Ezt olvasta már?

Kényeztetés párkapcsolatban – Vajon szabad-e?

Sokan úgy gondolják, hogy az önkielégítés egy párkapcsolatban akár teljes mértékben helyettesítheti a szexet, azonban akadnak olyanok, akik szerint javíthat rajta. V...


Egy modern alternatív dohányzási mód – ismerd meg a dohányhevítőket!

A cigarettázás és a nikotin fogyasztásának egyéb módjai már évszázadok óta léteznek, de a közelmúlt technológiai fejlesztései – mint amilyenek például a hevített dohánytermékek és az e-cigaretta – egy kicsivel jobb lehetőséget kínálnak azoknak, akik nem hajlandók felhagyni ezzel az igen káros szokással.


hirdetés

 

 

Hogy ezek valóban jobbak-e, az még további tanulmányozásra szorul, de minden bizonnyal kevésbé káros alternatívák, mint a hagyományos cigaretta.

 

Dohányhevítő kontra hagyományos cigaretta: nincs égés, nincs füst

 

A dohányhevítők pontosan azt teszik, amit a nevük is sugall: elégetés helyett csak melegítik a dohányt, ami talán a legnagyobb különbséget jelenti köztük és a cigaretta között.

 

Ezáltal pedig az általuk termelt aeroszol is jóval kevesebb káros vegyi anyagot tartalmaz majd, mint a hagyományos cigarettafüst.

 

Némelyik közülük elektronikus, és a pontos hőmérséklet, amelyre a dohányt hevítik, termékenként változik. A lényeg az, hogy elkerüljék az olyan magas hőfokot, amelyen a dohány eléghet.

 

Mennyi a nikotintartalma a hozzájuk tartozó hevítőrudaknak?

 

A hevítőrudak ún. nikotionsó formájában tartalmazzák magát a nikotint, ami jóval gyengébbnek számít, mint a hagyományos cigaretták esetében.

Ez az említett nikotinsó-tartalom kb. 1,5-2%-ot tesz ki. Dohány viszont egyáltalán nem lelhető fel bennük, mivel tealevél alapúak. Ezért remek alternatívát szolgálhatnak a leszokóban lévő egyének számára, akik fokozatosan szeretnék csökkenteni a cigaretta okozta ártalmakat.

 

A következőkben pedig egy népszerű márka, a Genmist hevítőrúdjait és azok ízeit szeretnénk bemutatni, amelyek közül némelyik például a HerbalStick hevítőrúd webáruházban is fellelhető.

 

Classic

 

A Classic volt az első termék, amelyet 2015-ben adtak ki. Ahogy a neve is sugallja, hagyományos, klasszikus dohány íze van. Bár nem tartalmaz dohánylevelet, mégis megteremti számunkra ezt az aromát.

 

Light

 

A Light a Classic sima és könnyebb változata, ezért a kevésbé erős cigarettához szokott dohányosok és a dohányzó nők kedvence.

 

Mentol

 

Egy igazán erőteljes ízesítés. Legjobban úgy tudnánk jellemezni, hogy intenzív mentolos hűsítő érzés, halvány dohánykeverékkel kiegészítve. Ideális választás azoknak a dohányosoknak, akik egy intenzív, torokfertőtlenítő menta aromára vágynak.

 

Áfonya

 

Ez talán a Genmist egyik legnépszerűbb ízesítése – jól kiegyensúlyozott gyümölcsös, áfonyás és mentolos ízzel büszkélkedhet. Frissítő és kellemes utóízzel és erősen elhúzódó áfonya aromájával ez egy olyan íz, amelyet nem szabad kihagyni.

 

Fahéj

 

Ennek a hevítőrudnak az édes és fás ízének belélegzésével érezni lehet a fahéj egyedülálló fűszeres aromáját, amely elhozza magával az ünnepek melegét, és a boldog pillanatokra emlékeztet.

 

Kávé

 

Komplex és gazdag kávéaroma enyhe dohányíz kíséretében, amely olyan érzést kelthet bennünk, mintha éppen egy csésze forró tejeskávét kortyolgatnánk.

 

Nyugodtan elmondható tehát, hogy minden Genmist hevítőrúd ízesítése egyedi, és pontosan ezért nyeri el a legtöbb vásárló szívét.










0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?






hírek innen, onnan

Influencer-ügynökségeket bírságolt a GVH

Hiányosan teljesítették egy jogsértően reklámozott SMS-játék kapcsán előírt kötelezéseket.

Ismét elektromos buszokat tesztelnek Budapesten

Elektromos csuklós buszokat tesztelnek Budapesten, a járművekkel 7-es és a 8E busz vonalán lehet ingyenesen utazni - tájékoztatta a...

Cukorbetegség: ilyen tünettel jelzi a szeme a diabéteszt

A cukorbetegség ismert és gyakori szövődményei közé tartoznak a szemészeti problémák, melyek elsősorban a diabétesz érkárosító...

A háború a britek gyomráig ér: több ezer brit fish and chips bolt zárhat be idén

Az Egyesült Királyság fish and chips üzletei komoly nyomás alatt vannak, miután a kulcsfontosságú alapanyagok - a tőkehal és az étolaj -...

Méregdrága alaplapot hívott vissza a Gigabyte

Pénzvisszatérítést vagy javított csereterméket kínál a vásárlóknak.

Rengeteg sebezhetőséget javított az Apple

Pár kisebb funkcionális fejlesztést is hoztak a legújabb rendszerfrissítései.

