Ezt olvasta már?

Futballcipők: a technológia új iránya

A futballcipők már jóval többek egyszerű sportfelszerelésnél. A modern technológia térhódítása lehetővé tette, hogy hatalmas fejlődésen menjenek keresztül ezek ...


Bottas rajt-cél győzelmet aratott az Osztrák Nagydíjon

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, amelyen a világbajnoki pontversenyben vezető ferraris Sebastian Vettel második lett, s 20 pontra növelte előnyét a negyedikként célba érő Lewis Hamiltonnal (Mercedes) szemben.

A 27 éves Bottasnak ez volt az idei, egyben pályafutása második futamgyőzelme. Mögötte néhány tizeddel lemaradva futott be másodiknak Vettel, míg a dobogó alsó fokára Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője állhatott fel.

Hamilton a nyolcadik helyről rajtolva küzdötte fel magát negyediknek, s bár a végén nagyon közel volt Ricciardóhoz, előznie nem sikerült.

A rajtot Bottas kiválóan kapta el, megtartotta az első helyet, mögötte Vettel fordult be másodikként az első kanyarba. A harmadik pozíciót Ricciardo elvette Kimi Räikkönentől (Ferrari), Hamilton pedig az első 10 körben három helyet javítva feljött ötödiknek.

Harminc kör után változatlanul Bottas, Vettel, Ricciardo volt a dobogósok sorrendje, Hamilton ötödik volt Räikkönen mögött, s a 32. körben elvégezte az első kerékcseréjét.

A 34. körben Ricciardo, egy körrel később pedig Vettel járt a boxban, s kapott új abroncsokat, Bottas pedig a 41. körben hajtott ki kerékcserére. A sorrend az élen az első kiállások után nem változott, Räikkönen viszont csak a 45. körben állt kis friss gumikért, s Hamilton mögé, ötödikként tért vissza a mezőnybe.

A hajrá kezdetéig nem változott a sorrend az első öt helyen, kilenc körrel a leintés előtt viszont Hamilton két másodpercen belülre csökkentette a hátrányát a harmadik helyen száguldó Ricciardóval szemben. Közben Vettel is nagyon megközelítette Bottast, az utolsó három körben azonban sem Hamiltonnak, sem Vettelnek nem sikerült előznie, így a sorrend nem változott.

A vb egy hét múlva a Brit Nagydíjjal folytatódik Silverstone-ban.







0
0

hírek innen, onnan

Megérkezett Anne Hathaway és Dakota Johnson erotikus thrillerjének teljes előzetese

Colleen Hoover egyik legsötétebb sikerkönyvéből készült film, melyben Anne Hathaway, Dakota Johnson és Josh Hartnett keveredik bele egy...

Jön a kórházi fertőzések új, nyilvános adatbázisa, de ez nem egy egyszerű kórházi rangsor lesz

Oroszi Beatrix tisztifőorvos azt mondja, végletesen meggyengült népegészségügyet vett át. Az új platformon statisztikailag igazítva...

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség az Országos Mentőszolgálatnál

A nyomozók kedden házkutatásokat, lefoglalásokat, szemlét tartottak.

Tarlótűz ég Hódmezővásárhely mellett, a szél a város felé fújja a füstöt

Az aszály miatt hetek óta gyakoriak a vegetációtüzek, országos tűzgyújtási tilalom van érvényben.

Döntött a tárca: két hazai cég indíthat gáz- és olajkutatást Magyarországon

Három új hazai helyszínen, Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kezdődhet meg a kőolaj- és földgázkutatás, miután...

Több jogosítványt kapnak a kémek Németországban, jöhet az online házkutatás is

A német kormány szerdán átfogó reformot indított a német hírszerző szolgálatok jogköreinek bővítésére az Oroszország felől...

Kadarkai Endre ezt az egy dolgot tartja megbocsáthatatlannak az emberektől, erre nincsen mentség

Ábel Anitával beszélgetett nemrég a riporter a Csak szabadon csatorna egyik adásában. A műsorvezető erőteljes, mély kérdéseket tett fel...

Kritikus helyzet a szomszédunkban: bármelyik pillanatban leállhat az ország áramellátását biztosító atomerőmű

Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Cernavodánál, ezért csütörtök reggel megkezdik a romániai atomerőmű még működő kettes...

Sztrájk jön az egyik legnagyobb légitársaságnál, fennakadások lehetnek a hétvégi járatokon

Egyelőre nem tudni, pontosan hány járatot érinthet a kétnapos munkabeszüntetés. Mi történt? Sztrájkba lépnek az easyJet franciaországi...

Nyitott gerinc – Hogyan ismerhető fel a terhesség alatt?

A spina bifida latin elnevezés, melynek magyar megfelelője a nyitott gerinc. Ez a gerinc fejlődési rendellenességeinek összefoglaló...

Lemondott Szöllősi György, távozik a Magyar Sportújságírók Szövetségének az elnöksége

Orbán Viktor kedvenc újságírója és a vezetőség egy hónapja még megúszta az bizalmatlansági indítványt. Mára valamiért belátták,...

Titokban már folynak a puhatolózó háttértárgyalások, volt nyugati csúcsdiplomaták alkudoznak Kreml-közeli háttéremberekkel, mi legyen a háború után

Az osztrák főváros közelében korábbi európai csúcsdiplomaták és az orosz elit képviselői tárgyaltak a kapcsolatok jövőjéről,...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját

Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister

Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.

Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről

A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.

0
0

Bulvár

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett

Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért

Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt

Felelős döntést hoztak az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán: nem tartják meg a szárazság miatt Tatabányán

Kiszáradt pázsit, száradó fák: az aszályos időszak miatt a tűzijátékot sem tartják meg a tatabányai Csónakázó-tónál. Arról, hogy a budapesti fényjáték sorsa mi lesz, még nem tudni.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld

Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.

Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából

A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím

Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak

Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból üzletileg felhasználható információkat nyerjen ki.

Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell

A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0