Ezt olvasta már?


Ingyen utaztatná a magyar fiatalokat Tóth Bertalan

Az MSZP kezdeményezi, hogy a magyar fiataloknak - az unió ingyenes InterRail programjához hasonló módon - legyen lehetősége Magyarországot megismerni - közölte az ellenéki párt elnök-frakcióvezetője hétfőn Budapesten.

Tóth Bertalan a Keleti pályaudvar Lotz-termében tartott sajtótájékoztatón elmondta, országgyűlési határozati javaslatot nyújtanak be, hogy azok a magyar fiatalok, akik betöltik a 18. életévüket kapjanak ingyenes utazási lehetőséget Magyarországon.

Hozzátette: a határozati javaslatot a magyar ifjúsági szervezetekkel egyeztetve szeretnék benyújtani.

Kijelentette: az MSZP továbbra is elkötelezett az Európai Unió mellett, mert ennek a közösségnek köszönhető az Európában hosszú ideje honoló béke.

Megjegyezte, az EU-nak azonban vannak hibái, amelyeket javítani kell.

Tóth Bertalan közölte azt is, az MSZP megkezdte a felkészülést az európai parlamenti (EP-) választásokra és az országos elnökség Ujhelyi István EP-képviselőt bízta meg a kampány vezetésével. Szeptembertől kezdve "teljes kampányüzemmódban működik az MSZP" - mondta.

Ujhelyi István elmondta, több mint százezer fiatal jelentkezett az unió ingyenes utazási programjára, az InterRail-programra. Hozzátette: idén 15 ezer 18. életévét betöltött fiatal kap ingyenes utazási bérletet, közülük majdnem 300 magyar.

Kitért arra, kilencmilliárd forint lenne, ha a magyar kormány csatlakozna az InterRail-programhoz és minden 18 éves fiatalnak biztosítaná a szabad utazás lehetőségét az EU-ban.

Az EP-választásról azt mondta, olyan kérdésekkel szeretnének foglalkozni, amelyek érinti a magyar lakosokat és amely az EU-val való összetartozást szimbolizálják.

Hozzátette: a következő időszakban olyan javaslatokat tesznek, amelyek nem az EU-tól való elszakadást, hanem az együttműködést erősítik.

Véleménye szerint Orbán Viktor és kormánya a szabad utazás, a külföldön való tanulás, munkavállalás és a béke, biztonság Európai Unióját venné el a magyar fiataloktól.

Az MSZP EP-kampányának részleteit, a közös listát firtató kérdésre Ujhelyi István azt mondta: a következő hetekben készítik el a jövő májusig tartó forgatókönyvet, azt pedig, hogyan, miként indulnak, majd a párt testületei döntik el.

Bihal Dávid, az MSZP elnökségi tagja, ifjúsági ügyvivő azt mondta: az ingyenes magyarországi utazást kezdeményező programjukról valódi konzultációt kívánnak folytatni az ifjúsági és civil szervezetekkel. Orbán Viktor és a Fidesz az ifjúságot saját érdekei szerint kezeli, ezért egyeztetnek Fidelitas-tagokkal, NER-lovagokkal - hangoztatta.

Honnan tudnák, milyen a magyar ifjúság helyzete, amikor a NER kegyeltjei milliós állásokban ülnek - firtatta.

A program részleteiről Tóth Bertalan kérdésre válaszolva azt mondta, az ifjúsági szervezetekkel történő egyeztetések után készítik el javaslatukat, azután dőlne el, milyen költségvetési vonzatai lesznek kezdeményezésüknek.

A pártelnököt kérdezték arról is, hogy a Magyar Államkincstár júliustól csökkenti azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogszabályellenes finanszírozást állapított meg. Tóth Bertalan azt mondta, elképesztőnek tartotta, hogy miközben az összes ellenzéki párt gazdálkodását megvizsgálta a tiltott pártfinanszírozással összefüggésben az ÁSZ, a Fideszt és a KDNP-t nem vizsgálták. Teljesen egyértelmű a helyzet, az ellenzéki pártok vegzálásáról van szó - tette hozzá.

A politikus közölte, az MSZP-t önkormányzatokkal kötött bérleti szerződések miatt büntették meg. Mintegy 10 millió forintot kell a pártnak visszafizetnie - mondta.

A kórházi fertőzésekkel kapcsolatos miniszteri tervekre Tóth Bertalan elmondta, nem sajnálnának semmilyen költségvetési forrást arra, hogy ezt a súlyos problémát megoldják. Hozzátette: de ezen kívül még rengeteg súlyos probléma van, amelyek felszámolását a szakember hiány akadályozza. Ezért a béremelés is nagyon fontos az egészségügyben - közölte.







0
0

hírek innen, onnan

Donald Trump kitálalt, valójában mi is történt vele az elnöki különgépen

Az amerikai elnök elismerte, hogy a Titkosszolgálat utasítására egy katonai géppel távozott Törökországból.

3 napos előrejelzés: Ismét erősödik a felmelegedés

Derült, napos, többnyire száraz napok következnek, élénk északkeleti széllel és erősödő nyári meleggel, sokfelé 30 fok közeli...

Kettérepedt a tómeder, mentették a halakat a kiszáradt kiskunsági tóból

Csak nagyon kis foltokban volt víz a mederben a Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő Kolon-tóban már múlt pénteken is, és azóta...

Távozási dráma helyett taktikai húzás? Így próbálja menteni Verstappen a Red Bullt

Valóban elhagyja Max Verstappen a Red Bullt? Juan-Pablo Montoya és Stefan Johansson elárulták, mi áll a holland pilóta folyamatos...

Megváltozott a keresés, és vele együtt haldokolni kezdett az általunk ismert, nyílt internet

A mesterséges intelligencia átalakította a webes keresés több évtizedes alapmodelljét, amely korábban a tartalomgyártók és a...

Ne fuss lyukra, ezekre a szakrendelésekre kötelező a beutaló – sokan rosszul tudják, hová kell

A beutalóköteles szakrendelések előtt érdemes időben intézkedni, mert enélkül könnyen hiába kérünk időpontot.

Csaknem duplájára nőtt a műszakin megbukott autók száma, különösen ezekkel van baj

Egyre több rossz műszaki állapotú autó lehet a magyar utakon. Míg 2016-ban 4278 személyautó vizsgája végződött eredménytelenül,...

Kilőttek a tanszerek árai, brutális összegbe kerülhet idén az iskolakezdés

Újabb áremelkedési hullámmal indul az idei tanév, a tanszerek és az írószerek mellett számos szolgáltatásért is többet kell fizetni....

Megtorpant a kínai űrprogram: videóra vették, ahogy felrobban a hordozórakéta

A kínai hatóságok tájékoztatása szerint repülés közbeni technikai hiba miatt kudarcot vallott a Hosszú Menetelés 7A (Long March 7A)...

Újra menyasszony a gyönyörű modell: Virágtengerben térdelt le elé az új szerelme

A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.

Megvan az új elnök, Ruff Bálinték nekimennek Orbán sajtósának, Mészáros nem kap uniós pénzt – Newscast

Megválasztották a következő köztársasági elnököt, a Mi Hazánk is hajlandó volt megemlékezni a roma holokausztról, Ruff Bálinték...

Meglepő, mivel foglalkozik az 53 éves Koós Réka: régi házakat újít fel

Koós Réka nemcsak a színészettel és az énekléssel keresi a kenyerét, meglepő, milyen civil szakmába vágott bele.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0