Ezt olvasta már?


Brazil szerző kapta idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat

Augusto de Campos brazil költő, fordító, zenekritikus és vizuális művész átvette a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat szombaton Pécsett.

Az idei díjat egy olyan alkotó kapta, aki szó szoros értelmében megváltoztatta a költészet arculatát - méltatta Marjorie Perloff amerikai irodalomtudós, a nemzetközi zsűri tagja a kitüntetettet.

A díjat a Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza 2012-ben alapította, nyertese 50 ezer eurót, oklevelet és egy Janus Pannonius-szobrot kap.

Az 1931-ben született Augusto de Campos 1950 és 1970 között elsősorban vizuális költészetet művelt, majd az újmédia területén kísérletezett, amelynek során verseit elektromos óriásplakátokon, videotext-formátumban, valamint a neonfény, a hologram, a lézer és a számítógépes grafika segítségével jelentette meg - olvasható az MTI-nek eljuttatott írásos összegzésben.

Testvérével, Haroldóval 1952-ben indította el a Noigandres nevű irodalmi magazint, amely a kibontakozó brazil konkrétvers mozgalom orgánuma lett. Augusto de Campos több tucat kötetet publikált, amelyet számos irodalmi díjjal ismertek el. A nevével fémjelzett multimédiás események közül kiemelkedik a Cidadecitycite című nagyszabású poéma "többhangú" előadása (fiával, a zeneszerző Cid Camposszal) 1987-ben es 1991-ben.

Marjorie Perloff a többi között kiemelte, a szerző vizuális alkotásaival azt is bemutatta, hogy milyen lehet a 21. század költészete.

Augusto de Campos beszédeiben meghatározó elődei és pályatársai munkásságát, illetve a művészeti környezetét és célkitűzéseit ismertetve azt mondta: "újra életet leheltünk a Stéphane Mallarmé által bevezetett új költészetbe, igyekeztünk újra kinyitni a nyelv számára a nemzetköziség kapuját".

A kísérletező és "feltaláló" költészetről kijelentette: e műnem "különös túlélési módot talált magának zaklatott világunkban". Szerepéről úgy vélekedett, hogy az kiemeli az emberi önzetlenség, az előítéletekkel szembeni fellépés és az alázat fontosságának igényét.

Augusto de Campos az őt ért meghatározó magyar művészi hatások között említette Moholy-Nagy László, Bartók Béla, Ligeti György, Kurtág György, Kassák Lajos és a pécsi születésű Fehér Kázmér képzőművész munkásságát.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a Janus Pannonius-díj jelentőségét méltatva kiemelte, hogy immár sokadik alkalommal köszönthetik a baranyai megyeszékhelyen a világ költészetének nagyjait.







0
0

hírek innen, onnan

Dőltek a milliárdok a választás előtt: idén márciusig 7,6 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek

A 2026-os tavaszi választásokat megelőző időszakban, 2024 és idén április között összesen több mint 26 milliárd forintot fizetett ki...

A Ferrari visszahozta a manuális váltót, a 12Cilindrivel még lefulladni is lehet

Javában az elektromos autók és a vezetési élményt háttérbe szorító asszisztensek korát éljük. Maranellóból mégis olyan hírek...

Vízminőség-vizsgálatot rendeltek el a Dunán: barnás színű anyag keveredik a vízzel

Almásfüzitő térségében, a lefedett vörösiszap-tározó alatti Duna-szakaszon rendeltek el vizsgálatot.

Német autópályának nézte egy autós az M1-est

Jelentősen túllépte a megengedett, 100 km/h-s sebességet.

Nicholas Hoult lesz Gilderoy Lockhart az új Harry Potter-sorozatban

Újabb nagy név csatlakozik az HBO Harry Potter-sorozatához: Nicholas Hoult alakítja Gilderoy Lockhartot a széria második évadában.

Farkasok támadtak Kazincbarcika mellett: videó rögzítette, ahogy tucatnyi juhot elkapnak

Még a rendőrök is alig akarták elhinni, mi történt Kazincbarcika hétvégi házas övezetétől alig párszáz méternyire. A felvételen...

Kalászos újratervezés - tanulságból tudás - Agroinform online konferencia: így csatlakozhatsz.

Ha a búza sem hozza már automatikusan a várt hozamot, lépni kell. Az Agroinform online eseményén a gazdák gyakorlati tippeket kapnak...

Amerikai helikopter lőtte ki egy panamai teherhajó gépházát az iráni zárlatnál

Egy panamai teherhajó gépházát érte amerikai rakétatalálat, miután a legénység megpróbálta áttörni az iráni kikötők zárlatát.

Pásztor Erzsi 20 kilót fogyott betegsége miatt, lánya ápolja: „Nélküle élni sem tudnék már!”

Pásztor Erzsi pár héttel a 90. születésnapja előtt beszélt a jelenlegi állapotáról.

Kipróbáltuk: kékzóna-szokások, amik tényleg működnek

A hosszú élet titkát sokáig különleges étrendekben, drága étrend-kiegészítőkben vagy intenzív edzésprogramokban keresték, pedig a...

Nagy Ervin új frizurája lett hír az elnökválasztáson, alig lehet ráismerni

Nagy Ervin rövidre vágott hajjal jelent meg a köztársaságielnök-választás parlamenti ülésén. Az ördög Pradát visel átalakulási...

Most akkor a Kínai Kommunista Párt embere Szijjártó Péter?

Az egykori külügyminiszter mindent megtett azért, hogy a BYD jól érezze magát Magyarországon, majd elment hozzájuk dolgozni. A cég sikere...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0