Hoppál Péter: komoly fellendülés a magyar kultúrában
Komoly fellendülés korszakát éli meg a magyar kultúra - hangsúlyozta az Országgyűlés kulturális bizottságának keddi ülésén a kultúráért felelős államtitkár. - Pécsi Napilap -
Hoppál Péter a kulturális ágazat 2014-2018-as kormányzati ciklusban eddigi eredményeiről kiemelte, hogy a kormány egyaránt komoly figyelmet fordít a kulturális infrastruktúra, valamint a "tartalom" fejlesztésére is. Mint hozzátette, legfontosabb feladatuknak a kulturális alapú közösségfejlesztést és a kulturális alapellátás széles körű kiterjesztését tekintik.
Hoppál Péter emlékeztetett: a nagy kulturális intézmények főként Budapesten és a megyei jogú városokban működnek, ezért fontos, hogy a kistelepülésekre is jusson figyelem. A kulturális normatíva megemelésével a legkisebb falvak komoly forrásbővülést élvezhetnek és megújult csaknem 500 kistelepülési fiókkönyvtár is - számolt be az eddigi eredményekről.
Elmondása szerint a közösségi művelődés szakmai hálózatát is megerősítették: megyei módszertani központok jöttek létre és sikeres a kulturális közfoglalkoztatási program is.
A nagy budapesti művészeti fesztiválokat évi 1,95 milliárd forinttal támogatja a kormány, míg a vidéki kulturális fesztiválok számára tavaly 250 millió, idén pedig már 500 millió forint szerepel külön soron a költségvetésben.
Hoppál Péter kiemelte, hogy a népművészet területén is jelentős program indul: az idén már 1,6 milliárd forintos büdzséből gazdálkodó Hagyományok Háza 7 határon túli és 9 hazai fiókintézményt hoz létre.
Hozzátette: tavaly nagy sikerrel zajlott a Bartók- és a Zrínyi-emlékév, idén pedig a Kodály-emlékév fut 1,48 milliárd, az Arany János-emlékév 4 milliárd forintos költségvetéssel.
Megkezdődött az Európa Kulturális Fővárosa 2023 kampány: februárban kiírták a pályázatot; az első pályázati kör decemberben zárul, a végső döntés 2018 végén születik meg.
Mint emlékeztetett, január 1-jétől 20 ezer kulturális közalkalmazott kap 15 százalékos illetménypótlékot.
EU-s forrásokból 2007 és 2013 között 74,5 milliárd forint jutott kulturális célokra, a mostani hétéves ciklusban a terv 100,5 milliárd forint - közölte az államtitkár.
Mint felidézte, 2010 és 2014 között megújult a Pesti Vigadó, az Erkel Színház, a Zeneakadémia, a Várkert Bazár. Ez a lendület a mostani kormányzati ciklusban növekedett: kulturális infrastruktúra-fejlesztésre 450 milliárd forint jut csak Budapesten. A legnagyobb projekt a 210 milliárdos költségvetésű Liget Budapest. Hoppál Péter a ciklus beruházásai között említette az Iparművészeti Múzeum, a Budai Vigadó és az Operaház teljes felújítását és az Erkel bázis létrehozását. További a feladatként szólt a Magyar Nemzeti Levéltár hosszú távú elhelyezéséről, a Magyar Nemzeti Múzeum megújításáról, valamint a Magyar Természettudományi Múzeum új épületének létrehozásáról.
Az államtitkár kiemelt három nagyszabású vidéki színházfejlesztési programot: Veszprémben 9,4 milliárd, Kaposváron 9 milliárd, míg Debrecenben 6,5 milliárd forint jut erre a célra, de összesen csaknem 100 milliárd forintot fordítanak a vidéki nagyvárosok kulturális infrastruktúra-fejlesztési programjaira.
Hiller István (MSZP) és Dúró Dóra, a bizottság jobbikos elnöke egyaránt gyengének ítélték a kultúra kormányon belüli súlyát. Duró Dóra szerint a migrációs helyzet mutatja, hogy kultúrát és a turizmust sokkal tudatosabban kell összekapcsolni, az oktatásban pedig élményszerűvé kell tenni a kultúrát. A 15 százalékos illetménypótlék üdvözlendő, de "arcpirító" az a jövedelemszint, amely a kulturális területre jellemző, így erőteljesebb bérnövekedésre van szükség - vélekedett a bizottság elnöke, míg a szintén jobbikos Farkas Gergely a könnyűzenei fesztiválok komolyabb támogatását és a nagy olvasás-népszerűsítési programokat hiányolta.
