Ezt olvasta már?

A Szombathelyi Haladás nyerte a siófoki minitornát

Hiába vezetett mindkét edzőmeccsén, győzelem nélkül zárta a BFC Siófok a labdarúgó másodosztályú klubok mini tornáját, melyen negyvenöt perces találkozókat j...

0

Férfi kosárlabda NB I - Döntőben a Szombathely, Körmenden nyert a Pécs

Elsőként a Szombathely jutott a férfi kosárlabda NB I fináléjába, miután pénteken, az elődöntő harmadik mérkőzésén is legyőzte az előző idényben aranyérmes Szolnokot.


hirdetés

Az Olaj szombaton 78-65-re kikapott a legutóbb ezüstérmes Falco csarnokában, majd kedden 87-71-re alulmaradt a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Dragan Alekszics vezetőedző gondjait fokozta, hogy a sok sérült mellett a center Tóth Ádám eltiltás miatt nem léphetett pályára, míg öt U20-as játékos Cegléden szerepelt az NB II-es döntőben. Így a Szolnok négy felnőtt és több U18-as kosarassal érkezett a vasi megyeszékhelyre.

A párharc harmadik felvonása ennek ellenére az első két negyedben kiegyenlített csatát hozott, a harmadik játékrészben viszont eldőlt a találkozó. A házigazdák a nagyszünetben még csak két ponttal vezettek, a záró felvonás előtt viszont már 18 pontos előnyben voltak. A különbség az utolsó játékrészben tovább nőtt, a Falco végül 100 pont fölött dobott.

A szombathelyieknél hatan értek el legalább tíz pontot, a legeredményesebb hazai játékosként Váradi Benedek 18 ponttal zárt. A vendégeknél gyakorlatilag hatan játszották végig a mérkőzést - csak ők dobtak kosarat -, Vojvoda Dávid és Pallai Tamás ugyancsak 18-18 ponttal lett csapata legeredményesebbje.

A másik elődöntőben az alapszakaszgyőztes körmendiek a nyitányon 88-75-re verték a Pécset, majd kedden 83-77-re vendégként is jobbnak bizonyultak. A harmadik meccsre jó előjelnek számított Matthias Zollner együttese számára, hogy a bajnokságban még nem kapott ki odahaza.

A pénteki találkozó viszont nem a papírforma szerint alakult: a vendégek végig kézben tartották az irányítást, és az esélyesebb hazaiak - akik két negyed után már 13 pontos hátrányban voltak - hiába kapaszkodtak, végül alulmaradtak.

A körmendieknél TJ Price 24, a pécsieknél Kameron Taylor 28 ponttal bizonyult csapata legeredményesebb kosarasának. A párharc negyedik mérkőzését hétfőn 18 órától Pécsett rendezik.

 

Elődöntő, 3. mérkőzések:

------------------------

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Szolnoki Olaj KK 102-75 (28-24, 23-25, 26-10, 25-16)

A végeredmény: 3-0 a Falco javára.

 

Egis Körmend - Pécsi VSK-Veolia 72-87 (20-27, 17-23, 17-16, 18-21)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1, a Körmend javára.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Iskolaőrök fizetése: egymásra mutogat a BM, az EMMI és az ORFK

"A pedagógus szakma megalázása!" így reagált az ATV híradójának a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke arra, hogy 220 ezer forintos...

Megindult a roham a diákmunkákért

Az egyetemisták mellett nyáron a középiskolások is állást keresnek. A szezonális munkákból a vírus miatt idén jóval kevesebb van, mint...

Verstappen volt a második szabadedzés legjobbja

Daniel Ricciardo összetörte a kocsiját, Lando Norris rajtbüntetést kap.

A 70-es évek diszkókorszakának legvadabb szettjei: a Studio 54 vendégei parádéztak benne

A Studio 54 a diszkókorszak legmerészebb szettjeit vonultatta fel. Ilyen ruhákban buliztak a kicsit sem szégyenlős vendégek.

Kompakt családi villanyautót fejleszt a Toyota

Két leendő típusának formavilágát is szabadalmaztatta a Toyota. Az egyik egy szabadidőjármű lesz, a másik egy alsó-középkategóriás...

Baleset miatt óriásdugó áll az M7-esen

A 25-ös kilométernél, Tárnok térségében, a Balaton felé vezető irányba ütközött két autó.

Megvannak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosításai

Az UEFA több továbbjutó ismerete nélkül sorsolta ki a következő forduló párharcait.

Videón mesélte el a gyilkosságot a rendőröknek

Tartozás miatt ölték meg és ásták el az újpesti vállalkozót, aki tavaly májusban tűnt el.

Új útvonalon, Magyarországon keresztül érkezhetnek áruk Kínából Európába

Az Új Selyemúthoz való kapcsolódással megnőhet Magyarország szerepe a globális áruforgalom lebonyolításában.

Verstappen: Sokkal jobban sikerült a kezdés, mint egy hete.

Sokkal magabiztosabban kezdte a Forma-1-es Stájer Nagydíjat a Red Bull ifjú versenyzője, Max Verstappen, mint egy hete az idénynyitó...

Sikerült meghatározni az Árpád-házra jellemző DNS-t

Az archeogenetikai vizsgálatok alapján az Árpád-házi királyok dinasztiája a mai Afganisztán északi részén alakult ki.

Sport

Dzsudzsák Balázs Debrecenben tárgyal

Mellette két másik válogatott játékos is visszatérhet a DVSC-be.

Lerúgta a magyar nótát a feltámadó férfi kézilabda-válogatott

A kétezres években kétszer is olimpiai éremért küzdött a válogatott, a Veszprém BL-döntőkben szerepelt.

