Hatalmas bővülés az autópiacon
Áprilisban folytatódott az újautó-piac növekedése: több mint 12 ezer autó került az utakra, ami kiugró, 39 százalékos növekedést jelent. A Lízing finanszírozás aránya továbbra is magas, mintegy 40 százalékos.
Az idei év óriási bővülést hozott az új autók tavaly is jelentősen növekedő piacán. Áprilisban a kereskedők 12 056 darab új személyautót adtak el, ez pedig 39 százalékos növekedésnek felel meg. Az év első négy hónapjának mérlege közel 44 ezer új autó, ez pedig 32 százalékos emelkedést jelent. Az eladások bővülése azért is látványos, mert a múlt év azonos hónapjaiban is szép számokat produkált a piac, tehát a magas bázishoz képest következett be a mostani növekedés.
Ezt mutatja, hogy a 2018 első négy hónapjában elért közel 44 ezer darabos újautó-eladás 2016 azonos időszakához képest 57 százalékos plusznak felel meg - derül ki a Datahouse legfrissebb adataiból.
Tóth Zoltán a Magyar Lízingszövetség főtitkára elmondta: az autóleadások növekedésében a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai jelentős szerepet vállalnak, mert az új autók számottevő része, mintegy 40 százaléka most már tartósan lízingfinanszírozás segítségével kerül az új tulajdonoshoz. Az újautó-boom pedig segíti azt is, hogy korszerűbbé váljon a magyarországi autópark, erre szükség is van, hiszen a magyarországi személyautók átlagos életkora meghaladja a 14 évet.
A Datahouse friss jelentése szerint nem csak az új autóknál volt komoly bővülés az idén, hanem a kis- és nagyteherautóknál, valamint a buszoknál is. A kisteherautókból közel 7 ezer fogyott 2018 első négy hónapjában, ez 20 százalékos emelkedés. A nagyteherautóknál a több mint 2400 darabos eladás 50 százalékos többletnek felel meg. A buszeladások 45 százalékkal 258 darabra ugrottak. A motorkerékpár-piac is nőtt: több mint 30 százalékkal, azaz 887 darab kelt el idén januártól április végéig.
hírek innen, onnan
Kivételes pillanat a parlamentben: egyhangúlag döntöttek a gyógyszeráfáról
Szeptember 1-jétől 5-ről nullára csökken a vényköteles gyógyszerek áfája, az erről szóló törvénymódosítást kedden 178 igen...
Újabb médiabotrányba szalad bele Trump – A „kiváltságásos” bejegyzéseiből csinálna hatalmas üzletet a médiacége
238 millió dolláros veszteséggel zárta 2026 második negyedévét a Donald Trumphoz kötődő Trump Media & Technology Group, miközben a Truth...
Dráma a fronton: 1300 ukrán katona halt meg egyetlen nap alatt
Óriási veszteséget szenvedett Zelenszkij, egyetlen nap alatt több mint 1300 ukrán katona halt meg.
Szívóerő külföldről, mentőöv a diákoktól? − Terítéken a hazai munkaerőtartalék-helyzet az őszi HR-csúcson
Ugyan a foglalkoztatási adatok stabilitásról árulkodnak, a hazai munkaerőpiac kapcsán minduntalan előkerül a vállalkozások...
Fáj a térded? Ez a fűszer is segíthet a panaszokon
A mindennapos ízületi fájdalmak és a nehézkes mozgás sokak életét keseríti meg, különösen a kor előrehaladtával. Ha te is keresed a...
Negyven hektáron tombolt tűz Borsodban: így küzdöttek a tűzoltók
Csaknem negyven hektárnyi területen égett a száraz fű és a gaz Borsodban. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei térségben a szél miatt nehezen...
Egyszerre három autó égett Budapesten
Három személygépkocsi gyulladt ki Budapest XXII. kerületében, a Ják utcában kedd este. A tűzesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat...
Itt a Zeekr hivatalos álláspontja a kigyulladt villanyautó kapcsán
A Zeekr 7X SUV alól egy töltő mellett csaptak fel a lángok. A Zeekre megszólalt az esettel kapcsolatban.
Megszavazta az Országgyűlés, hatalmas változás jön a gyógyszertárakban
Szeptembertől lép életbe a törvénymódosítás.
Putyin teljesítette Trump egy humanitárius kérését, jöhet a sajtburger
Humanitárius alapon, nem pedig fogolycsere keretében engedték szabadon az orosz hatóságok az amerikai Robert Gilmant – közölte Donald...
Kihirdették Baka András megválasztását, azonnal összecsapott a Fidesz és a Tisza a Korbely-ügy miatt
Az államfő augusztus 19-én lép hivatalba.
3 új rejtélyes Netflix-sorozat, ami hamar a képernyő elé szegez
Ha szereted a titkokkal és váratlan fordulatokkal teli sorozatokat, ez a három új Netflix-ajánló neked szól. Az 1936 nyarán, Az Oázis...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


