Ezt olvasta már?

Centercsere Pécsen

Hosszas gondolkodás és keresgélés után a héten légióscsere mellett döntött a Pécsi VSK-VEOLIA. Igor Kesar helyére leigazoltuk a kanadai Ryan Wrightot.

0

Dárdai a Herthával már elérte a felső küszöböt

Dárdai Pál úgy véli, a Hertha labdarúgócsapatával már elérte a "felső küszöböt", a magyar futballnak pedig ad még egy lehetőséget.


hirdetés

A magyar szakember az M4 Sportnak adott interjúban - amelynek egy része a debütáló Sport7 című műsorban hangzott el vasárnap, a teljes verziót pedig az m4sport.hu oldalon lehet elérni - elmondta, a Bundesliga-edzők közül egyedül ő merte meglépni, hogy a felkészülés közben egyhetes pihenőt adott a játékosoknak, mivel a világbajnokság miatt rendkívül hosszúra nyúlt előző szezon miatt szükség volt a frissítésre.

A Hertha kilenc fordulót követően az ötödik helyen áll a Bundesligában, legutóbb az éllovas Borussia Dortmund otthonában szerzett pontot a gárda (2-2). Dárdai a csapat teljesítményével összességében elégedett, mint elmondta: rengeteget gyakorolták a nyáron a pozíciós játékokat, támadásvezetéseket.

"Az embereknek tetszik, a szakértők megdicsérik a Herthát, hogy jól néz ki, amit csinálunk" - fűzte hozzá.

Dárdai Pál szerint a berlini csapattal már elérte a felső küszöböt azzal, hogy a Freiburg elleni bajnokiig átlagosan két pontot szerzett a csapat, korábban az Európa-ligáig is eljutott, s véleménye szerint a maximum egy Bajnokok Ligája csoportkör, vagy a Német Kupa-döntős szereplés lenne.

A 61-szeres válogatott, korábbi szövetségi kapitány Dárdai beszélt a Magyar Labdarúgó Szövetségben vállalt szerepéről is, a tréner a nemrég létrehozott szakmai bizottságban kapott helyet.

"Bízom benne, hogy ha itt valami történik, akkor végig lesz víve, vagy lesz valami változás is. Még egyszer megpróbálom, de hogy ha ebből sem lesz semmi, akkor többet nem próbálkozom ilyen segítségekkel, mert ez is csak időbe kerül. Az előző körben is a Szabics Imrével és Löw Zsolttal beleadtunk apait-anyait, komolyan vettük a dolgot, és egy jó dolog lett letéve az asztalra, nem lett belőle semmi. Ilyen szempontból még egy sanszot adok ennek a dolognak, aztán hogy ha ebből se lesz, akkor szerintem megköszönöm az ilyen felkéréseket." - tette hozzá.

A magyar válogatottal kapcsolatban kifejtette, Marco Rossinak nincs könnyű dolga, ugyanis sok rutintalan játékos van a nemzeti csapatnál. Hozzátette, ha az olasz trénert hagyják dolgozni, akkor az Európa-bajnoki selejtezőkre állhat össze egy olyan együttes, amelynek esélye lehet kijutni a kontinensviadalra.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

TGM: Landwehrkanal ? Jegyzetek Rosa Luxemburgról

Rosa Luxemburg a maga művészet és természet iránti, ambivalencia nélküli áhítatával, növénygyűjteményével és fejben tartott...

Bíróság elé áll a Dózsa György úti gázoló

Jövő héten bíróság elé állítják a kecskeméti maffiaperből is ismert férfit.

Ezt a videót látva rögtön elfelejtjük Sydneyt és társait, ha Ausztráliáról van szó

Brisbane-nek nagyjából budapestnyi lakosa, no meg égbe nyúló felhőkarcolói, hatalmas parkjai, pálmafás strandjai, és igazi...

Tizenöt autót rongált meg egy pécsi nő, mert zavarta, hogy a járdán állnak - videó

Tizenöt gépkocsit rongált meg az az idős nő, akinek nem tetszett, hogy nem lehet tőlük a járdán rendesen közlekedni.

Így tart melegen az étel

Ez a nép a bizonyíték rá.

