Az elcsendesedés napja
Ma van Mindenszentek, holnap Halottak napja
Ma van a Katolikus Egyház ünnepe, amely során szerte az országban miséket tartanak az elhunytak emlékére. A mai nap az elcsendesedés napja.
Sok európai országban – köztük Magyarországon és valamennyi magyarlakta területen – szokás, hogy az emberek meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak mindenszentek napján, illetve a halottak napján.
A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a „temetők nagy keresztjénél”, a „mindenki keresztjénél” elimádkozzák a mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket. Magyarország egyes vidékein régebben harangoztattak is a család halottaiért.
Magyarországon a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra. E szokást nem csak a katolikusok, hanem a protestánsok és a nem hívők is átvették. Mivel a krizantém fehér és színes változatai Mindenszentek és Halottak napja körül nyílnak, Magyarországon leginkább ez a virág az, amivel a sírokat díszítik.
„A végén minden olyan egyszerű lesz – minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt. Amitől úgy égett szívünk, hogy azt hittük, nem lehet elviselni, belehalunk, vagy megölünk valakit… mindez kevesebb lesz, mint a por, melyet a temetők fölött kavar és sodor a szél.”
(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
Fotó: Mike Labrum on Unsplash
hírek innen, onnan
Karácsony Gergely: A kormány még mindig tartozik 12 milliárddal Budapestnek
A főpolgármester szerint a kormány bliccel, és a saját politikusait is hazugságban tartja.
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Minden harmadik ember találkozhat refluxos tünetekkel az ünnepi időszakban. Ha ugyanis későn ülünk asztalhoz, sok zsíros-olajos, fűszeres...
Gólt szerzett az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómeccsén, majd kis híján belehalt az ünneplésbe – videó
Döntetlen lett a meccs vége.
Mikulásnak és manóknak öltözött tolvajok raboltak ki egy montreali élelmiszerboltot – Szétosztották a szajrét a szegények között
Mikulásnak és manóknak öltözött tolvajok raboltak ki egy montreali élelmiszerboltot, majd az ellopott árukat a rászorulók között...
A szupergazdagok a vámpírok életét élik – így szereznek vért, hogy fiatalok maradhassanak
Vérrel szeretnék megvásárolni a fiatalságot a szupergazdagok.
Mi volt az első árulkodó jele annak, hogy a szomszédod őrült?
Az új szomszéddal való első találkozás mindig meghatározó pillanat, ahogy az alábbi tíz esetben is történt. 1. Levelek Arra mentem...
Magyar Péter: Két nagy pofont majdnem be tudott vinni a Fidesz
Évértékelő interjút adott a pártelnök Kéri Lászlónak.
Mikulás-sapkában a cápák között
Az Index adventi kalendáriumában minden napra jut egy új történet, egy új arc.
Szabó Andrea: Az idő most nem a Fidesznek dolgozik
A fideszes tábor elkezdte megkérdőjelezni a mindenhatóságot, ezért a párt stratégiát váltott, és a miniszterelnök lett a kampány...
PMS: betegséggé is súlyosbodhat, ha félvállról veszi a tüneteket
A menstruációt megelőző napok sok nő számára jelentenek testi és lelki megerőltetést, de nem mindegy, hogy ez átmeneti kellemetlenség,...
Tisztogatásba kezd az amerikai külügyminisztérium, 30 országból hívják vissza a nagyköveteiket
A leváltott karrierdiplomatákat mind a Biden-kormány idején nevezték ki.
Gázolt a vonat Füzesabonynál, pótlóbuszok járnak
Sokáig szünetel a vonatok közlekedése.
Sport
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet
A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után
A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.
Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Szörnyű hírek érkeztek Szoboszlai csapattársáról: máris drasztikus lépésre készül a Liverpool
Íme, a diagnózis: mutatjuk a részeteket!
Lesújtó hírek Liverpoolban: hónapokra kidőlhet a nyári sztárszerzemény
Bajban van Arne Slot vezetőedző.
Guardiola nem viccel, karácsony előtt fenyegette meg a Manchester City játékosait
A spanyol szakember szigorú edzőként ismert, ha a játékosok fittségéről van szó.
Bulvár
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban
Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a számítás.
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya
Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.
Háborús övezetté vált egy kelet-magyarországi település, páncélozott járművekkel és drónokkal vonultak ki a lövöldöző ámokfutóra
Kommandósok segítségét kellett igénybe venni.
Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”
„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á
Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból
Az egyik áldozat halálát végignézte a járműben ülő családja.
A Fidesz már nem Fidesz többé – állítja egy szakértő
Horn Gábor politikai elemző szerint a Fidesz ma már nem Fideszként létezik a fideszes szavazók fejében.
„Szenteste azt készítem, amit otthon is szoktam: töltött káposzta és bejgli lesz a menü” – Ünnep a Széra átmeneti otthonában
Van, akinek a származása, másnak az életkora vagy az egészségi állapota nehezíti a továbblépést. A Széra átmeneti otthonában mégis igyekeznek olyan karácsonyt teremteni, mint bárhol máshol: fát állítanak, főz
blogmorzsák
Merülni, lubickolni, feltörni – Mély levegő
Ami a családon belül történik az magánügy. De mennyire igaz ez valójában?
Karácsony pszichologiája
Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?
Nagy nevek, ha keltik az ősmetalt
Old school metalban utaznak a Pantera volt, valamint a Fu Manchu és Dark Funeral jelenlegi tagjai.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