Már csak ez hiányzott: júliustól áremelés lesz a Balatonnál

Áremelkedéssel kell számolnia annak, aki a Balatonra készül, júliustól nőnek az árak.

A tökéletes forgatókönyv: Orbán is ott van a záróetap legjobbjai közt

Minden jó, ha vége jó: Ennél jobban aligha zárulhatott volna magyar szempontból a Bundesliga 2021-22-es kiírása.

Kiderült, mikortól lehet jegyet venni a magyar-német meccsre - Itt vannak az árak is.

A Nemzetek Ligája Magyarország-Németország mérkőzésre a Szurkolói Klub tagjai május 20-tól válthatnak jegyet, míg az angol, illetve...

Sokat profitál a Mol az olajárból

Kiemelkedő eredményt ért el a vállalat, több első negyedéves rekordot is elért.

Sport

Meghalt a Fradi 20 éves játékosa

A tehetséges jobbszélső súlyos beteg volt.

Elképesztően sportszerűtlen volt a Giro d'Italia rózsaszín trikósa - videó

Juan Pedro López egy pillanatra elvesztette a fejét a vasárnapi kőkemény szakaszon.

Teljes diósgyőri összeomlás: maradnak az NB II-ben

Az újabb DVTK-kudarccal a Kecskemét a másik feljutó a Vasas mellett.

˝Ha ingyen távozik, kicsinálom a sajtóban˝ - dagad a botrány a spanyol sztárcsapatnál

Megdöbbentő hangfelvételek szivárogtak ki a klubelnök fenyegetéséről.

Eldőlt Mbappé sorsa

Véget ér az évek óta húzódó átigazolási sztori.

Árulkodó videó bizonyítja, hogy Lionel Messi elhagyhatja a Paris SG-t: ehhez a csapathoz igazolhat

Nem élete szezonját játszotta Lionel Messi, aki ebben a szezonban a Paris SG csapatával már korán kizúgott a Bajnokok Ligájából. Bár a bajnokságot a fővárosi csapat megnyerte, a Messi távozásával kapcsolatos plety

„Azt sem érdemeltük meg, hogy a pályán legyünk, nemhogy a BL-t”

Néhány fordulóval ezelőtt még úgy tűnt, az Arsenal hét év után ismét a Bajnokok Ligájában játszhat, most azonban már minimális erre az esély.

A Barcelonának nem kell, az Atléticónak a pénz nem gond

Antoine Griezmann a következő szezonban is Madridban marad.

28 évesen visszavonul a szuperszexi teniszsztár

Laura Robson a 2012-es londoni olimpián ezüstérmet nyert Andy Murray oldalán.

Zavar a PSG-nél: az egyik alapember nem volt hajlandó felvenni a csapat szivárványos mezét

A France Info szerint a Paris SG futballcsapatának egyik alapembere, Idrissa Gueye azért szorult a hétvégi, Montpellier elleni bajnoki meccsen a lelátóra, mert nem volt hajlandó felvenni a csapat szivárványos mezét, amel

Csattanós választ adott a kritikákra: Szoboszlai Dominik a legjobb a posztriválisok közül

A Juventustól a Liverpoolig több sztárcsapat érdeklődéséről pletykáltak a Lipcse magyar játékosa kapcsán.

0

Bulvár

Időjárás: Mutatjuk, hol, mekkora a csapadék esélye

Az eső mellett erős szél is érkezik.

Putyint sürgősséggel kellett kórházba szállítani

Olasz lapértesülés szerint megoperálták az orosz elnököt. 

„Megkérdezte tőle, tud-e járni, aztán lelőtte” – inkább megölik az orosz parancsnokok a sérült katonáikat, min...

Orosz hadifoglyok szerint több olyan katona is így halt meg, akiknek az életét még meg lehetett volna menteni, ha orvosi segítséget kapnak.

Bezuhant a forint, miután Orbán Viktor újabb árszabályozó intézkedéseket jelentett be

A miniszterelnök közlését a befektetők a piaci folyamatokba történő beavatkozásként is értékelhették - véli a Portfolio.

Áll a bál Brüsszelben – kiakadtak Magyarországra a vétó miatt

Több tagországnak sem tetszik, hogy az EU a jelek szerint Magyarország miatt nem tudja elfogadni az Oroszország elleni olajembargót.

Tornóczky Anitánál a Mokkában 5 hónap után betelt a pohár: ezért lett elege a tévézésből

Tornóczky Anita műsorvezetőként lett ismert, de egy idő után hátat fordított a kereskedelmi tévézésnek.

Ne edd meg. Visszahívták a Penny Market népszerű termékét

Idegen anyag lehetséges jelenléte miatt hívta vissza a terméket a Nébih.

Meghalt a Fradi 20 éves játékosa

A tehetséges jobbszélső súlyos beteg volt.

Ezt a növényt kell fogyasztanod cukorbetegség és hormonzavarok ellen

Régen fontos elem volt a népi gyógyászatnak, de azóta kicsit feledésbe merült. Ez a görögszéna, amelyet már az ókorban is használtak.

Várkonyi Andrea 20 milliós órában ebédelt Mészáros Lőrinccel Hadházy Ákos szerint

A műsorvezető egy limitált kiadású Audemars Piguet (AP) „Leo Messi” Royal Oak órát választott a közös ebédhez.

Nem szívesen látott vendégek a magya-rok Horvátországban Orbán Viktor elejtett félmondata miatt

Volt valaha tengere, adriai kikötője Magyarországnak? És a történtek fényében mi lesz az idei horvátországi nyaralással?

0