Vinnai Győző (Fidesz) és Simon Róbert Balázs (Fidesz) arról érdeklődött, hogy a Modern városok programban milyen további kulturális fejlesztések várhatók, Dunai Mónika (Fidesz) pedig a tervezett múzeumi fejlesztésekkel és a nyári vizes világbajnokság kulturális kínálatával kapcsolatban tett fel kérdést.
Hoppál Péter válaszában a várható vidéki beruházások közül kiemelte a Nyíregyházi Állatpark, a Sóstói Múzeumfalu és a szolnoki művésztelep fejlesztését, de szekszárdi, békéscsabai, veszprémi és debreceni kulturális projektekről is szót ejtett. Országszerte 140 milliárd forint forrás jut rekonstrukciókra és új múzeumépületekre, a Szentendrei Szabadtéri Múzeum erdélyi tájegységének felépítését például 2 milliárd forinttal támogatják idén.
A vizes világbajnokság kulturális kínálata a koncertek, a családi programok és a gasztrokultúra köré csoportosul.
Hoppál Péter kiemelte: az állami támogatásban részesülő intézményekkel szemben elvárás, hogy vegyenek részt a kulturális alapellátásban. Továbbra is cél, hogy minden iskolás jusson el kulturális programokra, ezt segíti, hogy a tervek szerint 18 új helyszín lesz elérhető vasúti kedvezménnyel osztálykirándulások során. Mint elmondta, 2010-ben 4,5 millióan, 2016-ban már 6,7 millióan váltottak színházjegyet, de a komolyzenei koncertlátogatók száma is harmadával emelkedett.
Közölte: 2018-ban szeretnének egymilliárd forintot fordítani a vidéki kulturális fesztiválok támogatására. Emlékeztetett arra, hogy a nagy könnyűzenei fesztiválok eseti támogatásokban részesülnek, a kisebb fesztiválok pedig a Nemzeti Kulturális Alapnál pályázhatnak, de a jegybevételek után TAO-támogatást is igényelhetnek.
Az olvasás-népszerűsítési programok fontosságával az államtitkár is egyetértett, hozzátéve: nyitott a kezdeményezésre. A kulturális területen dolgozók bérfejlesztését szeretné folytatni a kulturális kormányzat is - közölte Hoppál Péter.
hírek innen, onnan
Amerikai érdekeltségekbe tenyerelt bele Ukrajna – Egy telefonhívás elég volt, hogy felhagyjanak a támadásokkal
Ukrajna az amerikai alelnök, J. D. Vance kérésére nem indít dróntámadást a fekete-tengeri Novorosszijszk kikötőjét használó...
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
Súlyos árat fizethetsz azért, ha így betonoztad le a kerted
Már egy négyzetméternyi talaj a kertben, ami nincs betonnal fedve, annyi hőt lenne képes elvonni a környezettől, amit egy klíma fél nap...
Azonnal lépett a rendőrség a Szigetes drogbotrány után: biztonsági kamerák felvételeit foglalták le, mintákat elemeznek
A hatóságok a szombati rosszullétek ügyében már mintákat vettek, és a biztonsági kamerák felvételeit is lefoglalták.
Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Budapest tízmillió négyzetméternyi napelem telepítésére készülhet, ami Karácsony Gergely szerint hatalmas energiatermelési potenciált...
Könnyfakasztó hír jött a 89 éves Pásztor Erzsiről
Megszakad a szív.
Amit sosem akarhattunk – egyre hosszabb és intenzívebb hőséghullámokat hoz a globális felmelegedés
A klímaváltozás miatt a hőséghullámok nemcsak egyre gyakoribbak és intenzívebbek, hanem hosszabb ideig is tartanak.
45 milliárdnyi közpénzt kapott Krausz Ferenc kutatóközpontja
A Nobel-díjas fizikus által vezetett Élvonal Alapítvány közfeladatait és az alapítvány alá tartozó, szintén hozzá köthető...
Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot
Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra...
Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama
Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
Magyar Péter honvédségi helikopterrel indul Paksra
Ott lesz a kormányülés, a miniszterelnök a honvédelmi miniszterrel megy.
Országos hajsza indult 24 híresség után, te is vadászhatsz rájuk, de segítheted is őket
Az RTL Most Wanted című realityje szerdán indult a Keleti pályaudvartól, ahol 24 híresség kezdett menekülni. A nézők egy külön...
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot
A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