100 éve nem látott vereség

A regnáló kormány az alsóházi szavazáson cirka 100 éve nem látott mértékű vereséget szenvedett a Brexit megállapodás jóváhagyása...

Nőtt az IKEA Magyarország árbevétele

Az IKEA Magyarország nettó árbevétele 23,3 százalékkal, 75,5 milliárd forintra nőtt a szeptember 1-től augusztus 31-ig tartó 2018-as...

Műszaki képzésen tanultok? Akár 300-400 ezer forintot is kereshettek pályakezdőként

Mennyit keresnek azok a friss diplomások, akik műszaki képzésen végeztek? Nyilvánosságra hozták a 2017-es diplomás pályakövetési...

Idén is folytatódik a Méltóság Mezeje program - videóval

Debrecen - Az elmúlt évek sikereire alapozva tovább folytatódik a Debreceni Hospice Ház Alapítvány és a helyi iskolák közös programja.

A Dal 2019: ők lépnek színpadra az első válogatóban

Budapest - Szombaton indul A Dal 2019: a dalválasztó show első adásában tíz előadó lesz látható és hallható élőben a Duna Televízió...

Így süt olasz pizzát Katalin hercegné - farmer nadrágban

Biztosan haza vitte saját gyerekeinek.

Most én jövök - mondta, és kirugdosta a taxist az autóból

Nem akart fizetni, meg valószínűleg kicsit kocsikázni is szeretett volna.

0

Sport

Hosszú Katinka volt férje megdöbbentő bejelentést tett

Shane Tusup élete hatalmas fordulatot vett.

2011 óta nem verték meg ennyire játékban a Real Madridot

Kiscsapat benyomását keltette a Real a hétvégén.

Új munkát kapott José Mourinho

Nem szakad el teljesen a Premier League-től.

Visszavonul az elmúlt 15 év egyik legjobb kapusa

Petr Cech Twitteren jelentette be, hogy a szezon végén befejezi a profi futballt.

Súlyos sérülést szenvedett a magyar olimpikon

Szalagszakadás miatt nem lehet ott a világbajnokságon.

A minden is kevés volt Babos Tímeának Melbourne-ben

44 ki nem kényszerített hibával nem lehet meccset nyerni, pláne nem egy korábbi Grand Slam-győztes ellen.

Balogh Zsolt nem játszhat az utolsó két csoportmeccsen

A jobbátlövő a hétfői találkozón sérül meg.

Férfi kézi-vb: Reakciók Balogh Zsolt kiesésére

Nehezen élik meg a jobbátlövő elvesztését.

Messi már csak a világ harmadik legértékesebb focistája

És az is kiderült, mennyit ér világ legértékesebb labdarúgóklubja.

Kiderült, ki az a menedzser, aki megkárosította volna a Fradit

Válogatott kézilabdázót használt volna fel céljához.

Képernyőn Federer, Nadal és Babos Timi - Ausztrál Open, 3. nap, kibeszélő

Ide írhattok mindent, amit a meccsek előtt/alatt az aktuális játéknapról gondoltok.

0

Bulvár

Idd ezt lefekvés előtt és ébredj másnap új emberként

Gondod van az elalvással? Nem vagy vele egyedül, de van egy stratégia, amit kipróbálhatsz a probléma megoldására: lefekvés előtt igyál egy pohár cseresznyelevet, a szakértők szerint ugyanis ezzel az egyszerű lépéssel akár egy órával több alváshoz juttathatod a szervezeted. Fotó: Pixabay / StockSnap CC0 Az American Journal of Therapeutics hasábjain publikált kutatás eredménye azt mutatja, [...]

Ebben a fürdőruhában már nem tevepatája lenne a nőknek

Gyorsabban eltűnne a fürdőruha alsó része, mint egy vodkaszóda.

Alig fenyegeti a szegénység a magyar nyugdíjasokat

Az Európai Unióban élő nyugdíjasok 14 százaléka van kitéve a szegénység kockázatának, Magyarországon ez az arány mindössze 9 százalék.

Zeller - sokkal több mind leveszöldség. Így fogyaszd!

