Bajnokok Ligája - Gulácsi: szeretnénk meglepetést szerezni a nyolcaddöntőben
Gulácsi Péter, a labdarúgó Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős RB Leipzig magyar válogatott kapusa azt mondta, hogy a kupasorozatban szeretnének meglepetést szerezni, és még legalább egy kört menni.
Gulácsi Péter a közmédiának elmondta: a klub számára presztízst jelent a csoportelsőség, míg a játékosoknak leginkább azért volt fontos, mert így valamennyire kedvezőbb helyzetből várják a hétfői sorsolást.
"Bár, ha megnézzük a csoportmásodikokat, a lehetséges ellenfelek között könnyűt nem találunk. Talán az Atalanta lóg ki a neve alapján, de az utóbbi időben az olasz együttes is kimondottan meggyőző teljesítményt nyújtott. A Leipzig kívánsága szerintem spanyol vagy angol ellenfél lenne, én azt emelném ki, hogy a visszavágónk otthon lesz" - mondta. Hozzátette: a nagy céljukat elérték a továbbjutással, a következő cél kitűzése az ellenfelüktől függ.
"Szeretnénk megmutatni, hogy jó csapat vagyunk, és felvesszük a versenyt a legjobbakkal. Német topcsapatként bárki ellen lehet esélyünk. Reméljük, hogy sikerül még egy kört mennünk, szeretnénk meglepetést szerezni" - nyilatkozta.
A lipcsei együttes már a BL-csoportkör ötödik fordulójában bebiztosította továbbjutását, majd kedden, az Olympique Lyon vendégeként elért 2-2-es döntetlennel a csoportelsőséget is megszerezte.
Gulácsi közölte: a sorsolás pillanatában nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon kiegyensúlyozott csoportba kerültek, amelyben jó esélyük volt a továbbjutásra.
"Mert ugye voltak olyan csoportok, ahol az első két kalapból érkező csapatok kiemelkedőek voltak, és azok mellett a továbbjutási esélyeink nem lettek volna ennyire reálisak. Nekünk az első mérkőzéstől kezdve az volt a célunk, hogy továbbjussunk a csoportkörből, amelyben egy mérkőzéstől eltekintve végig meggyőző teljesítményt nyújtottunk. Ez a Lyon elleni hazai találkozónk volt, amelyen több hibát is elkövettünk, ezért kikaptunk" - mondta. Hozzátette: a mostani már a második BL-idénye a lipcsei gárdának, és a legnagyobb különbséget abban látja, hogy játékban ugyan már elsőre is felnőttek az ellenfeleikhez, de mégsem sikerült a döntő pillanatokban megnyerniük a meccseket.
A RB Leipzig szintén magyar válogatott játékosáról, a másfél hónapja sérült Willi Orbánról a kapus azt mondta: jól halad a védő rehabilitációja, de nehéz pontos időpontot mondani a visszatérésével kapcsolatban.
"Talán januárban, február környékén már a csapattal tud készülni" - mondta. Hozzátette: ebben az esetben csapattársa március végére, a válogatott Európa-bajnoki pótselejtezőjére - vagy pótsejtezőire - már biztos csúcsformába tud kerülni.
hírek innen, onnan
Kiderült, miért késelték meg a 15 éves lányt egy fővárosi szórakozóhely előtt
Ki is fosztották a sebesültet.
Senki ne egyen ebből a gyorsfagyasztott szamócából, mérgek vannak benne
A terméket kivonják a forgalomból, és megsemmisítik.
Ilyen sem volt még, egyetlen szektor uralja a részvénypiacot
Mi a válasz a 21 ezer milliárd dolláros kérdésre? Ennyit ér jelenleg az USA technológiai szektora dollárban, bár a tét valójában ennél...
Ezeket a slágereket hagyta örökül Chris Rea: 74 éves korában hunyt el a zenész
Karácsonyi slágert is köszönhetünk a most elhunyt énekesnek.
35 év után derült fény a Reszkessetek, betörők. hihetetlen kulisszatitkára: a nézők többsége eddig észre sem vette ezt a fontos apróságot
A Reszkessetek, betörők! a világ legtöbbször újranézett és legsűrűbben elemzett filmjei közé tartozik, ám a karácsonyi vígjátéknak...
Egyből magyarul futott be Christopher Nolan Odüsszeiájának első kedvcsinálója
Korábban már kiszivárgott, de most teljes pompájában, ráadásul helyből magyarul futott be Christopher Nolan epikus mozijának első...
Új év vagy újév? 6 magyar szó, aminek helyesírása sokaknak feladja a leckét
Néhány télen használatos szó helyesírására kérdezünk rá.
Akár 10 ezer forintot is kaphatnak most a véradók – Új kampány indult, év végéig tart az OTP és az OVSZ akciója
Véradásra ösztönző akciót indított az OTP Egészségpénztár és az Országos Vérellátó Szolgálat: a kampány keretében az év...
A Szerencsejáték Zrt azonnal közölte, rendkívüli változás lép életbe, aki lottózni szeretne, erről fontos tudnia
Fontos hír jött, erről érdemes tudnod.
Undorító fantom garázdálkodik Gödön - ezt teszi a sötétben
Sokak szerint a rongálásokat egy sorozatkarcoló csinálja.
Az M3-astól a Hősök teréig – így nézett ki a kamionosok tüntetése
Az útdíjak emelése ellen tüntettek hétfőn.
Emelkedett a Mol és az OTP
Mérékelt elmozdulások jellemzik a mai kereskedésben az európai tőzsdéket, a BUX kis pluszban zárt.
Sport
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó
A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.
A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet
A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.
Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után
A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.
Bulvár
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban
Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a számítás.
Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya
Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.
Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol
Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.
Háborús övezetté vált egy kelet-magyarországi település, páncélozott járművekkel és drónokkal vonultak ki a lövöldöző ámokfutóra
Kommandósok segítségét kellett igénybe venni.
Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”
„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á
Öreg tacskó kerül a menhelyre: amit a mikrochipje elárul, milliók szívét töri össze - Fotók
Amikor a pici tacskót bevitték a menhelyre, azonnal látszott rajta, hogy beteg és hosszú ideje kóborol. Ám hamar kiderült valami sokkal megrázóbb is.
A Fidesz már nem Fidesz többé – állítja egy szakértő
Horn Gábor politikai elemző szerint a Fidesz ma már nem Fideszként létezik a fideszes szavazók fejében.
blogmorzsák
Magyarországi kövületgyűjtemény került elő Bécsben
A Bakonyban gyűjtött, 130 éve elveszett kövületgyűjteményben talált új csigafajokról olvashatunk blogunkban.
Karácsony pszichologiája
Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


