Ezt olvasta már?

0

Horvátországnak is fontos a Magyarország elleni, csütörtöki Európa-bajnoki selejtező

Horvát–magyar: rendkívüli biztonsági intézkedések Splitben

A helyszín, Split a 2015-ös, emlékezetes horvát–olasz – szintén kontinensbajnokságra kvalifikáló – találkozó óta először ad otthont válogatott tétmérkőzésnek.


hirdetés

 

Sportpolitikai üzenete is van annak, hogy a horvát–magyart Splitben rendezik meg. A helyi klub, a Hajduk és a Horvát Labdarúgó-szövetség között ugyanis hosszú ideje fagyos a viszony, a splitiek magyarázata alapján a határozottan a fővárosi Dinamót favorizáló szövetségi ténykedés miatt.

 

A gesztusértékű ötletnek, hogy a magyarok elleni Eb-selejtezőt Splitben rendezzék meg, olyan „védnökei” voltak, mint Zlatko Dalic szövetségi kapitány és Luka Modric, a vb-ezüstérmes válogatott csapatkapitánya. Más kérdés, hogy a Hajduk továbbra is tartja a három lépés távolságot – például semmilyen formában sem kíván részt vállalni a biztonsági intézkedésekből, mi több, az egyesület az első csapattól az utánpótlásig bezárólag átmenetileg Brac szigetére költözött, az alkalmazottaknak pedig háromnapos szabadságot adott.

 

Már a mérkőzést megelőző napon rendőrök százai teljesítenek szolgálatot a Poljud Stadion körzetében, megelőzendő a nemkívánatos cselekedeteket. Emellett drónokkal, valamint rendőrségi helikopterekkel is pásztázzak a létesítmény környékét.

 

A Horvátországban szinte példátlan biztonsági intézkedések egyik oka politikai, hiszen ismert: a teljes horvát felső vezetés jelen lesz a mérkőzésen Andrej Plenkovic miniszterelnöktől a miniszteri körön át Kolinda Grabar-Kitarovic elnökig, akik számára a legfontosabb személyeknek fenntartott helyek majd mindegyikét lefoglalták. Természetesen Orbán Viktor kormányfő is a meghívottak között van, az ő érkezése szintén külön eljárási protokoll alá esik.

 

A szövetség már hétfőn lezáratta a stadion környékét, ahol a szurkolóknak várhatóan több ellenőrzőponton kell majd áthaladniuk. Értelemszerűen külön figyelmet fordítanak a magyar szurkolók érkezésére és biztonságos elhelyezésére, és fokozottan ügyelnek a horvát válogatott otthonául szolgáló impozáns Le Meridien Lav szállodára is.

 

A stadion területén ötszáz főből álló biztonsági személyzet ügyel majd a rendre, ugyanakkor a rendőri jelenlét az objektumban minimális lesz, nem úgy az arénán kívül.

 

Szerény számítások szerint a biztonsági intézkedések összköltsége elérheti a félmillió eurót. Egyöntetű a vélemény: Split ilyen előkészületeket az 1979-es Mediterrán Játékok óta nem látott.

 

EB 2020, SELEJTEZŐ

E-CSOPORT

Október 10., csütörtök

20.45: Horvátország–Magyarország (Tv: M4 Sport)

20.45: Szlovákia–Wales

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA 1. Horvátország 5 3 1 1 10–5 +5 10

2. Szlovákia 5 3 – 2 9–7 +2 9

3. MAGYARORSZÁG 5 3 – 2 7–6 +1 9

4. Wales 4 2 – 2 4–4 0 6

5. Azerbajdzsán 5 – 1 4 5–13 –8 1

Az Eb-selejtezőben azonos pontszám esetén jelenleg a gólkülönbség szerint rangsorolunk, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény dönt.

nso.hu







0
0

hírek innen, onnan

Ha skizofrén, felmentik? Nem fogják

A krimikből és bűnügyi sorozatokból már jól ismerjük a munkájukat - vagy legalábbis azt gondoljuk, hogy jól ismerjük. Ebben az esetben...

Bryan Adams két fellépés között gumikesztyűt húzott

Az énekes turnéja közben sem feledkezik meg a környezetvédelemről.

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla

Ezt most szó szerint lehet venni.

Recesszió jöhet? 5 jel, ami óvatosságra int

A 2008-as válság óta nem volt ilyen alacsony a világgazdaság növekedése figyelmeztet az IMF és a Moody's. Utóbbi szerint a recesszió...

Így fogadta Aurelio édesanyja az ítéletet

Hiába imádkozott, fiát börtönbüntetésre ítélték.

Felkészült Magyarország a járműipari változásokra

Cél, hogy növekedjen az itthon előállított hozzáadott érték, illetve legyenek olyan hazai vállalkozások, amelyek saját termékkel...

Miért tüsszög, ha napba néz minden negyedik ember? A tüsszögési reflex

Vannak, akik tüsszögnek, ha a napba néznek, ám erős fény is kiválthatja a tüsszögéssorozatot. Ez az úgynevezett tüsszögési reflex....

Napi horoszkóp 2019. október 17. - Vonzások

A Kos ma egy közelgő program miatt lehet feszült, a Skorpiónak ma valaki visszaél a jó szívével. Napi horoszkóp.

0

Sport

Újabb világklasszis támadóval erősítenek a madridiak

A fővárosiak rendkívül közel vannak ahhoz, hogy megszerezzék a Paris Saint-Germain játékosát.

Enver Hodzsa országában éheztek, majd kiestek az NSZK futballistái

A nyugatnémet futballisták egyetlen egyszer estek ki nagy labdarúgótorna selejtezőcsoportjából. Elmeséljük, hogyan.

Messi megmutatta, majd a címlapokra került

Csokorba szedtük az El Clásicók legemlékezetesebb pillanatait.

Mikler Roland nélkül folytatja a felkészülést a magyar válogatott

Gulyás István 21 fős keretet hirdetett az októberi válogatott összetartásra.

Fizetős tartalom lett a magyar bajnok összes BL-meccse

Magyarországon szokatlan ez a megoldás, háborognak a Falco drukkerei.

Részegen vezetett Détári Lajos

Az egykori világválogatott labdarúgót hétfőn este állították meg a rendőrök.

Messi hülyét tud csinálni belőled

James Milner, a Liverpool angol futballistája már több alkalommal játszott Lionel Messi ellen, erről beszélt a BT Sport egyik műsorában.

0

Bulvár

Büntethet-e a rendőr, ha a kerékpáros áthajt a zebrán? Megkérdeztük a rendőrséget

Súlyos bírságot szabhat ki a rendőr, ha valaki a kerékpárral nem tartja be a Kresz-szabályokat.

Ez a 6 csillagjegyes párosítás marad együtt legtovább: különös kötődés van közöttük

Vajon a horoszkópotok alapján ott vagytok a listán a pasiddal? Most kiderül!

Földi zöldségeket termesztettek a Hold és a Mars talajában: döbbenetes az eredmény

Alkalmas lehet növénytermesztésre a Hold és a Mars talaja.

Brutális kárt okoznak az illegális pálinkafőzők

Csak idén közel tízezer liter gyümölcspárlatot és további nyolcezer liter, erre a célra elkészített cefrét foglalt le a Nemzeti Adó -, és Vámhivatal.

Salma Hayek meztelen fotót posztolt rajongóinak, ezzel megköszönve, hogy 12 millió követője lett Instán

Az 53 éves színésznő gyakran posztol magáról kihívó fotókat, és ez tegnap sem volt másképp.

Kováts Adél színésznő és ritkán látott lánya - Laura már 20 éves

Kováts Adél és lánya az Unicef jótékonysági eseményén szerepelt együtt.

A földönkívüliek is segítettek a legújabb kínai helikopter kifejlesztésében

Más magyarázat nincs rá, hogy a Tiencsini Nemzetközi Helikopterkiállításon bemutatott légi jármű miért néz ki egy az egyben úgy, mint egy repülő csészealj.

Nagyon vigyázzanak ezzel a webshoppal!

Tucatnyi feljelentés született, a rendőrség nyomoz, a vállalkozás tovább működik.

Az idős nő kiszállt tojásért, látni kell, hogyan ütötte el a saját kocsija

Válogatás közben jött a váratlan meglepetés hátulról.

blogmorzsák

Tíz ok, amiért érdemes kipróbálni az utazást egyedül!

Külföldre utazni teljesen egyedül? Ki vág bele ilyesmibe?

Egy hosszú nap krónikája Californiában, bicaj, esés, kórház

Egy fordulatokkal teli nap California hegyeiben, eséssel, kórházzal, hosszú éjszakával.

Üdítő választ adtak fiatal katolikusok a kólareklámra

A #loveislove sokaknak nem tetszett, de mit szól majd az utca embere a #godislove óriásplakátokhoz?

Chirac: rekviem egy letűnt korszakért

A franciák „rajongása” Chirac iránt pontosan azért indult el, mert nem végzett Blair‑típusú reformot.

The Righteous Gemstones, avagy a keresztényszabadság?

Az HBO beleállt a legújabb komédiájában a hittérítőkbe. Vicces és egyben elgondolkodtató McBride legújabb sorozata.

Mosható betétet a tömegeknek

Amikor a Földet lassan tényleg felzabálja a műanyag szemét, egy magyar drogériában...

Legendák tanácsai

Öt ikonikus művész tanácsa pályakezdőknek, amelyeket nem csak művészpalántaként érdemes megfogadnod.

Borkai közlegény megmentése

Orbán rosszul ítélte meg a helyzetet, és nem áldozta be Győrt a többi nagyváros megmentése érdekében.

Kettészakadt ország?

Egy önkormányzati választáson nehéz megmondani, hogy ki miért szavaz úgy, ahogy.

Nyílt levél Karácsony Gergelyhez

Maradunk a nélkülünk történt kezdetű mondatoknál, vagy megszokjuk a velünk és értünk szavak valódi megtapasztalását?

Sötétségnek álcázott giccsparádé a Demóna 2

Fájdalmas és a végletekig felesleges folytatás, amelyet jobb, ha igyekeztek jó messzire elkerülni.

Ezt jól kiszámolták

Horvát kapitány vezette át a Korinthoszi-csatornán az eddigi legnagyobb hajót.

0