Ezt olvasta már?


Bemutatták Zsótér Sándor rendezését, a Bunbury-t

Oscar Wilde abszurdba hajló, a burleszk elemeit megelőlegező vígjátéka szemtelen bájjal, csillogó szellemességgel ironizál egy agyonszabályozott, önmagát túlélt, már csak külsőségeiben létező, képmutató társadalmon.

Ajánló a darab elé:

Jack Worthing, jómódban él vidéken, a közösség megbecsült tagja, egy fiatal lány gyámja. Algernon Moncriff londoni fiatalember a felsőbb körökből, mindig pénzzavarban. Mindketten unatkoznak ott, ahol vannak. Algernon kitalált egy vidéken élő, Bunbury nevű betegeskedő barátot, aki sűrűn a segítségére szorul. Jack pedig egy Ernst nevű elvetemült fiatalabb testvért Londonban, akit folyton meg kell menteni. Londonban ő Ernst, Algernon is így ismeri. Jack feleségül akarja venni, Algernon unokahúgát, Gwendolent. Algernon, Jack londoni tartózkodását kihasználva, meglátogatja Jack gyámleányát, Cecilyt, vidéki házukban, és Ernstnek adja ki magát. Váratlanul Gwendolen is megjelenik, aki semmit nem tud gyámságról, gyámleányról. Személycserék, bonyodalmak, félreértések Ki kicsoda? Ki kinek a micsodája vagy kicsodája? Ki kit, vagy mit szeret? Mi igaz? Mi nem?

 

Kritikus szemmel az előadásról:

Zsótér Sándor ezúttal se bízott semmit a véletlenre. A Bunbury német, Elfriede Jelinek által jegyzett változatát véve alapul Ungár Júlia, a rendező állandó munkatársa, a szombathelyi előadásnak is dramaturgja készítette el a darab magyar fordítását – amely olyan, mintha előbb hersegő, friss uborkába harapnánk, aztán meg édes muffint kínálna valaki. Oscar Wilde – és Elfriede Jelinek, és Ungár Júlia, és Zsótér Sándor – cirkuszi zsonglőrként mutatja meg, hogyan játszik egymással macska-egér játékot a valóság és a nyelv, hogyan hajlik el folyton egyik a másik elől; és végül hogyan ölelkeznek össze mégis. Elvégre egy vígjátékhoz kell a happy end. A színészek is zsonglőrként működnek: Bajomi Nagy György, Trokán Péter, Kiss Mari és Fekete Linda már megtapasztalta Szombathelyen, hogy milyen a Zsótér-iskola (Ibsen: Kísértetek), most Kenderes Csaba, Hartai Petra, Vlahovics Edit és Endrődy Krisztián csatlakozik hozzájuk. (vaol.hu)

Több felvonáson át, szinte pucéran még soha senkivel nem játszatták el Oscar Wilde komédiájában a gyámleányka szerepét, ez tuti. Zsótér Sándor belekavart Bunbury levesébe. Az első felvonás után még nagy bennem a kísértés, hogy Oscar Wilde abszurdba hajló fricskája helyett maradok inkább lent a WSSZ büféjében, ott Bömbörizek egy pezsgő társaságában tovább. Meg is fájdul a fejem, bár valószínű, ezért a közelgő melegfront a ludas. Még egy félidő, és már azon kapom magam, egészen ráhangolódtam ezekre a folyton a szerepükből kifelé beszélő, színes ruhás, hülyekalapos alakoskodókra.

A szombathelyi színház nem egy az egyben Oscar Wilde darabját hozta, Elfriede Jelinek német átiratában tálalja a világ talán egyik leghíresebb vígjátékát. Senki ne várjon vicces és sablonos jellem- és helyzetkomikumokat, ez nem az a fordítás. (A darab címében, azon túl, hogy „komoly az élet”, zárójelben azért ott maradt, hogy Bunbury.) A Nobel-díjas írónő (ha másért nem, a Zongoratanárnő című film miatt mindenki ismeri) beletesz egy-két csavart, ettől aztán az alapsztorit még jobban összekavarja. Ehhez jön még Zsótér Sándor sajátos színházi nyelvezete, és máris zavarban vagyunk, ki-kicsoda, miért és mit akar. (nyugat.hu)

 

Oscar Wilde:

Ernst (komoly) az élet (Bunbury)

Elfriede Jelinek német változata

Fordította: Ungár Júlia

– komédia három részben –

 

John Worthing/Bajomi Nagy György

Algernon Moncrieff/Kenderes Csaba

Pásztor Chasuble, a teológia doktora/Trokán Péter

Merriman, komornyik/Lane, inas/Endrődy Krisztián

Lady Bracknell/Kiss Mari

Dicséretes Gwendolen Fairfax/Hartai Petra

Cecily Cardew/Fekete Linda

Miss Prism, nevelőnő/Vlahovics Edit

 

Díszlettervező: Ambrus Mária

Jelmeztervező: Benedek Mari

Dramaturg: Ungár Júlia

Korrepetitor: Falusi Anikó

Kellékes: Pados Bernát

Súgó: Jenei Ágnes

Ügyelő: Bors Gyula

Rendezőasszisztens: M. Kapornaki Rita

Rendező: Zsótér Sándor

 

forrás: szinhaz.org







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0