Ezt olvasta már?

Futballcipők: a technológia új iránya

A futballcipők már jóval többek egyszerű sportfelszerelésnél. A modern technológia térhódítása lehetővé tette, hogy hatalmas fejlődésen menjenek keresztül ezek ...


Bienerth Gusztáv: nyilvános lesz a MÚSZ átvilágítása

Nyilvános lesz a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) átvilágítása a szervezet élére tíz napja megválasztott Bienerth Gusztáv szerint. (Pécsi Napilap)

A turizmusért felelős kormánybiztosként is dolgozó sportvezető az M4 Sport Sportreggeli című műsorában szerdán elmondta, teljes pénzügyi, gazdasági, jogi átvilágítás van folyamatban. Ami a MÚSZ helyzetét illeti, az első elnökségi ülés január 25-én lesz, és már minden elnökségi taggal folytatott négyszemközti beszélgetést, hogy eldöntse, ki a partner a program megvalósításában, illetve kivel nem akarnak együtt dolgozni.

"Engem nem terhelnek a múlt feszültségpontjai, kívülről jövök, ennek vannak előnyei és hátrányai. Az mindenesetre nagyon jó kezdet, hogy kétszeri titkos szavazás után, ami évtizedek után először volt a magyar úszósportban, elnökké választottak három jelölt közül" - közölte Bienerth Gusztáv.

November 21-én a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka mellett Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszó, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edző közös nyilatkozatban szólította fel Gyárfás Tamás elnököt és a szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye volt, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".

Ennek kapcsán Bienerth Gusztáv úgy fogalmazott, a hét pontnak egy meghatározó üzenete van: világos, átlátható, nyomon követhető struktúra kell, és a sportolókra, az edzőkre és a klubokra kell koncentrálni.

"Ha a mandátumának hetedik hónapjában egy elnök lemond 23 évi munkát követően, az egy speciális helyzet, nekem fel kell mérnem, hogy most mi a helyzet, és a jövőt kell építenem" - szögezte le az elnök, hozzátéve, Gyárfás Tamás lemondása után 16-an keresték meg, és egyöntetű vélemény volt, hogy neki nem a szakmai ügyekbe kell beavatkoznia, hanem az lenne a feladata, hogy menedzserként irányítson, egységet teremtsen és új fazont adjon.

Ami a július 14-én kezdődő budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokságot illeti, Bienerth Gusztáv azt mondta, a kormány január 31-ig jelentést vár a felkészülés állapotáról. Hozzátette, számára az a legfontosabb, hogy Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményét világszínvonalon tudják megrendezni, és jó "belépő" legyen a szeptember 13-án esedékes 2024-es olimpiai helyszínkijelöléshez.

A jelenlegi legjobb magyar úszóra visszatérve az elnök - aki egyben a 2024-es olimpiai pályázat alelnöke - leszögezte:

"Szerintem nincs hatékony olimpiai és világbajnoki szponzoráció Hosszú Katinka nélkül. Dolgozom ezen, és remélhetőleg a közeljövőben hírrel is tudok erről szolgálni."

Az M1 aktuális csatornán a vb konkrét előkészületeivel kapcsolatban Bienerth Gusztáv azt mondta, ma találkozik Szántó Évával, a világbajnokság rendezéséért felelős cég ügyvezetőjével, s majd azután tud a helyzetről tájékoztatást adni.

Hozzátette, jelenleg a világbajnokságra koncentrálnak, ezzel együtt ő maga a következő olimpiai ciklus végéig, a 2020-as tokiói játékokig tervez, s ennek a folyamatnak az egyik fontos állomása lesz a magyarországi vb.

 







0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt az atomprofesszor Paks ügyében: Még csak az elején járhatunk az extrém dunai vízállásnak…

Aszódi Attila szerint a paksi atomerőműnél kialakult nyári helyzet nem rendkívüli üzemzavar, hanem a szélsőséges időjárás és az...