Újabb magyar úszó folytatja Amerikában

A junior Európa-bajnok előbb itthon készül a tokiói olimpiára, aztán jöhet a nagy álom valóra váltása.

Ibrahimovic: Ha ez a Milan, akkor inkább hazamegyek

Zlatan Ibrahimovic könnyen lehet, hogy utolsó meccseit játssza a Serie A-ban.

Két kivétellel a normál módon rendezik a BL nyolcaddöntők visszavágóit

A BL és az EL nyolcaddöntő visszavágóit március közepéről augusztus elejére halasztották.

Ronnie O'Sullivan: " Volt, hogy borzalmas játékkal nyertem tornát és utána öngyilkos akartam lenni."

Az ötszörös világbajnok rögtönzött Instagram-interjúban mesélt Stephen Hendry-nek arról, hogyan lett úrrá a sötét gondolatain.

Minden idők legfurcsább BL-sorsolását tartják Svájcban

A negyeddöntőktől csak egy meccs dönt a párharcokban.

Gulácsi Péter nem került be a Bundesliga-idény álomcsapatába

A játékosok szavazatai alapján Robert Lewandowski volt a szezon legjobbja.

Karanténba vonult a Real csatára

Karanténba vonult Luka Jovic, a Real Madrid szerb labdarúgója.

Sorsolnak a BL-ben és az El-ben, sima meccs vár a Realra

Zinédine Zidane csapatának kötelező a győzelem a 17. Alavés ellen.

0

Bulvár

Koronavírus - Ezek a korlátozások lépnek újra érvénybe

Ma jelentették be a válságstáb ülését követően.

Orbán Viktor: áttörés van!

A miniszterelnök a munkaerőpiacról is beszélt péntek reggel a Kossuth Rádióban.

Itt szombattól kötelező a maszk viselése - még büntetnek is

Belgiumban a szövetségi kormány döntése szerint szombattól kötelező a maszk viselése üzletekben és olyan beltéri helyiségekben, mint a mozik, színházak és koncerttermek, konferenciatermek, múzeumok, könyvtárak és imahelyek - írta pénteken a helyi sajtó.

Hosszú Katinka gyönyörű a címlapon - Máté oldalán szebb, mint valaha

Hosszú Katinka gyönyörű és természetes a legfrissebb címlapján.

Orbán Viktor: hamarosan egy magyar faluban ugyanolyan életet lehet élni, mint a fővárosban

A mezőgazdaság jelentős lehetőségekhez jutott, és nincs messze az, hogy azt lehessen mondani, egy magyar faluban ugyanolyan minőségű életet lehet élni, mint a fővárosban mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Mindent a magyar vidék jövőjéért című könyv bemutatóján.

Eltűnnek a töltők a mobilok dobozaiból

Az Apple után a Samsung is megkezdheti a száműzésüket.

Megdermedtek, amikor meglátták, mit ölt meg a madárpók

Nem sok hasonló jelenetet sikerül megörökíteni a természetben.

Orbán bejelentette az újabb korlátozásokat

Péntek délig kapott határidőt az operatív törzs arra, hogy meghatározza, milyen korlátozásokra van szükség, ezek a döntések pénteken vagy szombaton megszületnek - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban.

Valóban rákot okozhat az izzadtsággátló dezodor?

Egyes vélemények szerint a dezodorhasználat összefüggésben állhat a mellrák kialakulásával. Valóban így van ez?

Csináld magad kerti öntözőrendszer PET-palackból: zseniális az újrahasznosító ötlet

Egy óra alatt elkészülhet a PET-palackból gyártott kerti locsoló.

blogmorzsák

A 5 legnagyobb hadvezér a történelemben

A világtörténelem 5 legsikeresebb, legnagyobb hadvezére birodalmakat teremtett, vagy szolgált, több tucat csatát nyerve.

Az iskolai egyenruha története

Manapság egy átlagos egyenruha ingből, nyak­kendőből, mellényből és blézerből, valamint szoknyából vagy nadrágból áll. Ez nem mindig volt így.

Kívül jacht, belül palota

A 25 méteres Escalade nem csak gyönyörű, de egészen különleges is. Kívülről nem is látszik, belül milyen hatalmas.

"Én sem akarok sokáig futni egy olyan busz után, ami nem fog megállni"

A barátnőjelölt nem csap le azonnal a nála jóval fiatalabb pasira, inkább csak húzza az agyát.

Kik akarják megbuktatni a pápát?

Az egyik legnagyobb nemzetközi katolikus médiahálózatot érte a vád, amire hazai vezetőjük reagált.

Autóval indulnál nyaralni?

Ezeket a lépéseket mindenképpen meg kell tenned a biztonságos utazás érdekében.

Így kíméld bőröd a gyakori nyári zuhanyzáskor!

Megérkezett az otthon wellness zuhanyfej. Frissítő, bőrpuhító megoldás, megszűri a klórt és a baktériumokat is.

Okkult tanok nyomában az egykori Madách birtokokon

Madách Imre és fia, Aladár nem csak a magyar irodalomban, hanem az asztaltáncoltatásban is jeleskedett.

Amit Orbán nem ért

A magyar embernek nem falusi gazdának, hanem a világpiacon érvényesülő polgárnak kell lenni!

Fischer Ádám: Mi az igazi hazafiság?

A neves karmester a tranzit­zónás éheztetést nemzeti szégyennek tartja.

A legmenőbb, legcsinosabb magyar fürdőruha márkák

„Tudtátok, hogy ilyen sok szuper ma­gyar márkát találni, ha nem akartok pucéran fürdőzni? Megmutatom a kedvenceimet!“

Stílusos tároló egyszerű ruháskosárból

Egy műanyag kosár új élete a nappaliban.

0