Handó Tünde: jelentősen csökkent az elévült büntetőügyek száma
Jelentősen csökkent az elévült büntetőügyek száma, ami az ítélkezés hatékonyságának fontos mutatója - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Szolnokon. (Pécsi Napilap)
Handó Tünde a Szolnoki Törvényszék összbírói értekezlete előtti sajtótájékoztatón kifejtette: míg 2013-ban 156 büntetőügy évült el a bírósági eljárásokban, egy évvel később már csak 114, 2015-ben 95, tavaly pedig 70.
Kiemelte: elévülés elsősorban objektív, bíróságon kívül álló okok miatt következik be.
Előfordul, hogy a vádban foglalt bűncselekmény büntethetősége már a vádirat bírósághoz érkezésekor elévült - közölte. Az elévülés további oka, ha a terhelt tartós, súlyos betegség miatt nem tud megjelenni, külföldön fogvatartott vagy ismeretlen helyen tartózkodik. Ezek mind akadályai lehetnek az eljárás lefolytatásának - jegyezte meg.
Hozzátette: Szolnokon egyetlen elévült büntetőügy sem volt az elmúlt két évben, és országosan is csak négy, bírói hibára visszavezethető elévült büntetőügyről tud beszámolni 2016-ból, miközben százezres nagyságrendű a folyamatban levő büntetőügyek száma. Hangsúlyozta, hogy folyamatosan csökken a bírói hibára visszavezethető elévülések száma.
Megjegyezte: komoly vezetői szankcióra számíthatnak azok a bírók, akik önhibájából következik be az elévülés. Előfordult, hogy lemondtak ilyen mulasztások miatt a hivatásukról bírák, fegyelmi eljárás indult velük szemben - közölte.
Handó Tünde kitért arra, hogy a bírósági szervezet hatékony működésének megteremtéséhez komoly felhatalmazást ad a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény. Ez az OBH elnökét arra kötelezi, hogy kialakítsa és évente aktualizálja a bírósági igazgatás hosszú távú feladatait és megvalósításuk feltételeit tartalmazó programot - mondta, hozzátéve: a kitűzött stratégiai célok helyességét az eredmények egyértelműen igazolják.
Az OBH elnöke által meghatározott stratégiai célok: a bíróságok teljesítsék alkotmányos kötelezettségüket, a független bírák időszerűen és magas szakmai színvonalon ítélkezzenek. Cél az emberi erőforrások optimális elosztása és hasznosítása, valamint a tárgyi feltételek biztosítása is.
Megjegyezte: a megye bírósági épületei közül tavaly a Szolnoki Törvényszék főépületében megkezdődött a Szolnoki Járási Ügyészség kiköltözésével felszabaduló második emeleti épületszárny belső felújítása, abban kezelőirodák, oktatóterem, irodák kialakítása. A Szolnoki Járásbíróság bírái így a túlzsúfolt, három-négy bírónak helyet adó szobákból önálló helyiségekbe költözhettek. A Jászberényi Járásbíróságon is történtek korszerűsítések.
Emellett eszközöket szereztek be a megye bíróságain és további felújításokat is terveznek - tette hozzá. Handó Tünde stratégiai célnak nevezte a bírósági szervezet integritását, az ítélkezési és az igazgatási munka átláthatóságát, utóbbi kiszámíthatóságát és ellenőrzöttségét, továbbá a bíróságokhoz való hozzáférés egyszerűsítését és a képzési rendszer fejlesztését, a többi hivatásrenddel való együttműködést.
Kissné Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke arról számolt be, hogy 2016-ban az országos ügymennyiség 3 százaléka érkezett hozzájuk, ugyanilyen mértékben fejezték be a peres ügyeket az ott dolgozó bírák. Tavaly az előző évhez képest 4 százalékkal kevesebb ügy érkezett a törvényszékhez, de azokon belül emelkedett a peres ügyek száma - mondta.
Szólt arról, hogy tavaly 939 előállításos ügy volt, 400-al több, mint 2015-ben. Ez azt jelenti, hogy a bűncselekmény elkövetése után rövid időn belül bíróság elé állítják a vádlottat és kiszabják a büntetést is - jegyezte meg.
A Szolnoki Járásbíróságon 26 százalékkal csökkent büntető ügyszakban a folyamatban levő ügyek száma 2016-ban, a Karcagi Járásbíróságon 38 százalékos volt a csökkenés.
Kiemelte: az ítélkezés megalapozottságát mutatja, hogy tavaly a büntetőügyek 74, a polgári ügyek 94 százalékában emelkedtek első fokon jogerőre a határozatok a megye bíróságain.
Móroczné Simon Angéla, az Országos Bírói Tanács (OBT) tagja szólt arról, hogy a bírák 2015. január 1-jén hatályba lépett etikai kódexe hatályosulásának elősegítése érdekében az OBT állásfoglalásokat adott ki. Ezek szólnak például a bíró és az igazságügyi alkalmazott viszonyáról, arról, hogy egy bíró miként alkothat véleményt felettes bírói szerv által hozott határozatról, vagy miként nyilvánulhat meg a Facebook-oldalán a bírósági eljárásokról.
Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke az összbírói értekezlet előtt elmondta: Magyarországon a bírák egyenlő jogokkal rendelkeznek, a közöttük levő konzultációban nincsen hierarchia. Kiemelte: a Fenntartható fejlődés szervezetfejlesztési programok kiemelkedő eredményeket hoztak, egyebek mellett a hosszabb pertartamú ügyek számában nagymértékű csökkenés tapasztalható.
hírek innen, onnan
Amerikai érdekeltségekbe tenyerelt bele Ukrajna – Egy telefonhívás elég volt, hogy felhagyjanak a támadásokkal
Ukrajna az amerikai alelnök, J. D. Vance kérésére nem indít dróntámadást a fekete-tengeri Novorosszijszk kikötőjét használó...
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
Súlyos árat fizethetsz azért, ha így betonoztad le a kerted
Már egy négyzetméternyi talaj a kertben, ami nincs betonnal fedve, annyi hőt lenne képes elvonni a környezettől, amit egy klíma fél nap...
Azonnal lépett a rendőrség a Szigetes drogbotrány után: biztonsági kamerák felvételeit foglalták le, mintákat elemeznek
A hatóságok a szombati rosszullétek ügyében már mintákat vettek, és a biztonsági kamerák felvételeit is lefoglalták.
Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Budapest tízmillió négyzetméternyi napelem telepítésére készülhet, ami Karácsony Gergely szerint hatalmas energiatermelési potenciált...
Könnyfakasztó hír jött a 89 éves Pásztor Erzsiről
Megszakad a szív.
Amit sosem akarhattunk – egyre hosszabb és intenzívebb hőséghullámokat hoz a globális felmelegedés
A klímaváltozás miatt a hőséghullámok nemcsak egyre gyakoribbak és intenzívebbek, hanem hosszabb ideig is tartanak.
45 milliárdnyi közpénzt kapott Krausz Ferenc kutatóközpontja
A Nobel-díjas fizikus által vezetett Élvonal Alapítvány közfeladatait és az alapítvány alá tartozó, szintén hozzá köthető...
Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot
Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra...
Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama
Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
Magyar Péter honvédségi helikopterrel indul Paksra
Ott lesz a kormányülés, a miniszterelnök a honvédelmi miniszterrel megy.
Országos hajsza indult 24 híresség után, te is vadászhatsz rájuk, de segítheted is őket
Az RTL Most Wanted című realityje szerdán indult a Keleti pályaudvartól, ahol 24 híresség kezdett menekülni. A nézők egy külön...
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot
A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


