Ezt olvasta már?


Huszonkilenc ember ellen javasol vádemelést az NNI a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben

Huszonkilenc ember ellen javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben - hangzott el az m1 Kékfény című műsorában hétfőn.

Az NNI január 27-én zárta le a nyomozást és az iratokat vádemelési javaslattal adta át a Baranya Megyei Főügyészségnek. Az érintetteket azzal gyanúsítják, hogy bűnszervezetet alkotva csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, s ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak. Ha az ügyet kiemeltként kezelik, a perük már a tavasszal megkezdődhet.

A Kékfényben utaltak rá: a rendőrség 2010 tavaszán "rajtaütésszerű házkutatást" tartott az egyetemen és az intézmény egyes külső beszállító cégeinél. Feljelentést nem az egyetem tett, "ott semmit sem vettek észre", az NNI-nek "egy tégla súgott".

Pilisi Gábor, az NNI dél-dunántúli régióvezetője azt mondta: a 2010 áprilisát megelőző másfél évben titkos nyomozást folytattak bírói engedélyhez kötött helyiség- és telefonlehallgatással, postai küldemények ellenőrzésével. Mindez megerősítette: "a háttérben korrupciógyanús bűncselekmények vannak".

A Kékfényben emlékeztettek rá, hogy Imhof Gábort, az egyetem gazdasági főigazgatóját, az ügy fő gyanúsítottját néhány héttel később őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Vele együtt 2010 július végéig összesen tizenegyen kerültek előzetesbe, közöttük az egyetem gazdasági főosztályának vezetői, beszállító cégek képviselői, és a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója.

Ma már csak Imhof Gábor van ezen intézkedés hatálya alatt, mer bár korábban 30 millió forint óvadék ellenében szabadult, 3 millióért próbált irodatechnikai eszközöket vásárolni az egyetem költségére, ezért újra letartóztatták.

A huszonkilenc gyanúsítottból tizenhárom az egyetem volt, vagy jelenlegi dolgozója. Utóbbiakból hat munkatárs ellen fegyelmi indult, amit a büntetőeljárás befejezéséig felfüggesztettek, utána döntenek arról, hogy felmondanak-e nekik. A gazdasági főigazgatóság öt vezető munkatársától közös megegyezéssel megváltak, egy másikat felfüggesztettek, a volt gazdasági főigazgatót pedig kirúgták.

Bilonka Béla, az egyetem jogi igazgatója a Kékfénynek a bűncselekményekkel kapcsolatban elmondta: annak fejében, hogy egy cég, vagy magánszemély szerződhessen, hajlandó volt fizetni annak, aki az egyetem képviseletében eldönthette, kitől rendeljenek egy bizonyos terméket, vagy szolgáltatást. Hozzáfűzte, hogy "ezek a kérdések részben informatikai tárgykörű beszerzések, szakértői szolgáltatások körében merültek fel".

Pilisi Gábor a korrupcióra példaként az informatikai hálózat kiépítését említette. Ott egy meglévő alhálózatba optikai szálakat kellett telepíteni, de a munkát úgy számolták el, mintha egy új alépítmény készült volna optikai szálak behúzásával. A Kékfény úgy tudja, a nyomozók szerint csak ebben az esetben 125 millió forint fiktív számlázásra került sor.

A műsorban elhangzott az is, hogy az egyetemi szerver-beszerzésnél 10 millió forintos kenőpénz "egyengette a beszállító cég útját". Papíron minden szabályosan történt, csak az egyetem gazdasági vezetőinek százalékot fizető cégnek kiadták azt az információt, amivel megnyerhette a közbeszerzést.

Pilisi Gábor egy másik "pénzlenyúlás" kapcsán szólt arról is, hogy különböző tanulmányok készültek arra vonatkozóan, hogyan lehetne gördülékenyebbé, gyorsabbá tenni a közbeszerzéseket, s ezeket a tanulmányokat "túlszámlázták."

Bilonka Béla, azt mondta, hogy kártérítési igényt jelentettek be az ügyben. Ha ezt a büntetőperben nem ítélnék meg, akkor polgári pereket indítanak, hogy az egyetem veszteségét részben csökkentsék. Mert az anyagi kár mellett jelentős erkölcsi kárt is szenvedtek.

Ahhoz, hogy legyen fedezet a későbbi kártérítésekre, a nyomozók a gyanúsítottak vagyonának zárolását kérték a bíróságtól. Az NNI régióvezetője elmondta: huszonöt ingatlan, ingóságok, nagy értékű gépjárművek, motorok, tizenkilenc bankszámla és vagyoni jogosultságok kerültek zár alá.

 

mti







0
0

hírek innen, onnan

Visszakozott a Revolut: újraírták az átutalási díj indoklását

Nem a díj változott, hanem annak magyarázata. A Revolut módosította korábbi tájékoztatását.

Három hét után újra csökkentik a legnépszerűbb állampapírok kamatait

Kevesebbet fizet majd a FixMÁP, a MÁP Plusz, sőt, a Bmáp is.

Az oroszok a dezinformációval, hibrid csapások egész arzenáljával pont az ellenkező hatást érték el

Zsinórban harmadjára nyert az örmény választáson Nikol Pasinjan, akitől a választás után ugyan EU-pártiságot várnak, de a képlet...

A 90-es években mindenki a zenéire bulizott: Így tette tönkre az alkohol a legendás magyar énekesnőt

Megrázó őszinteséggel beszélt élete egyik legnehezebb időszakáról Czerovszky Heni. Az egykori népszerű énekesnő elárulta, hogy...

Élet szívinfarktus után - Gyógyszeres kezelés

A szívinfarktus túlélése ma már nem ritkaság, de a gyógyulás nem a kórházban ér véget. A sikeres ellátás után a valódi kihívás...

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak...

Új szintre emelte a közlekedésbiztonságot a Bosch a BMW és MINI modellekben

Mindegy, hogy fekete jégről, hirtelen ködről vagy akár az autópályán szemben közeledő járműről van szó. A Road Hazard Service...

Egy 30 éves tévedés miatt félnek a nők ettől a kezeléstől – Sokan feleslegesen szenvednek a panaszoktól

A mai napig sokan félnek a hormonterápiától, illetve tartanak annak esetleges kockázataitól. Mutatjuk a szakértők véleményét a...

Horvátországban erős volt a turisztikai előidény, de nyárra gyengül a kereslet

Az év első öt hónapjában a tavalyinál több, 4,5 millió turista látogatott Horvátországba, és több mint 14 millió vendégéjszakát...

A Mega belép a belga üzleti energiapiacra

Annak érdekében, hogy az egyre változékonyabb piaci környezetben segítse a vállalatokat energiaköltségeik hatékonyabb kezelésében, a...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön

Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

0