DK: kétszer lopta meg a kormány a magyar embereket a lélegeztetőgép-biznisszel
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány kétszer is meglopta a magyarokat a lélegeztetőgép-biznisszel: először akkor, amikor túlárazva megvették a gépeket, másodszor pedig most, amikor a felesleges gépek tárolásáért is fizetni kell.
hirdetés
Arató Gergely a DK frakcióvezető-helyettese szerdai online sajtótájékoztatóján arról beszélt: újabb adatigénylési per erősítette meg, hogy a kormány százmilliárdos nagyságrendben okozott kárt a magyaroknak a lélegeztetőgép-bizniszben, amikor egy közvetítő cégen keresztül több mint 300 milliárd forintért vett 17 ezer lélegeztetőgépet. Az adatigénylésből kiderült az is, hogy a gépekből azóta sem sikerült értékesíteni egy darabot sem, raktárban porosodnak a megvásárlásuk óta.
Felidézte, a lélegeztetőgép-biznisznek korábban Kálmán Olga DK-s országgyűlési képviselő járt utána, aki előbb közérdekű adatigénylést adott be Szijjártó Péternek, majd pert indított a szerződések kiadásáért, végül büntetőfeljelentést is tett az ügyben.
Megjegyezte: az ügy miatt
"senkit sem nem vittek el bilincsben és vezetőszáron, hiszen a tíz- és százmilliárdos korrupciós ügyek ennek a rendszernek a mindennapjaihoz tartoznak, a lényegét adják".
Arató Gergely szerint nem elég a választások óta kivetett több mint 30 megszorítás, a minden bevásárláskor kifizetett orbáni infláció, még "a kormány lopásaiért is nekünk kell fizetnünk, amíg marad az Orbán-rendszer".
A Dobrev Klára vezette árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után. Le kell törni az inflációt, az árak helyett a béreket és a nyugdíjakat kell emelni, a korrupciós ügyek elkövetőit pedig felelősségre kell vonni - hangoztatta az ellenzéki politikus.
MTI
hírek innen, onnan
A Progresszív Szlovákia nyert a választáson az első exit poll felmérés szerint
A liberális Progresszív Szlovákia nyerné az előrehozott szlovákiai parlamenti választásokat a Markíza televízió által készített, a...
Exit poll: a Progresszív Szlovákia nyerheti meg a választást
Hét párt érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot a szombati szlovákiai előre hozott választásokon - írta az Új Szó.
A topligák szombati mérkőzéseinek eredményei egy helyen
Az összes topliga eredménye egy helyen megtekinthető.
Kajdon Blanka csapata továbbjutott az Európa-kupában
Kajdon Blanka csapata, a norvég Molde HK Elite kettős győzelemmel jutott tovább a női Európa-liga-selejtező első fordulójából.
Lautaro Martinez mesternégyesével nyert az Inter – videóval
Az Internazionale a második félidőben mesternégyest szerző Lautaro Martineznek köszönhetően 4–0-ra nyert a Salernitana otthonában az...
Ed Sheeran váratlanul ismét lemezzel jelentkezett
Ed Sheeran 2011-ben robbant be a brit zenei színtérre.
Exit poll: a Progresszív Szlovákia nyerte meg a választást
Hét párt érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot a szombati szlovákiai előre hozott választásokon - írta az Új Szó.
A liberálisok nyerhették a szlovák választásokat, Orbán barátja csak a második az exit poll szerint
Fico oroszbarát, populista pártja végig vezetett a felmérésekben, a végén mégis kikaphat. Magyar párt nem jutott be a pozsonyi parlamentbe.
3+1 csillagjegy, akiknek 2023 ősze pénzesőt ígér
Lottó nyeremény, fizetés emelés, új pozíció, öröklés vagy épp egy game show; számos módon juthatunk nagyobb összeghez hirtelen. De...
Az első exit poll szerint a Progresszív Szlovákia nyerte a szlovákiai választást
Ez alapján Robert Fico pártja a második helyen végzett 21,9 százalékkal, míg a magyar Szövetség nem érte el a parlamenti küszöböt....
A U2 kolosszális koncertjével megnyílt végre az MSG Sphere Las Vegas-ban
A zenekar nem bízta a véletlenre, gigantikus sztárparádéval kezdtek, és bedobtak egy Frank Sinatra-feldolgozást is. De vajon meg tudtak-e...
Exit poll: hét párt jut be a szlovák parlamentbe
Hét párt érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot a szombati szlovákiai előre hozott választásokon - írta az Új Szó.
Sport
Kínos kecskeméti bukások: összeomlott a tavalyi meglepetéscsapat?
Az előző bajnokság ezüstérmese három meccse nem nyert meccset, sőt, gólt sem lőtt. A hétvégi Diósgyőr elleni meccs után nagy bajba kerülhetnek.
