Ezt olvasta már?


K&H: többen maradnának a “mamahotelben”

A 19-29 évesek hatoda egyáltalán nem szeretne elköltözni

Budapest, 2022. november 19. – Idén jelentősen nőtt azoknak a jelenleg szülőkkel élő 19-29 éves fiataloknak az aránya, akik bizonytalanok abban, mikor hagyhatják el a “mamahotelt” - derül ki a K&H ifjúsági indexből.

Az idei harmadik negyedévben 48 százalékuk nem tudta megtippelni az elköltözés időpontját, ami jóval meghaladja az egy évvel korábbi 37 százalékos arányt. A szülőknél lakó fiatalok 16 százaléka pedig nem is tervez költözéssel.

Sokkal nagyobb arányt képviselnek a 19-29 éves korosztályban azok, akik jelenleg a szülőkkel élnek, de bizonytalanok abban, mikor fognak elköltözni - többek között ez derül ki a K&H harmadik negyedéves ifjúsági indexből. Az ehhez készült reprezentatív kutatás a “mamahotelben” élők terveit térképezte fel.

 

sokan még nem látják, mikor mennének el

A szülőkkel egy háztartásban élő fiatalok sokkal bizonytalanabbá váltak: 48 százalékuk nem tudta megmondani, hogy mikor fog elköltözni. Ez jóval magasabb az egy évvel korábbi 37 százalékos aránynál. A bizonytalanok számának emelkedése összefüggésbe hozható a kedvezőtlenebbé váló gazdasági környezettel, az infláció emelkedésével, a megélhetési kiadások növekedésével: sok fiatal számára ilyen környezetben biztonságosabb hátteret jelenthet a “mamahotel.” Emellett a kutatásból kiderült, hogy a szülőkkel élő fiatalok hatoda, 16 százaléka olyan jól érzi magát, hogy nem is tervez elköltözni.

mennyivel szállnak be?

A “mamahoteles” fiatalok több mint fele, 54 százaléka beszáll a fenntartási költségekbe - egy évvel korábban ez 46 százalékukra volt igaz, míg 2020-ban csak 35 százalékuk járult hozzá a lakhatási kiadásokhoz. Akik most részt vállalnak a kiadásokban, havonta 40 ezer forintot fordítanak erre, ami megegyezik az egy évvel korábbi összeggel.

A felmérés szerint a szülőkkel élő fiatalok átlagosan 26 éves korukban költöznének el: ugyanez 2018-ban 28 év, 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben pedig egyaránt 25 év volt. Akik már elköltöztek a mamahotelből, azok valójában átlagosan 20 éves korukban távoztak onnan.

K&H ifjúsági index

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági indexe, amely 2022 harmadik negyedévében +10 ponton állt. A kutatásban 300 fiatal vett részt, az adatfelvétel 2022. augusztus 29 – szeptember 1. között történt.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Ellenőrizték a karácsonyi vásárokat

Be is kellett záratni néhány vendéglátóhelyet.

Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk

A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.

Földrengések, ufók, világvége – mi valósult meg Baba Vanga 2025-ös jóslataiból?

A balkáni Nostradamus látomásai közül több is bekövetkezett idén, a „kettős tűz” pedig valódi katasztrófákat hozott. Európa...

Pokolgép végzett egy orosz tábornokkal Moszkvában

Fanyil Szarvarov épp munkába indult, amikor felrobbant az autója. Az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője a...

A BMW, ami megér 170 milliót

Jó reggelt mindenkinek péntek 13-án, Kálmán és Ede napján. Érkezik ma egy hidegfront, amely néhány felhővel töri meg a napsütést, az...

Kockázatok, adatok és mesterséges intelligencia a fókuszban – megtartották az első KPMG Summit-ot

Több mint ötszáz résztvevővel és öt szakmai programmal először rendezték meg a KPMG Summit-ot. A tanácsadó szakértői mellett...

Fuvarozók tüntetése: már hosszú sorban haladnak a kamionok Budapest felé

A tiltakozó sofőrök a sztrádán nem akadályozzák a forgalmat, egy sávban haladva közlekednek.

Változik a Kresz: gyalogosokat és autósokat is új dolgokért bírságolhatnak meg

Például zenehallgatásért is. 2026 őszétől jöhet az új jogszabály.

Lázár János a betiltott Borsot lapozgatva: Milyen szerencse, hogy a bírók csak a Tiszának nyalnak

A miniszter szerint betiltották az igazságot és „visszatértünk a '80-as évekbe”.

0

Sport

Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos

A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.

"Szörnyen elbánt Kerkezzel" - még az ellenfél ex-sztárja is a Liverpool magyarját védi

Joe Hart is elítélte Rodrigo Bentancur súlyos szabálytalanságát, amivel Kerkez Milost próbálták megfélemlíteni.

Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát

A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.

Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig

Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.

"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének

A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.

A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc

Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.

Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot

A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.

NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó

A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.

Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Meghalt Kemenes Fanni

Minden műfajban és stílusban dolgozott.

„Mi a f@sz volt ez, valami háborúellenes összejövetel… Az egész el lett b@szva” – Havas Henriknek nem tetszett a Fidesz szegedi gyűlése

„Mi a f@sz volt ez-, valami háborúellenes összejövetel… Na, aztán Lázár meg Orbán után nem néztem tovább…” – írta szombat este Facebook-oldalán az újságíró, utalva a Digitális Polgári Körök szombati,

Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter

Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.

Tegyél egy érmét a fagyasztóba: sokan nem tudják, de életet is menthet ez a trükk

A fagyasztót a legtöbben biztonságosnak gondolják, pedig van egy alattomos kockázata, amire szinte senki nem figyel. Egy apró, filléres trükk segíthet abban, hogy időben észrevedd a bajt.

Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők

Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett

Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza

Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.

Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét

Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.

„Sári, hogy van az, hogy most tűzzel-vassal űzik a drogozást, és közben hagynak egy ilyen helyet létezni?”

A csepeli Kompánia Alter segítséget nyújt a szerhasználattal érintett vagy veszélyeztetett kamaszoknak. Ott dolgozókkal és odajáró fiatalokkal beszélgettünk arról, miért fontos a létezése.

Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen

Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.

Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok

Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.

Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol

Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.

0