera D. 65.p), Bognár, Kanta, Ramos (Vass P. 89.p) – Lencse (Torghelle 74.p) vezetőedző: Feczkó Tamás
forrás: fociclub.hu
hírek innen, onnan
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


