Ezt olvasta már?


Idén is lesz Happy hét a vízfogyasztás népszerűsítésére

A vízfogyasztás népszerűsítésére idén is megrendezik általános iskolásoknak és óvodásoknak a Happy hét elnevezésű rendezvénysorozatot - tájékoztatta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az MTI-t.

A tízedszer meghirdetett, március 18. és 22. között zajló tematikus hét célja, hogy felhívják a gyerekek figyelmét a vízfogyasztás fontosságára, arra, hogy a szervezetnek naponta két liter folyadékra van szüksége a fizikai és szellemi egészség megőrzéséhez, a cukros italok túlzott fogyasztása pedig már gyermekkorban is elhízáshoz és fogszuvasodáshoz vezethet.

A víz világnapjához (március 22.) kapcsolódó programsorozat megszervezésében az OGYÉI honlapjáról ingyenesen letölthető, részletesen kidolgozott programötletek, játékos feladatok, interaktív oktatóanyagok segítik a pedagógusokat. Regisztrálni március 18-áig lehet.

Közölték azt is, hogy a Happy hét nyereményjátékban az vehet részt, aki megvalósít legalább egy a vízfogyasztást népszerűsítő - az OGYÉI által ajánlott, vagy az iskola, óvoda által kidolgozott - programpontot. A résztvevők között az OGYÉI idén is értékes nyereményeket sorsol ki.

Mint írták, a gyermekkori elhízás komoly népegészségügyi problémát jelent Európában és Magyarországon is. A túlsúly nem csupán esztétikai gond, már gyermekkorban növeli számos betegség - magas vérnyomás, cukorbetegség - előfordulásának kockázatát. Bár a gyermekkori elhízás előfordulási aránya nálunk stagnálni látszik, még mindig minden negyedik fiú és minden ötödik lány túlsúlyos vagy elhízott, és az életkor előrehaladtával az arány romlik.

Az elmúlt időben számos nemzetközi vizsgálat igazolta az elhízás és a cukros, szénsavas üdítők rendszeres fogyasztása közötti összefüggést. Nem véletlen, hogy az üdítőitalok az elsők között voltak a népegészségügy termékadó hatálya alá eső termékek listáján. Emellett a cukros italok fogyasztása bizonyítottan növeli a szintén népbetegségnek számító fogszuvasodás kockázatát is. A magyar gyerekek cukrosital-fogyasztása, így cukorbevitele is jelentősen meghaladja az ajánlást - áll a közleményben.

A Happy hét programjain eddig 450 ezer gyermek vett részt.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Idén is több száz graffitis rongált a MÁV-csoport járművein

A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis rongálások okozta károk kezelésére, a...

Olcsóés fenntartható: már 30 ezer felújított készüléket vásároltak a Telekom ügyfelei

A Magyar Telekom felújított készülékek értékesítési programja jelentős sikereket ért el az elmúlt két évben, több mint 30 ezer...

Durva, ami kiderült az internetező magyarokról: te is ilyen sokat lógsz a Youtube-on, TikTokon?

A tipikus YouTube felhasználó 30-39 éves, érettségizett férfi, aki valamelyik nagyobb vidéki városban él.

Budapest szívébe tart a kamionosok sora: videón mutatjuk, ahogy dudálva araszolnak a belváros felé

A beszámoló szerint a helyiek egyáltalán nem bánják a hangzavart, a lakosok többsége támogatólag lép fel a demonstrálókkal szemben.

Csuti kiáll Gáspár Evelin mellett: „Nagyon sokat tett azért, hogy ne a családja alapján legyen megítélve”

Csuti fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy Gáspár Evelin megdolgozott ezért a pozícióért.

Napokon belül megszűnik a magyar Comedy Central, és több zenecsatorna is

A Comedy Central és az MTV Hits is megszűnik Magyarországon január 1-től. A Paramount a nézői szokások átalakulására reagált, a...

A legjobb ajándékok feleségednek a házassági évfordulóra

Az évforduló megünneplése gyönyörű hagyomány, amely minden évben emlékeztet a szerelmetekre és a közösen megélt pillanatokra....

„Egyszerűen nem értem” – Csuti is megszólalt Gáspár Evelinről: ilyennek ismerte meg Győzike lányát, amikor vele dolgozott

Nem érti a Gáspár Evelinre zúdult rengeteg gyűlölködő kommentet Csuti, aki szerint Evelin legújabb munkaköre méltó az influenszer...

Katolikus filozófiatörténész a kampányoló papokról: A kereszténységtől idegen a hazug propagandák terjesztése

Az elmúlt tizenöt évben számos esetben állást kellett volna foglalni a katolikus egyháznak a kormány intézkedései ellen, ehelyett több...

Magyar Péter idén is mond újévi beszédet

Sulyok Tamás még meglátja.

0

Sport

Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát

A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.

Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos

A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.

Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig

Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.

"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének

A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.

Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot

A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.

Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk

A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.

NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó

A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.

Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen

Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.

Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők

Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett

Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét

Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.

Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza

Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.

Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben

Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?

Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír

Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.

Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol

Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.

Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya

Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.

Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok

Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.

Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”

„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á

Öreg tacskó kerül a menhelyre: amit a mikrochipje elárul, milliók szívét töri össze - Fotók

Amikor a pici tacskót bevitték a menhelyre, azonnal látszott rajta, hogy beteg és hosszú ideje kóborol. Ám hamar kiderült valami sokkal megrázóbb is.

blogmorzsák

Magyarországi kövületgyűjtemény került elő Bécsben

A Bakonyban gyűjtött, 130 éve elveszett kövületgyűjteményben talált új csigafajokról olvashatunk blogunkban.

Karácsony pszichologiája

Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?

0