Ezt olvasta már?

Használd ki hatékonyabban a mindennapjaid: a hangoskönyvek ereje

Biztosan neked is ismerős az érzés, amikor reggelente úgy érzed, az idő mintha versenyt futna veled – munkába indulsz, vagy otthoni feladatok várnak rád. Hogyan lehet...


Darida: Dárdai nélkül nem tartanánk ott, ahol

Vladimír Darida szerint Dárdai Pál jelentős szerepet játszott a csapat nagyszerű őszi teljesítményében, és minden adva van, hogy a tavasszal folytassák jó sorozatukat – sőt! (Pécsi Napilap)

– Hogyan jellemezné Dárdai Pált: szigorú edző, vagy jó barát?

– Hú, nehéz erre hirtelen válaszolni – mondta Vladimír Darida, a berliniek 26 esztendős cseh válogatott középpályása. – Pál szigorú edző, nagyon sokat követel. De azért teszi, hogy a lehető legtöbbet kihozza belőlünk. Időnként nyers és kritizál, máskor meg kedvesen dicsér, ez az adott helyzettől függ. Egyvalamit azonban muszáj tisztázni: mindig mindent a csapat érdekében tesz. Ugyanakkor jó barátnak is mondhatom, mert odajön az emberhez az öltözőben, és megkérdezi, hogy vagy, van-e valami gond. Vagyis lehet rá számítani.

– Mekkora szerepet játszik a magyar szakvezető a Hertha őszi remeklésében?

– Kétségkívül nagyot. Dárdai nélkül nem tartanánk ott, ahol. Kiváló érzékkel nyúl a csapathoz, mi, játékosok pedig megbízunk benne, felnézünk rá. Berlini pályafutása során letette már a névjegyét. Nem kell bizonygatnia, milyen jó labdarúgó volt. Meg aztán minden adva van ahhoz, hogy kiváló edző is váljék belőle. Töretlen munkakedvének és az eredményeinek köszönheti, hogy nagy tiszteletnek örvend, és elismerik a munkáját.

– Mallorcán is kíméletlenül meghajtja az együttest, ugye?

– Bizony, nehéz napok vannak mögöttünk. Jobbára napi két edzéssel készültünk, jól elfáradt a társaság. De tudom, hogy a bajnoki folytatásra újból mindenki duzzad majd az erőtől, sőt jobbak, frissebbek leszünk, mint az őszi hajrában voltunk. A szakmai stáb jól osztotta be a munkát, a terhelés mellett elegendő idő jutott a regenerálódásra, illetve az erőgyűjtésre is. A játékon persze még van mit csiszolni, ám azzal sem lesz baj.

– Dárdai Pál kritikusan elismerte, az előző szezon végén talán túlságosan is védekező felfogású volt a Hertha, ezért most nyitottabb, kezdeményezőbb játékot vár el. Ezt lefordíthatjuk úgy is, hogy az előrelépésért kockáztatnak?

– Ha úgy vesszük, csakugyan kockázatos lehet a nyíltabb futball, az előrelépéshez azonban vállalni kell ezt a rizikót. Képesnek tartom a keretünket arra, hogy bátrabb támadójátékkal rukkoljon ki, s így meglepje az ellenfeleit. Tizenhat bajnokin harminc pontot szereztünk, minden esélyünk megvan rá, hogy a hátralévő tizennyolc bajnokin ezt megduplázzuk. Nagyra tartom Pálban, hogy minden esetben a futballt helyezi az előtérbe. Szereti a játékot felépíteni. Nem azt mondja, hogy rúgjátok előre a labdát, aztán majd csak lesz valami. Sokat dolgozunk rajta, hogy az a valami tudatos és jól megkomponált legyen.

– Erre alapozva mondták ki nemrégiben nyíltan, hogy cél a hatodik hely megszerzése és az európai kupaporond?

– Tartottunk egy csapatgyűlést, mindenki elmondhatta, mit vár el magától és a csapattól. Az ott elhangzottak alapján kristályosodott ki a szezonbeli célunk. Az előző idényben nem fogalmaztunk meg elvárásokat, mégis ott volt a fejekben, milyen jó lenne minél előrébb végezni. Végül lemaradtunk a hatodik helyről, amit csalódásként éltünk meg, noha az azt megelőző szezonhoz képest nagyot léptünk előre. Ezúttal nem egy ki nem mondott reménybe kapaszkodunk, hanem világosan és egyértelműen megfogalmazott célkitűzésbe.

– És ez önbizalmat kölcsönöz a társaságnak?

