Ezt olvasta már?


Az otthoni kávéfőzés művészete

Aki otthonában szeretné a lehető legtöbbet kihozni a különböző aromákkal teli kávébabszemekből, annak nagy segítséget jelenthet egy olyan kávéfőző, amelynek segítségével, a kávéfőzés minden egyes lépése maximális precizitással szabályozható.

A Sage SES876 BSS pontosan ilyen. Bemutatjuk az

otthoni kávéfőzés művészetét!

Az emberiség történetében hosszú ideje fontos szerepet tölt be a kávé. Ezt a növényt

eredetileg időszámításunk előtt 800 évvel fedezték fel Etiópiában. Nem csupán italként volt

ismert, régen ugyanis a kávécserje piros gyümölcsét ételként fogyasztották. A kávébab

lényegében ennek a gyümölcsnek a magja, amit különböző eljárásokkal pörkölnek ki.

Volt idő azonban, amikor a kávé sorsra veszélybe került. 1511-ben Mekkában úgy gondolták,

hogy túlzott serkentő hatása miatt veszélyes, ezért be kell tiltani. Később olasz papok

tulajdonítottak neki sátáni erőt. A XVI. században viszont VII. Kelemen pápa annyira

szeretett kávézni, hogy feloldotta a fogyasztására vonatkozó tilalmat és 1600-ban

megkeresztelte a kávét.

Ismerje meg a Sage SES876 BSS Barista Express Impress készüléket, hogy felfedje a

kávéfőzés művészetének titkait. Nem csupán egy eszközként funkcionál a kávéfőzés során,

hanem valódi élményt is nyújt, kortól és kávékedvelő attitűdtől függetlenül. Az elegancia, a

teljesítmény és precizitás ötvözete gondoskodik arról, hogy minden egyes csészényi kávé

tökéletes legyen, és a legfinomabb aromákat és cremat-t varázsolja a csészébe. A 33 cm

széles, 38 cm mély és 41 cm magas készülék rozsdamentes acélházzal rendelkezik.

A 25 különböző őrlési beállítási szint garantálja az egész életen át tartó kísérletezést, hogy

mindig az ellenállhatatlan kávét készítsen el. Kétféle szűrővel rendelkezik, amelyek lehetővé

teszik mind a frissen őrölt, mind pedig a már megőrölt kávé tökéletes elkészítését. A szimpla

fenekű szűrőt a friss őrleményekhez, míg a dupla fenekűt a már megőrölt kávéhoz javasolt

használni. A Sage egy, illetve két csészényi kávé lefőzéséhez szükséges szűrőt egyaránt

biztosít a géphez. Az alacsony nyomású előfőző rendszer a kávé aromájának tökéletes

kivonását biztosítja, így már 8-12 másodperc elteltével megjelenhetnek a mézhez hasonló

állagú kávécseppek a csészében. Ezáltal a Sage SES876 BSS Barista Express Impress

minden igényt kielégít, és lehetőséget ad arra, hogy a kávékedvelők bármikor élvezhessék a

tökéletes kávé ízét.

Az ideális eszpresszó elkészítésénél kulcsfontosságú a megfelelő tömörítés. A kávéfőző

oldalán található skála segítségével könnyedén beállítható az őrölt kávé megfelelő tömörítési

szintje, hogy mindig a legjobb ízvilágot érje el. A szűrő tömörítése a gép oldalán található

tamperáló kar segítségével történik, melynek eredményeként a szmájli mellett villódzó fény

jelzi, ha folyamat sikeresen befejeződött. Amennyiben nem elegendő az őrlemény

mennyisége, azt a készülék automatikusan jelezni fogja a DOSE gomb villogásával. Ennek

megnyomásával a gép még egy kisebb mennyiséget adagol a szűrőbe.

Ha valaki a tejes kávéköltemények szerelmese, a kávégép oldalán található gőzkarral

könnyedén elvégezheti a tejhabosítást. A tökéletes állagú mikrobuborékos tejhab érdekében

mindig friss és hideg tej használata javasolt.

Mint minden professzionális kávéfőzőnél, a rendszeres karbantartás nélkülözhetetlen. A

Barista Impress Express-nél is oda kell figyelni a rendszeres karbantartásra, hiszen a vízkő

lerakódhat a kávéfőző belső részein. Ha valaki háromhavonta cseréli a vízszűrőt, akkor

csökkentheti a vízkőmentesítés szükségességét. A beépített vízkőmentesítési program

gyorsan és egyszerűen elvégezhető művelet.

Az ausztrál gyártó nemcsak praktikussá, hanem élménnyé varázsolja az otthoni kávéfőzést,

lehetővé téve gondtalan és izgalmas kísérletezést.

Sage

A Sage márka 2018-ban váltotta fel a Catler márkanevet, de az innovációs és gyártási háttér nem változott. A

prémium kialakítású kisháztartási gépek hazája továbbra is Ausztrália, azon belül a Breville-csoport, amely

minden egyes készülék megalkotásakor a hosszú élettartamot és a vásárlók használat közbeni maximális

komfortérzetét tartja szem előtt. Ez teszi a Sage készülékeket időtállóvá és klasszissá, legyen szó grillezésről,

mixelésről, vagy kávéfőzésről.







0
0

hírek innen, onnan

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

Naponta locsolsz, mégis kiszárad a veteményes? Lehet, hogy túl sekélyen öntözöl

Napi locsolás mellett is ki tud száradni a veteményes, ha a vizet nem a megfelelő mélységbe juttatod. Fedezd fel, hogyan öntözz valóban...

Napfogyatkozás és Perseidák: A nap, amikor ne felejts el az égre nézni

Különlegesen ritka égi jelenségek egész sorának lehetünk szemtanúja augusztus 12-én, amit kár lenne kihagyni. Nem kell hozzá...

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium...

Legtöbbször filmekben lehet olyat látni, ahogy mindenkit átverve kicsempészték Trumpot

Még a gépen utazó újságírók és Trump több munkatársa sem vette észre, hogy az elnök nincs az Air Force One-nak hitt gép fedélzetén,...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0