Ilyen tizenegyest biztos, hogy még soha, sehol nem látott korábban - videó
A szenegáli focista alighanem beírta magát a játék történelmébe.
A magyar kapus drámája: újra meg kell küzdenie a posztért, ami egyszer már az övé volt
Csapatkapitányként sérült meg, most újra ki kellene szorítania riválisát a kapuból.
Mindenki Guardiolán nevet a Manchester City kudarca után
A koreai srác lesz a katalán edző veszte.
Húsz év után távozik a fehérvári focicsapat stábjának egyik legfontosabb tagja
2003 óta volt részese a klub sikereinek, most azonban átadja a helyét a bizalmi poszton.
Kis híján „belehalt” a belga szélső abba, hogy hozzádobták a labdát
Szánalmas bohóc lett Yannick Carrascóból, nehéz eldönteni, hogy Diego Simeone büszke lenne-e rá vagy tarkón csapná.
Ennél szánalmasabb bohóckodást idén még biztosan nem látott - videó
A belga válogatott sztárjának mutatványánál csak a bíró reakciója volt siralmasabb.
Sergio Ramos góljával nyert rangadót a Barcelona
Egy gól döntött a Barcelona és a Sevilla meccsén, egy öngól.
Ezt mondta a Fradi focistája a hatalmas bombagóljáról
Nagyjából 25 méterről lőtt a bal felsőbe.
Klopp nem fogta vissza magát a Tottenham elleni vereség után – videóval
A Liverpoolt irányító Jürgen Klopp nem fogta vissza magát, amikor a Sky riportere a Tottenham elleni 2–1-re elveszített rangadóról kérdezte. A német szakember elmondta, még életében nem élt át olyan meccset, ahol
Di María gólja döntött a portugál szuperrangadón – videóval
Cardoso piros lapja után a Benfica a 19. percben emberlőnyben játszott a Porto elleni rangadón, a meccset végül Ángel Di María gólja döntötte el.
Ezúttal csak csereként számoltak a magyar válogatott támadóval
A dél-koreai bajnokság, a K League 1 rangadóján az Ulszan Hyundai gól nélküli döntetlent játszott első számú üldözője, a Pohang vendégeként, így Ádám Martin csapata egy körrel az alapszakasz zárása előtt ny
Bulvár
„A nő, akivel a férjemnek viszonya volt, felhívott és kitálalt” – Igaz válási történetek
Se szeri, se száma a lánykérős videóknak a neten, de arról sokkal kevesebben beszélnek őszintén, hogyan mondták el a párjuknak, ha válni akartak. Az alábbi nők a WomensHealthMaggel osztották meg kendőzetlenül a f
„Apám abban az órában halt meg, amikor a fiam született és ugyanott van a lábán tűzfolt”
Véletlenek nincsenek, legalábbis az alábbi tíz esetben nehéz elhinni, hogy nem valami magasabb erő működött közre.
Mi történhetett? Pintér Sándor azonnali hatállyal menesztette az idegenrendészeti főigazgatóság vezetőjét
Halmosi Zsolt vezetői kinevezését indoklás nélkül vonta vissza a belügyminiszter. Menesztette a Komárom-Esztergom megyei főkapitányt is.
Újabb háború készül Magyarország szomszédjában? Amerika figyelmeztette a szerbeket
Példátlan méretű katonai csapatösszevonásokat lát Szerbiában a koszovói határ mentén az Egyesült Államok.
Több járatot is törölni kellett: újra lezárják a világot az újonnan dübörgő koronavírus miatt?
Több járatot is törölni kellett koronavírus miatt
Azonnali bejelentés jött a meteorológusoktól, mindenkinek tudnia kell róla
A meteorológusok most közölték az országgal.
Száz vendéget utaztat dominikai esküvőjére a TV2 sztárpárja
Mindenkinek ők vesznek jegyet.
Furcsa szaga volt a férjének, ezért orvoshoz mentek. Nem hitt a fülének, mi a diagnózis
Hihetetlen, hogy ilyen létezik.
A 87 éves Alain Delont így ölelte lánya: Anouchka a posztjával keményen nekiment apja élettársának
Alain Delon lánya, Anouchka nem hagyja, hogy bemocskolják a színész becsületét.
Felismered Pokorny Liát 20 évesen? Bomba alakú fitneszkirálynő az 1990-ben készült fotón
Pokorny Lia már fiatalon is nagyon csinos, sugárzóan szép nő volt.
Mától több vármegyében is ebzárlatot rendeltek el: a gazdiknak erre nagyon oda kell figyelniük
Akik ezeken a területeken sétáltatnák a kutyáikat, azoknak oda kell figyelniük pár dologra.
A nagy hódító iszonyatos végzete – élve temethették el Nagy Sándort
Egy relatíve új tudományos elmélet szerint Nagy Sándor lehetett a leghíresebb ember, akit élve temettek el.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre