Ezt olvasta már?

Foci Eb: Ha győzünk Németország ellen, mindenképp továbbjutunk

Ha győzünk Németország ellen, mindenképp továbbjutunk: legalább számolni biztos nem kell majd szerdán, amikor a magyar válogatott pályára lép Münchenben.


Díjazták a legjobb magyar jégkorongozókat

A legjobb csatár Erdély Csanád, a legjobb hátvéd Stipsicz Bence, a legjobb kapus Hetényi Zoltán, a legtechnikásabb játékos pedig Hári János lett a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) csütörtöki közgyűlésén megtartott ünnepségen.


hirdetés

Az MJSZ tájékoztatása szerint a legjobb elsőéves felnőttjátékosnak Horváth Milánt, a legjobb ifjúsági korú hokisnak a 18 éves Hadobás Zétényt választották.

Az MJSZ a küldöttgyűlésen elfogadta új hosszú távú stratégiáját is. A dokumentum összeállítását alapos előkészítő munka előzte meg, amelyben nagy szerepet vállalt a PwC Magyarország, illetve számos hazai és külföldi szakember véleményét és elképzelését integrálták. A stratégia, amelyet rövidesen végleges formájában is közzétesznek, négy alapvető pillér köré szerveződik, ezek a következők: fenntarthatóság, utánpótlás, eredményesség, népszerűség.

A küldöttgyűlésen Kovács Csaba szakmai alelnök megüresedett helyére új vezetőt választottak Kovács Zoltán, az MJSZ korábbi főtitkára személyében.

 

A díjazottak:

legjobb csatár (ifj. Ocskay Gábor-díj): Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19)

legjobb hátvéd (Pásztor György-díj): Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19)

legjobb kapus (Vedres Mátyás-kupa): Hetényi Zoltán (DEAC)

legtechnikásabb játékos (Miklós-kupa): Hári János (Hydro Fehérvár AV19)

legjobb elsőéves felnőttjátékos (Kósa-kupa): Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19)

legjobb ifjúsági korú játékos (Leveles-kupa): Hadobás Zétény (DVTK Jegesmedvék)

legjobb utánpótlás edző (Séra Miklós-díj): Máthé Csaba (Debreceni HK)

Erste Liga, év felfedezettje (Mr. Rising Star-díj): Terbócs István (MAC HKB Újbuda)

Erste Liga, legsportszerűbb játékos (Mr. Fair Play-díj): Tóth Richárd (FTC-Telekom)

Erste Liga, legelkötelezettebb játékos (Mr. Spirit-díj): Benk András (UTE)

A sportág iránti szolgálatért (Kéri Rudolf-emlékdíj): Nagy József (DVTK Jegesmedvék)

nők:

legjobb csatár: Gasparics Fanni (MAC Budapest)

legjobb hátvéd: Odnoga Lotti (Dartmouth/MAC Budapest)

legjobb kapus: Tóth Zsófia (KMH Budapest)








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?






hírek innen, onnan

Hiába tiltották be 20 éve, érezni az ólmozott benzin hatásait

A húsz éve betiltott ólmozott benzinből származó ólom még mindig kimutatható a brit főváros levegőjében a londoni Imperial College...

Fordulat Britney Spears ügyében: végre felszólalhat a bíróságon az énekesnő

Szerdán lesz Britney Spears meghallgatása a gyámságával kapcsolatban, ahol először szólal majd fel 2008 óta.

Vera Jourová: Olyan Európában hiszünk, amely elfogadja a sokszínűséget

Az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy a magyar törvény szembemegy-e az uniós szabályozással.

Megvan a kivitelező a Görgey utcai bölcsőde korszerűsítésére

Nettó 207 millió forintot költenek az épületre.

Debrecenben is matricát kapnak a szelektív hulladékgyűjtők

Örök kérdés: mi kerülhet az edénybe?

A homofóbia elleni törvénytervezet módosítását kéri a Vatikán

A Szentszék szerint a homofóbia és a transzfóbia elleni javaslatok sértik a katolikusok véleményszabadságát.

