Ezt olvasta már?


Dickens születésének 200. évfordulója

Charles Dickens volt Anglia első igazi irodalmi szupersztárja. Jövőre, 200 évvel születése után az egész világ ünnepli majd a klasszikust, akinek szelleme máig ható nyomot hagyott az irodalomban, a filmen, a színházban. Sokak szerint a karácsony modern kultusza is neki köszönhető.

    A Twist Olivér, a Szép remények, az Örökösök vagy A két város regénye című klasszikusok szerzőjét az angol nyelvű irodalom legnagyobbjai közt emlegetik. Síremléke ott áll a Költők sarkában, a londoni Westminster apátságban. 

    Újra és újra kiadott könyvei több százmillió példányban keltek el, műveiből még életében színpadi feldolgozások készültek. A mozi, majd évtizedekkel később a televízió születése után pedig Dickens minden idők legtöbbször adaptált regényírója lett, csak a némafilmkorszakban több mint száz rövid és egészestés játékfilmet forgattak munkáiból.

    "Dickens prózája előrevetítette a filmes technikát" - magyarázta Michael Eaton, a legnagyobb szabású Dickens retrospektív sorozat társkurátora. A Dickens on Screen című vetítéssorozatot a londoni Brit Filmintézetben (BFI) rendezik meg 2012 januárjától márciusáig. Többek között a Karácsonyi ének 1901-ben készült Scrooge - or Marley's Ghost című némafilmes változatát és egy 1913-as Copperfield Dávid-adaptációt is bemutatnak. A program két kiemelt alkotása azonban a David Lean rendezésében született 1946-os Szép remények, valamint az 1948-as Twist Olivér, amelyeket Carol Reed Oscar-díjas Oliver! című musicaljével együtt a legnagyszerűbb Dickens-feldolgozásoknak tartanak.

    Öt tévéfilmmel is tisztelegnek az író előtt, Mike Newell brit rendező pedig saját felfogásában forgatja a Szép remények egy új változatát, amelynek premierjét szintén jövőre tervezik.

    A viktoriánus kor szerzőjének számos kiállítást is szentelnek, ezek közül több már meg is nyílt Nagy-Britanniában, de sokat kifejezetten a bicentenárium pontos dátumára, 2012. február 7-re időzítenek a szervezők.

    A londoni Viktória és Albert Múzeum novembertől látogatható Dickens-tárlata a szerző önéletrajzi jellegű művei közé sorolt Copperfield Dávid című regényének kéziratát is bemutatja. A The British Library Sóvárgás a szellemek után: Charles Dickens és a természetfölötti címmel hirdette meg kiállítását, a London Múzeum pedig a Dickens és London témával csalogatja a közönséget.

    Európában többek között a zürichi Stauhof Múzeumban és a Dickens által gyakran felkeresett észak-franciaországi D'Hardelot kastélyban rendeznek kiállítást. A legnagyobb amerikai Dickens gyűjteménynek helyet adó Morgan Library and Museum szintén számos kuriózumot, köztük kéziratokat, leveleket, fényképeket, eredeti illusztrációkat és karikatúrákat kínál az érdeklődőknek.

    A British Council Örményországtól Zimbabwéig több mint ötven országban szervez megemlékezéseket az évforduló alkalmából. 

    Sorra jelennek meg az új Dickens-életrajzok: köztük van Claire Tomalin kötete Charles Dickens: A Life címmel, amely idén a Costa Book Awards szűkített listáján is szerepelt. A Penguin kiadó pedig díszdobozos Dickens-gyűjteménnyel tiszteleg az író előtt. Az amerikai Da Simmons idén kiadott Drood című regénye nagy feltűnést keltett. A Hyperion szerzője Dickens kortársa, Wilkie Collins emlékiratai nyomán számol be a regényíró életének utolsó évéről. 

    A Brit Királyi Pénzverde az író portréjával díszített kétfontos érmét készít az évfordulóra, Dickens szülővárosa, Portsmouth pedig elhatározta, hogy szobrot állít az irodalmi géniusz emlékére.

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Ez a finom nyári zöldség csökkenti a vérnyomásod és védi a szíved.

Ez az egyszerű zöldség nemcsak finom, de könnyen felhasználható és változatos, hanem a szív- és érrendszer egészségét is...

Célkeresztbe vették az ukránok az orosz utánpótlást

A Délkelet-Ukrajnában megszállt megyék után újabb területen, a Dnyipro torkolatában lévő Kinburn-földnyelven folyik ukrán támadás az...

Skandináv lottó: itt vannak a szerda esti nyerőszámok és nyeremények

​Június 10-én újra indult a Skandináv lottó számlálója. Ráadásul nem is akármiért. Alig egy héttel ezelőtt valaki elvitte a 2026-os...

Kamatstop, kórházak, kripto, vagyonadó: Magyar Péter bejelentette a szerdai kormányülés legfontosabb döntéseit

Véget ért a szerdai kormányülés, amelyen több, a mindennapokat is érintő kérdésben születtek döntések. Magyar Péter miniszterelnök...

Emberház az állatkertben

Ahogy a mindennapi életünkben egyre nagyobb súllyal van jelen a mesterséges intelligencia, a színpadjainkon is mind gyakrabban jelenik meg.

„Alapvető emberi törekvések állnak mögötte”

Egy Európában eladott elektromos kerékpár alkatrészei tucatnyi országból érkeznek, míg végül Csehországban vagy Hollandiában...

Nem fellegvár

Olvas-e a tizenéves korosztály, és ha igen, mi alapján választ? Kicsábíthatók-e könyves rendezvényekre a tinik?

Össze kell kapnia magát Trumpnak, nem ezt ígérte a kampányban

Jelentősen gyorsult az amerikai infláció májusban.

Letícia királyné lemásolta Katalin hercegné stílusát, a végeredmény egyszerűen káprázatos

Letícia spanyol királynét jó ideje hasonlítják már Katalin hercegnéhez, a két királyi családtagnak nemcsak a külseje és az...

Hősként fogadták a szomáliai bírót, aki az amerikai hatóságok miatt nem fújhat a foci vb-n

Megegyezett a vezetékneve egy terroristával, ezért egy 11 órás kihallgatás után hazaküldték a miami reptérről a játékvezetőt, akit...

Irányt vált a valaha készült egyik legjobb sci-fi sorozat – jön az új évad

A Silo harmadik évada eltér a könyvektől, Juliette történetét új szál alakítja át.

Lesifelvétel került elő a magyar válogatott edzéséről, Szoboszlai volt a leglustább, mégis mindenki imádja a videót

A világbajnokságon sajnos megint nem vagyunk ott, de azért a válogatott háza táján nem állt meg az élet.

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

0