Hamarosan itt az újabb végtörlesztési határidő
Lejár egy újabb végtörlesztési határidő hétfőn, azoknak ugyanis, akik jelezték végtörlesztési igényüket, január 30-ig be kell fizetniük a szükséges összeget, illetve igazolniuk kell, hogy rendelkezésükre áll az ehhez szükséges fedezet.
A devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek 2011. december 31-ig jelezhették bankjuknál, hogy élni kívánnak a rögzített árfolyamon történő végtörlesztési lehetőséggel.
A rögzített árfolyamon történő végtörlesztés egyik feltétele szerint a hitelfelvevőnek a végtörlesztési igényt befogadó pénzügyi intézmény részére 2012. január 30-ig maradéktalanul át kell utalnia a végtörlesztéshez szükséges teljes forintösszeget.
Ha az adós részben vagy teljesen hitelből végtörleszt, akkor január 30-ig a hitelt nyújtó pénzügyi intézmény által kiállított feltétlen és visszavonhatatlan kötelezettségvállaló nyilatkozattal igazolnia kell, hogy rendelkezésére áll a végtörlesztéshez, illetve annak átutalással nem fedezett hányadára vonatkozó fedezet.
Mivel a végtörlesztésnek az igénybejelentés napját követő 60. napig meg kell történnie, azoknak, akiknél a 60 napos határidő január 30. előtt jár le, legkésőbb a 60. napon kell teljesíteniük a végtörlesztést.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint tavaly szeptember 29. és december 31. között 94.337 darab devizaalapú ingatlancélú kölcsönt végtörlesztettek. Jelentősen nőtt a végtörlesztési szándékukat bejelentők aránya is: e szerződések száma mintegy kétszerese az év végéig már végtörlesztettekének.
A már teljesített végtörlesztések piaci árfolyama 642,1 milliárd forint volt, azonban az ügyfeleknek fix árfolyamon ebből csak 468 milliárd forintot kellett kifizetniük. A kettő különbözete, azaz mintegy 174 milliárd forint volt december végéig a pénzügyi intézmények vesztesége.
A bankoknál és a takarékszövetkezeteknél a teljes hitelállomány valamivel több mint egytizedét fizették vissza, a pénzügyi vállalkozásoknál az állomány 5 százalékát.
A fix árfolyamú végtörlesztésekhez szükséges forrás döntő részét, több mint 80 százalékát az ügyfelek saját megtakarításaikból teremtették elő. A hitelintézetek tavaly december végéig 16.865 darab hitelkiváltó forinthitelt folyósítottak erre a célra, amelyek együttes összege megközelítette a 88,5 milliárd forintot.
A bankszövetség korábban ismertette: arra számítanak, hogy a végtörlesztést az érintettek valamivel több mint 20 százaléka fogja igénybe venni.
Az Openhouse Országos Ingatlanközvetítő Hálózat nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy azok, akik ingatlanuk eladásából végtörlesztenének, hátrányt szenvednek, a bankok ugyanis nem fogadhatják el az önerő igazolására a megkötött adásvételi szerződést. Az Openhouse a PSZÁF elnökétől kért állásfoglalást az érintett kör érdekében.
mti
hírek innen, onnan
Jön a kánikula: a jövő héten akár már 35 fok is lehet
Erőteljes melegedés veszi kezdetét.
Azonnali, soron kívüli vizsgálatot rendelt el Vitézy Dávid az M1-es horrorbalesetek ügyében, a Magyar Közút is megszólalt
A kormányfő után a közlekedésért felelős miniszter szintén vizsgálatot sürget, jelezve, hogy folyamatosan kapcsolatban állnak a Magyar...
Halálos balesetsorozat az M1-esen: mindkét sofőr elaludhatott a volán mögött, a kisbusz vezetője kirepült az ütközéstől, életéért küzdenek
Nyolcan meghaltak. Az egyik túlélő életveszélyben van, a másik súlyos végtagsérüléseket szenvedett.
2700 km hosszú, 7 millió taposóaknát telepítettek köré és egy országot választ el a szomszédaitól
A Marokkói Fal egy 2700 kilométer hosszú, aknákkal sűrűn teleszórt, militarizált övezet, amely elválasztja Nyugat-Szaharát – a...
Döntött a Külügyminisztérium, megszigorítják a diplomata-útlevelek igénylését
Még nem értek véget a feltárások, több száz NER-közeli személy érintett az ügyben.
540 millió eurót mozgósít a műtrágyaválság miatt
A műtrágya beszerzési árának drasztikus emelkedése a Hormuzi-szoros blokádja miatt következett be.
Tragédia az M1-esen: a kamion és a kisbusz sofőrje is elaludhatott vezetés közben a rendőrség szerint
Két, egymáshoz közeli baleset történt péntek hajnalban az M1-es autópályán Győr térségében. Az egyikben egy török kamionos, a...
Nem is Shakira lépett fel a vb-megnyitón? A rajongók szerint ezek a jelek utalnak arra, hogy dublőrt láttunk
A 2026-os világbajnokság nyitóünnepsége után elterjedt, hogy dublőr helyettesítette Shakirát. A rajongók szerint a mozgása árulja el a...
Most tényleg véget érhet az őrület, ami a Közel-Keleten folyik: vasárnap írhatják alá a békét, már a helyszín is megvan
A konfliktus belpolitikailag is egyre terhesebbé vált a Fehér Ház számára.
Vitézy Dávid: Újragondoljuk a tavaly bevezetett MÁV+ applikációt
A közlekedési és beruházási miniszter arról posztolt, hogy az utastájékoztatásban is fejlődni kell.
Hamis riasztás okozott lezárást és részleges evakuálást a Pentagonban
Halálos betegséget jelzett a szenzor.
Embercsempész okozott halálos balesetet Horvátországban
A sérülteket hátrahagyva menekült a helyszínről.
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Meghozta gyümölcsét a fölényes futball, Dél-Korea fordítani tudott a csehek ellen a világbajnokságon
Pont nélkül kezdett a húsz év után visszatérő európai nemzet.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon
Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.
Haalandék egészen biztosan nem fognak koplalni a vb alatt, nyolc tonna élelmet visznek magukkal
Háromszáz kilogramm lazac is szerepel a norvég étlapon.
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
Bulvár
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.
A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”
Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.
Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el
Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.
Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya
Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
Mindenkinek tudni kell erről, aki szokott ATM-nél pénzt kivenni vagy befizetni
Ha elnyeli a kártyát, azonnal telefonáljunk!
Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz
Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