Marco Rossi: “Mi olaszok, tankoknak hívjuk a németeket, akikben megvan a kellő kvalitás is”

A magyar válogatott szövetségi kapitánya szokásához híven nagyon határozottan nyilatkozott a nagy mérkőzés előtt, amit Németország...

Rita Ora fehérneműt villantott, szexibb nem is lehetne

A világhírű énekesnő egy nagyon igényes és látványos fehérneműt villantott, ami rendkívül jól áll neki, és valószínűleg jól is...

Salvini szimpatizánsai szerint sem kellene letérdelniük a labdarúgóknak

Közösségi felmérést végzett Matteo Salvini, a Liga olasz jobboldali kormánypárt vezetője kedden a labdarúgó-Európa Bajnokság...

Piros-fehér-zöldbe borul az MTK stadionja is

Csatlakozik a Fradi kezdeményezéséhez az MTK Budapest.

Gyurcsány Ferenc: "A Fidesz minden erőlködése ellenére fantasztikus találkozók ezek"

A DK-s politikus először Kazincbarcikán, majd Sajószentpéteren tartott találkozót kedd délután.

Képeken a magyar válogatott müncheni edzése

Egy nappal a Németország elleni sorsdöntő mérkőzés előtt, jó hangulatban telt a magyar tréning.

Sport

Lothar Matthäus szerint egyetlen dologban bízhat a magyar válogatott a németek elleni sorsdöntő Eb-meccsen

Az egykori magyar szövetségi kapitány örömét fejezte ki, hogy a kapitánysága óta mennyi minden változott a magyar fociban.

Dánia és Magyarország nyerte a hétfő esti Eb-meccseket

Az eredmények alakulásának köszönhetően egy müncheni győzelemmel Marco Rossi csapata is a nyolcaddöntőbe juthat.

Összeesett és meghalt a pályán a fiatal magyar focista

Edzés közben lett rosszul a Tarr Andráshida SC 18 éves játékosa, akinek az életéért az orvosok küzdöttek, de már nem tudták megmenteni.

Összeesett az edzésen és meghalt egy 18 éves magyar focista

A segítség gyorsan érkezett, mégsem tudták megmenteni a fiatal játékos életét.

Megerősítve: koronavírus-fertőzött család volt a magyar-francia foci-Eb meccsen, egy magyar kisgyerek már kara...

Koronavírusos család vett részt szurkolóként a Budapesten megtartott magyar-francia eb-mérkőzésen - erősítette meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Király Gábor elárulta, hogy ki a magyar válogatott egyik legfontosabb játékosa

A magyar válogatott és a Hertha BSC exkapusa szerint a fiatalok számára kiváló tanácsokat tud adni a magyar csapat egyik rangidős focistája.

Nem csalódott, az Eb után mégis távozik a szövetségi kapitány

EURO-2020 - Távozik posztjáról az északmacedónok szövetségi kapitánya

Itt a bejelentés: eldőlt Dzsudzsák Balázs sorsa

Debrecen – Bár korábban arról szóltak a hírek, a Honvéd élénken érdeklődik Dzsudzsák Balázs iránt, a 108 magyar válogatottbeli fellépésével társrekorder focista végül úgy döntött, marad az élvonalba felju

Visszatérhet Dárdai Herthájába a Milant és a Barcát is megjárt világsztár

De még nála is nagyobb igazolás lenne, ha világbajnok öccse is csatlakozna a csapathoz.

Úgy tűnik, hogy mégsem Budapesten rendezik meg az Európa-bajnokság döntőjét

Korábban úgy tűnt, hogy a Wembley helyett Budapest adhat otthont az Eb-döntőnek, de most ismét az a valószínű, hogy marad Londonban a kontinenstorna fináléja.

Dzsudzsák Balázs aláírta a szerződését

A 108-szoros magyar válogatott focista egy évvel hosszabbított

„A nagypapa még nem halott, számolni kell velem.” – üzeni a franciák mellőzött csatára

Giroud a klubja után a válogatottban is kispadra szorult, de nem adja fel küzdelem nélkül.

