Jelentősen kevesebb cukrot fognak tartalmazni a Nestlé termékei
Drasztikusan csökkenti cukorfelhasználását a Nestlé, a svájci élelmiszeripari vállalat 18 ezer tonnával kevesebb cukrot használ fel Európában 2020-ig, így átlagosan 5 százalékkal csökken termékei cukortartalma - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel. - Pécsi Napilap -
A közlemény szerint a cég folyamatosan csökkenti termékei cukor-, só- és zsírtartalmát, ezzel együtt növeli olyan hasznos összetevők, mint a teljes értékű gabona arányát. Az innovációk révén akár 40 százalékkal csökken az édességek cukortartalma, miközben azok megszokott íze megmarad. A Nestlé csak az elmúlt három évben már több mint 11 ezer tonnával csökkentette termékei cukortartalmát Európában - írták.
A tájékoztatás szerint a gyermekeknek szánt reggelizőpelyhekben 2014 év végére adagonként 9 grammra mérséklődött a cukor. Magyarország az első országok között volt, ahol bevezették a korábbinál 50 százalékkal kevesebb cukrot tartalmazó kakaóitalport, a magyar szakemberek a fejlesztésben is részt vettek.
A közlemény szerint Marco Settembri, a Nestlé EMENA (Európa, Közel-Kelet és Észak-Afrika) zónájának vezetője Máltán, az Európai Unió gyermekelhízásról rendezett konferenciáján elmondta: amíg Európában három gyermekből egy túlsúlyos, fontos, hogy kiegyensúlyozottabb összetételű termékeket kínáljanak, és felhívják a figyelmet az aktív életmódra.
A Nestlé egyetért az Európai Bizottsággal és az uniós tagállamokkal abban, hogy 2017 végéig akciótervet kell készíteni az élelmiszerek hozzáadott cukortartalmának csökkentésére. Mivel már több ország dolgozik e cél elérésén, a Nestlé azt szorgalmazza, hogy a munkát az Európai Unió koordinálja, és minden országra érvényes egységes irányelvet alkosson - áll a közleményben.
Forrás: MTI
hírek innen, onnan
Testükben rejtették el a drogot: Ingyenes utazásért cserébe vállalták a veszélyes heroincsempészést
A határellenőrzés gyorsan megállította őket.
Jeszenszky Géza: szivesen vitatkoznék Orbán Viktorral diplomáciai kérdésekről
A volt külügyminiszter a közmédia "Kell még valamit mondanom, Ildikó?" című podcastjában, azt mondta, hogy a miniszterelnök...
Izgalmas felfedezés az egyiptomi piramisnál: erre senki sem számított
Különleges technológiát vetettek be.
Ipari méretű adatlopás történt a Spotify-nál
Akár „egy ingyenes Spotify” is létrejöhetne ennyi fájlból.
Meghalt egy 34 éves, többgyermekes családapa egy építkezésen
Az apa olyan súlyosan megsérült az amerikai építkezésen, hogy belehalt.
Mesés új függöny látható a Nemzetiben – Kézzel hímzett csoda a színpadon
A Nemzeti Színház ünnepi hangulatban avatta fel az új, 167 négyzetméteres, kézzel hímzett díszfüggönyét, amely a magyar kézműves...
Ákos megmutatta a ritkán látott fiát: Marci 27 éves lett – fotó
Ákos büszkén ünnepelte a fia, Marci 27. születésnapját. Az énekes egy közös fotóval emlékezett meg a különleges napról a...
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Akik tavaly a Munkáspártra szavaztak, azoknak most a 73 százaléka támogatná, hogy Keir Starmer kormánya tárgyalásokat kezdeményezzen a...
Félelmetes koponyát találtak a tudósok, ez mindent megváltoztat, amit az emberről tudtunk, ők lehettek az őseink?
Ez a rejtélyes koponya sokat elárulhat az emberiség múltjáról.
Lázár János üzent a demonstráló kamionosoknak: A legolcsóbb út a fuvarozóknak jó, a lakosoknak maga a pokol
A miniszter szerint az emberek eleget szenvedtek a teherforgalom miatt.
Lázár is megszólalt a kamionos tüntetés ügyében – és tett egy fontos ígéretet
Komoly közlekedési fennakadásokat okozott pénteken Budapesten a fuvarozók tiltakozása az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM)...
Meghátrált az MLSZ? Fontos tárgyalások kezdődtek
Rendkívül elmérgesedett a viszony a felek között.
Sport
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet
A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után
A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.
Szörnyű hírek érkeztek Szoboszlai csapattársáról: máris drasztikus lépésre készül a Liverpool
Íme, a diagnózis: mutatjuk a részeteket!
Lesújtó hírek Liverpoolban: hónapokra kidőlhet a nyári sztárszerzemény
Bajban van Arne Slot vezetőedző.
Guardiola nem viccel, karácsony előtt fenyegette meg a Manchester City játékosait
A spanyol szakember szigorú edzőként ismert, ha a játékosok fittségéről van szó.
Harmadosztályból a nyaralóparadicsomba: a 19 éves magyar fiatal a Maldív-szigeteken folytatja
Huszadik születésnapján mutatkozhat be új csapatában.
Bulvár
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban
Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a számítás.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya
Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.
Háborús övezetté vált egy kelet-magyarországi település, páncélozott járművekkel és drónokkal vonultak ki a lövöldöző ámokfutóra
Kommandósok segítségét kellett igénybe venni.
Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból
Az egyik áldozat halálát végignézte a járműben ülő családja.
Kiderült, miért késelték meg a 15 éves lányt egy fővárosi szórakozóhely előtt
Ki is fosztották a sebesültet.
A Fidesz már nem Fidesz többé – állítja egy szakértő
Horn Gábor politikai elemző szerint a Fidesz ma már nem Fideszként létezik a fideszes szavazók fejében.
Brutális a férfihiány Lettországban. A nők már óradíjban bérelnek pasit, aki mint egy férj, ha kell összerakja az IKEA-bútort is
A balti államban 15,5 százalékkal több a nő, a férfiak pedig egy évtizeddel hamarabb halnak. A megoldás egy profi, aki fúr-farag, és a végén nem kell vele veszekedni.
„Szenteste azt készítem, amit otthon is szoktam: töltött káposzta és bejgli lesz a menü” – Ünnep a Széra átmeneti otthonában
Van, akinek a származása, másnak az életkora vagy az egészségi állapota nehezíti a továbblépést. A Széra átmeneti otthonában mégis igyekeznek olyan karácsonyt teremteni, mint bárhol máshol: fát állítanak, főz
Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél
Több mint 40 gyermekre bukkantak a hatóságok.
blogmorzsák
Merülni, lubickolni, feltörni – Mély levegő
Ami a családon belül történik az magánügy. De mennyire igaz ez valójában?
Karácsony pszichologiája
Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?
Nagy nevek, ha keltik az ősmetalt
Old school metalban utaznak a Pantera volt, valamint a Fu Manchu és Dark Funeral jelenlegi tagjai.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