Milliárdokat hoz az államnak a Sziget Fesztivál

A GKI friss elemzése szerint a nagyfesztiválok mérhető nemzetgazdasági súlyt képviselnek, adóbevételt generálnak, és a külföldi...

Évi 650 ezer forintot bukhatsz, ha ilyen betegséggel élsz: rengeteg magyar nőt érint

Egy friss magyar kutatás szerint az endometriózissal élő nők a betegséggel összefüggő hiányzások miatt átlagosan évi 1757 eurónyi,...

Videón mutatjuk meg az idei országtortát

Idén a rögös túró és tejföl volt a tematika – ezek az alapanyagok jellemzően csak a Kárpát-medencében ismertek.

Tarr Bélára emlékezik a Szarajevói Filmfesztivál

„Tarr Béla Szarajevóban” kezdeményezéssel emlékezik a januárban elhunyt világhírű magyar filmrendezőre, az augusztus 14.-21. között...

„Százezer oldal is lesz ebből” – Orbánt és Gyurcsányt is behívná a végrehajtásokat vizsgáló Toroczkai-féle parlamenti bizottság

Adatbekérésekkel indít, az ősszel pedig szembesítésekkel és kemény kérdésekkel folytatja a munkáját a végrehajtási visszaéléseket...

Ember legyen a talpán, aki ma ilyen budapesti lakást akar eladni: nagyon ráfázhat, ha nem elég gyors valaki

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt.

Erősödött a forint szerda estére: így áll most az euróval szemben

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Megvannak a döntősök. Mutatjuk azt a 12 gyönyörű nőt, akik közül valaki elnyeri a Miss Balaton címet – fotók

Ismét királynőt választ a Miss Balaton csapata, a koronát pedig majd a 2024-es szépségkirálynő, Bábel Virág adja át az utódjának...

A kutyák agya képes megkülönböztetni az emberi mosolyt és a félelmet

A kutatók agyi képalkotó eljárással bizonyították, hogy a kutyák képesek megkülönböztetni az emberi arcok eltérő érzelmi kifejezéseit.

Egy nagyobb újság tud működni abból az összegből, amit Orbán a közösségi médiás feladatokra adott Kaminski Fanny cégének

44 hónap alatt bruttó 4,2 milliárd forintot kapott Kaminski Fanny cége. Vannak, akik szerint ennek a tizedéből is el lehetett volna látni...

Vakvezető kutya leszek, ha felnövök – Nevelőket keresnek Malina, a labrador kölykei mellé

A vakvezető kutyák élete nem egyszerű, hiszen a gazdit mindenben segíteni kell: vezetni a városban, lesni a kívánságait odahaza, és...

0

Sport

Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját

Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister

Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről

A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.

Szöllősi Györggyel az élen lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége

A szövetség programjai a tisztújításig hátralévő időben folytatódnak.

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

A Magyar Labdarúgó-szövetség kizárta az egyik csapatot az NB III-ból

Már a bajnokság első két fordulójára sem álltak ki.

0
0

Bulvár

Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett

Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

Ma 7 másodpercre megszűnik a gravitáció a Földön - A NASA végre megszólalt a titkosított projektről.

Egy állítólagos kiszivárgott dokumentum szerint augusztus 12-én 7 másodpercre megszűnik a gravitáció. Utánajártunk a titokzatos Projekt Anchor mögötti igazságnak.

Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért

Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt

Felelős döntést hoztak az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán: nem tartják meg a szárazság miatt Tatabányán

Kiszáradt pázsit, száradó fák: az aszályos időszak miatt a tűzijátékot sem tartják meg a tatabányai Csónakázó-tónál. Arról, hogy a budapesti fényjáték sorsa mi lesz, még nem tudni.

Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld

Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.

Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell

A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.

Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját

Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.

Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak

Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból üzletileg felhasználható információkat nyerjen ki.

Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából

A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím

Új csomagolási szabályok lépnek hatályba augusztus 12-én

Augusztus 12-től az egész Európai Unióban alkalmazandóvá válnak a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelet új szabályai.

0