0

Bulvár

Rémisztő hír érkezett a magyaroknak: Kegyetlen drágulás jöhet

Mindenkit érint az élelmiszerekkel kapcsolatos változás, ennek nagyon nem fogunk örülni...

Háziorvos: annyira betett az egész, hogy úgy döntöttem, inkább elmegyek üzemorvosnak

Az adatok szerint a járvány óta 233 háziorvos hagyta ott pozícióját, és legalább ennyi egészségügyi asszisztens távozott.

Hidegfront érkezik: ekkor enyhül a forróság

10 fokot is csökkenhet a hőmérséklet.

80 év telt el a két felvétel között, a különbség égbekiáltó: régen ezért járt aranyérem az olimpián

Az 1930-as években is rendkívül tehetséges sportolók nyertek olimpiai érmeket, de úgy látszik, idővel nőtt az elvárás velük szemben.

Távozik a TV2 műsorvezetője: ezért vált csatornát a Tények híradósa, Takács Bence

Takács Bence a Mokka, majd a Tények műsorvezetője július 1-jétől a HírTV csapatának tagja.

Brutálisan megvert egy férfi egy transznemű nőt, mikor aktus közben rájött, hogy férfi nemi szerve van

16 hónapra börtönbe került a 34 éves férfi, aki megvert egy transznemű nőt, amikor szex közben felfedezte, hogy a nőnek férfi nemi szerve van.

Meghalt a Charlie angyalai színésznője

Joanne Linville legalább hetven filmben és sorozatban szerepelt.

Teljesen kiszáradhat Magyarország egyik legnagyobb tava

Közbeavatkozás nélkül a Velencei-tó teljesen eltűnhet a térképről.

„A feleségem először nem volt nyitott erre a mókára, végül mégis belement”: ilyen, ha apa marad otthon a gyere...

Vajon mit fog enni a héten a gyerek? Hogy lesz tiszta ruha? Mindent jól csinálok? Ezek a kételyek az otthon maradó apák fejében is felmerülnek.

blogmorzsák

Amerikai legveszélye­sebb embere

Ki volt az, aki 50 éve kiszivárogtatta a Pentagon-iratokat az amerikai sajtónak? Nem mindennapi ember, az biztos.

Így diétázz jóllakottan a nyaralás alatt, sütit is ehetsz

Így tényleg könnyű lesz betartani a diétádat.

Kisiskolások a neten - Mik a veszélyek?

Hogyan védjük meg gyermekünket?

Megérkezett a zseniális mini klíma a hőség ellen

Hűsít, párásít: irodában, lakásban, műhelyben nélkülözhetetlen a kánikula idején.

A világ legjobban kereső sportolói

Négy sportoló 100 millió dollár fölötti éves bevétellel. És nem Messi vagy Cristiano Ronaldo áll az élen. De akkor ki?

Álomalak vs. reális célok

"Mit kell tennem ahhoz, hogy úgy nézzek ki, mint te?"

Moszkvai őrkutya fajtaleírás: a szovjetek titkos szolgálati kutyája

Tenyésztése hosszú időn keresztül titokban zajlott, míg sikerült egy sokoldalú szolgálati kutyát létrehozni.

Helena Christensen alig fehérneműben

Topmodell volt, most pedig "majd­nem" ledobta a textilt.

Pardon, hogy bocsánat?

Sosem ők tojnak a saját nadrág­jukba, sosem esnek le a bicikli­ről, ők így szállnak le, sosem ők tévednek, mindig más.

Mi a nagyobb baj: A költ­ségvetési hiány vagy az inflá­ció?

Nem először üzenget egymás­nak a jegybank és a pénzügymi­nisz­té­rium vezetése.

"A pedofiltörvény a törté­nelem sötét lapjaira kerül"

Tényleg elhibázott a pedofiltör­vény, vagy csak az ellenzék üres hisztijét látjuk?

0