Bánatos zellerkockák a hús- és zöldséglevesben, amiket egyszerűen csak félrepiszkálunk a kanalunkkal. Ismerős helyzet? Pedig a zeller ennél ezerszer izgalmasabb és sokoldalúbb zöldség, mutatjuk, hogy miként érdemes felhasználni a konyhában. Salátába A friss, zsenge zellergumó nyersen, kis kockákra vágva pikánssá varázsolja a legegyszerűbb salátát is. Nem hiányozhat a Waldorf salátából, az almával és a [...]

Kipróbáltuk: így a legfinomabb a sült édesburgonya

Ma már egy valamire való hamburgerezőben nem csak házi szószt és kézműves bucit kóstolhatunk, hanem a hagyományos sült burgonya helyett választhatunk sült édesburgonyát is. Persze más ételekhez szintén fogyaszthatjuk, például húshoz vagy halhoz, snackként pedig önmagában, mártogatósokkal (cheddar sajtból készült szósszal és csípős ketchuppel a legjobb!). Ha egyben sütjük az édesburgonyát, akkor a legfinomabb, ha [...]

FINA: Hosszú Katinka nem úszhat világcsúcsot

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) keddi döntése értelmében ezentúl a legjobb úszók is indulhatnak a FINA által el nem ismert, új típusú versenyeken, de az ott elért időket nem hitelesítik.

Nem engedték ki a mosdóba a menstruáló 11 évest az iskolában

Óra közben vette észre, hogy megjött a menstruációja, ám hiába kérte, nem mehetett ki a mosdóba.

Fegyveres rablás és túszejtés az Üllői úton

A vád szerint akár 20 év börtönt is kaphat az elkövető.

Történelmi pillanat: Élet van a Hold túlsó oldalán

A szonda által küldött fotón jól látszik az eredmény.

Szörnyű dolog történt a Tesco parkolójában

A biztonsági őr testközelből nézte végig a horrorisztikus jelenetet.

Történelmi siker: élet van a Holdon

Kihajtott a kínai kutatók gyapotmagjainak egyike.

Ez a rovar a fűtési szezon legnagyobb kártevője: Azonnal védekezz ellene

Hatalmas pusztítást végez, és nehéz észrevenni.

blogmorzsák

Szöul megújulásának vesztesei

Dél-Koreát szeretik jómódú, fejlett gazdaságú országként említeni, ám közben elfelejtkeznek arról, hogy a jogrendszer, a szociális háló nem eu­rópai. Ott könnyen az utcán találhatja magát valaki.

Gimnazista esete a médiával

Nagy Blanka és a Birodalmi Sajtóosztag találkozása.

A német szélsőjobb keblére ölelte Orbánt

Csak ideig-óráig tartható fenn a hazugságokra épülő kampány, és az erre épülő rendszer.

„Közvetíthették-e” a képviselők, amikor ráncigálták őket az őrök?

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos álláspontja abszurd.

Tényleg, mi a baj Orbán rendszerével?

Sokak szerint ez egy kiválóan működő rendszer. De akkor mi a baj vele mégis?

Így lett kész "elvileg" a lakásom

Zárul a felújítás mókatára: majdnem elkészült, de a költözés még csak álom.

Whirlpool és Edigital pepitában

Újabb kidőlt oldalú mosógép sztorit kaptunk!

Mert a kölyök kutyusoknak is kell egy alvótárs

A plüsstárs segíti a kiskutyusok fejlődését, és nem utolsó sorban elképesztően cukin lehet vele aludni.

Magyar műhely restaurálta ezt a csodaszép Citroënt

Az idei InterClassics Maastricht ki­állításon a magyar DC72 mű­hely által restaurált 1699-os évjáratú Citroën elnyerte a "Best Restored Car of Show" díját.

Miért kell az ingatlanosnál pénzt lerakni, ha ajánlatot tesz

Legalább annyira vevői érdek mint eladói.

Gulyás Gergely: Soros téma

Gulyás Gergely elszólta magát, a Soros elleni kampány csak egy téma, egy ellenségkép, aki­vel lehet ijesztgetni az embereket.

„Műszak végére mosott szarnak érzem magamat“

Egy rendvédelmi dolgozó beszámolója.

0