– Azt hiszem, a legutóbbi évadban béklyót kötött a lábakra, hogy féltünk, mi lesz, ha mégsem sikerül olyan jól szerepelnünk. Sokan már a Bajnokok Ligájában láttak bennünket, ettől pedig görcsösek lettünk. Akadozni kezdett az addig hatékonyan és jól működő játékunk. Tanultunk belőle, ez esetben más a csapat hozzáállása. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy Dárdai Pál azt sulykolja belénk: képesek vagyunk rá! Edzőként is úgy ösztönöz, mint egy jó barát.

Forrás: nso.hu







0
0

hírek innen, onnan

A német kormány szigorítaná a 14-15 évesek alkoholfogyasztását

Most felelős felnőttek mellett sörözhetnek még, de ez hamarosan megváltozhat.

GKI: A Sziget nagyon is megéri az államnak

A kutatócég szerint a fesztivál 10 milliárd forinttal járulhat hozzá a magyar GDP-hez.

Temesvárinál nem hibázott, Batiknál viszont igen a büntetésben részesülő sporik - itt az MLSZ reakciója a keleti rangadón történtekre

A Magyar Labdarúgó Szövetség közleményben reagált a DVSC-Nyíregyháza Spartacus FC keleti rangadón történt vitatott játékvezetői...

Mit árul el rólad, ha mindig ugyanazt az ételt rendeled?

Lehet, hogy nem pusztán arról van szó, hogy van egy kedvenc ételed: az, hogy újra és újra ugyanazt választod az étlapról, a...

Egy ritka génmutáció természetes fogyasztószerként működik, 60%-kal meggátolja a hízást

Kutatók több mint egymillió ember genomját elemezve azonosítottak egy ritka génvariánst, az Fnip1-et. A gén hibás működése a szervezet...

Újabb botrány robbant ki L.L. Junior körül a szakítása után, a rapper jegygyűrűs fotóval szállt bele az exébe: „B@szd ki a Dunába.”

A közösségi oldalakon és a nyilvános térben zajlik az üzengetés. A zenész nagyon berágott, és storyban vágott vissza a szakítás után.

Magyar Péter: az első elsüllyesztendő bárka már Pakson van

„A sürgősségi rendelet elfogadva. Az első süllyesztendő bárka már Pakson, a másodikért útban Mohácsra a vontató hajó. A...

Megérkezett az első bárka: Magyar Péterék elsüllyesztik, ha kell

Elfogadták a sürgősségi rendeletet, megkezdik a fenékküszöb és a bárkák süllyesztésének előkészítését.

A Sziget nem csak a 20 éveseké: 40 felettiek bizonyították be, hogy a fesztivál nem ismer korhatárt

A Sziget Fesztivál nem csak a huszonévesek bulihelyszíne, hanem egy generációkon átívelő kulturális találkozóhely. A rendezvény...

Dárdai Márton úton van a mélybe? A csapatkapitányi szalagról álmodott, most még a Hertha kezdőcsapatából is kiszorult

Dárdai Márton lényegében háttérbe szorult a Hertha BSC-nél. A csapatkapitányi tisztségért küzdő magyar válogatott védő a kispadra...

Magyar Péter: már Pakson van az első elsüllyesztésre szánt bárka

Folyamatban van a fenékküszöb építésének előkészítése.

Farkasok: már a lakott területektől sem félnek?

Néhány száz méterre a város lakott részétől támadtak a ragadozók egy juhállományra. A történteket a beszámolók szerint kamera is...

0

Sport

Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját

Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister

Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről

A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.

Szöllősi Györggyel az élen lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége

A szövetség programjai a tisztújításig hátralévő időben folytatódnak.

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

A Magyar Labdarúgó-szövetség kizárta az egyik csapatot az NB III-ból

Már a bajnokság első két fordulójára sem álltak ki.

0
0

Bulvár

Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett

Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

Ma 7 másodpercre megszűnik a gravitáció a Földön - A NASA végre megszólalt a titkosított projektről.

Egy állítólagos kiszivárgott dokumentum szerint augusztus 12-én 7 másodpercre megszűnik a gravitáció. Utánajártunk a titokzatos Projekt Anchor mögötti igazságnak.

Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért

Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt

Felelős döntést hoztak az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán: nem tartják meg a szárazság miatt Tatabányán

Kiszáradt pázsit, száradó fák: az aszályos időszak miatt a tűzijátékot sem tartják meg a tatabányai Csónakázó-tónál. Arról, hogy a budapesti fényjáték sorsa mi lesz, még nem tudni.

Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld

Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.

Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell

A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.

Döntött az MLSZ, kizárták a bajnokságból az NBI és a Bajnokok Ligája legendás hazai klubját

Súlyos döntést hozott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, nem nézhették tovább jó szemmel a vidéki vergődést.

Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak

Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból üzletileg felhasználható információkat nyerjen ki.

Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából

A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím

Új csomagolási szabályok lépnek hatályba augusztus 12-én

Augusztus 12-től az egész Európai Unióban alkalmazandóvá válnak a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelet új szabályai.

0