Ezt olvasta már?


Karikó Katalin, Böjte Csaba és Szilágyi Áron is magas rangú állami kitüntetést kapott

Karikó Katalin és Szilágyi Áron a Magyar Szent István rend, Böjte Csaba a Magyar Becsületrend új kitüntetettje


hirdetés

Olyan példaképekre van szükség, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel közös a történetünk, akik olyanok, mint mi, mégis többek és jobbak nálunk. Akikre úgy nézhetünk fel, hogy közben bennük magunkra ismerünk – mondta Novák Katalin államfő az augusztus 20-a alkalmából átadott állami kitüntetésekről szóló beszédében Esztergomban.

Magyar Szent István Rendet vehetett át Karikó Katalin kutatóbiológus és Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, míg a Magyar Becsületrendet Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek adta át az államfő. Novák Katalin kiemelte: mindhárom díjazottnak fontos a magyarsága, a közösségért dolgoznak, munkájukat szolgálatnak is tekintik.

Közös bennük az emberségük, a család fontossága, s hogy mindannyian az egy mindenkiért elv szerint élik életüket.

A köztársasági elnök Karikó Katalinról elmondta: olyan kutató, aki hitt abban, hogy ami a fejében gondolatként megszületett, még akkor is valódi, jó megoldás lesz a gyakorlatban, ha erről lebeszélik, elbátortalanítják. A nehézségekből tudott épülni, s ezt adja tovább a hozzá forduló fiatal kutatóknak is.

Szilágyi Áronról a köztársasági elnök kiemelte a Stipendium Peregrinum programhoz való csatlakozását. Mint mondta, Szilágyi Áron vállalta, hogy személyesen támogatja, segíti a fiatal tehetségeket, amit ő maga is megkapott. Példamutató abban is, ahogy Fair Play-díjasként az ellenfeleivel bánik, amilyen tisztelettel fordul a másik felé.

Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója azt vállalta, hogy az igazán nehéz sorban élő árva, vagy rossz körülmények között élő több ezer erdélyi gyereknek, fiatalnak nyújt otthont és családot. A jóság iránti elkötelezettséggel élő az életét, tudását pedig úgy adja tovább, ahogyan az általa felnevelt gyerekek is gondoskodnak a rászorulókról – fogalmazott Novák Katalin.








hírek innen, onnan

Változott a szabályozás - Akár 1 millió forint kártérítést is fizethet, ha vaddal ütközik

Változott a szabályozás, már majdnem minden esetben az autóst terheli a vadbalesetből eredő kár.

Elképesztően fiatalosan néz ki Eszenyi Enikő

A legendás színésznő és rendező évtizedeket tagadhatna le a korából, és csak egyre fiatalabbá válhat a Dancing with the Stars miatt.

Szlovákia választott: nehéz helyzetben találhatja magát Fico

A nyilvánosságra hozott exit pollok szerint nem jöttek be a Smer várakozásai, ráadásul Fico reménybeli koalíciós partnere is nemet...

Ifjúsági Európa-bajnok lett a nyílt vízi úszó Fábián Bettina

Óriási fölénnyel lett aranyérmes 10 kilométeren, Szimcsák Mira nagy hajrával behúzta a bronzérmet.

Megújult Vaja-Rohod és Medgyesegyháza vasútállomás

A Magyar falu program keretében, a MÁV beruházásában megújult Vaja-Rohod és Medgyesegyháza vasútállomás - közölte a vasúttársaság...

Exit poll: Szlovákiában nyugatos kormány jöhet, nem lesz magyar párt a parlamentben

Ha a végleges adatok hasonlóak lesznek, 2023-ban sem alakul Fico-kormány.

A Progresszív Szlovákia nyerne az első exit poll felmérés szerint

A felmérés szerint a Szövetség a szavazatok 4,3 százalékát szerezhette meg.

MÁV: Magyarország felé valamennyi Railjet továbbra is a teljes útvonalán közlekedik

Annak érdekében, hogy utazók Bécstől a Railjettel tudjanak továbbutazni, azt javasolják, hogy a Bécsbe eljutáshoz a tervezettnél egy...

Exit poll: veszít Robert Fico pártja a szlovákiai választásokon

A Markíza TV és a Focus exit polljai szerint a liberális Progresszív Szlovákia vezet a szlovákiai időközi voksoláson. A Smer második, a...

A Progresszív Szlovákia nyert a választáson az első exit poll felmérés szerint

A liberális Progresszív Szlovákia nyerné az előrehozott szlovákiai parlamenti választásokat a Markíza televízió által készített, a...

Exit poll: a Progresszív Szlovákia nyerheti meg a választást

Hét párt érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot a szombati szlovákiai előre hozott választásokon - írta az Új Szó. 

A topligák szombati mérkőzéseinek eredményei egy helyen

Az összes topliga eredménye egy helyen megtekinthető.

0

Sport

Kínos kecskeméti bukások: összeomlott a tavalyi meglepetéscsapat?

Az előző bajnokság ezüstérmese három meccse nem nyert meccset, sőt, gólt sem lőtt. A hétvégi Diósgyőr elleni meccs után nagy bajba kerülhetnek.

Ilyen tizenegyest biztos, hogy még soha, sehol nem látott korábban - videó

A szenegáli focista alighanem beírta magát a játék történelmébe.

A magyar kapus drámája: újra meg kell küzdenie a posztért, ami egyszer már az övé volt

Csapatkapitányként sérült meg, most újra ki kellene szorítania riválisát a kapuból.

Mindenki Guardiolán nevet a Manchester City kudarca után

A koreai srác lesz a katalán edző veszte.

Klopp nem fogta vissza magát a Tottenham elleni vereség után – videóval

A Liverpoolt irányító Jürgen Klopp nem fogta vissza magát, amikor a Sky riportere a Tottenham elleni 2–1-re elveszített rangadóról kérdezte. A német szakember elmondta, még életében nem élt át olyan meccset, ahol

Húsz év után távozik a fehérvári focicsapat stábjának egyik legfontosabb tagja

2003 óta volt részese a klub sikereinek, most azonban átadja a helyét a bizalmi poszton.

Kis híján „belehalt” a belga szélső abba, hogy hozzádobták a labdát

Szánalmas bohóc lett Yannick Carrascóból, nehéz eldönteni, hogy Diego Simeone büszke lenne-e rá vagy tarkón csapná.

Sergio Ramos góljával nyert rangadót a Barcelona

Egy gól döntött a Barcelona és a Sevilla meccsén, egy öngól.

Ennél szánalmasabb bohóckodást idén még biztosan nem látott - videó

A belga válogatott sztárjának mutatványánál csak a bíró reakciója volt siralmasabb.

Óriási hiba. Tévesen nem adták meg a Liverpool első gólját a Tottenham ellen – fotóval

Az Angol Profi Ligák Játékvezetését Irányító Szervezet (Pgmol) elismerte, Luis Diaz nem volt lesen, így tévesen nem adták meg a kolumbiai válogatott támadó gólját.

Ezúttal csak csereként számoltak a magyar válogatott támadóval

A dél-koreai bajnokság, a K League 1 rangadóján az Ulszan Hyundai gól nélküli döntetlent játszott első számú üldözője, a Pohang vendégeként, így Ádám Martin csapata egy körrel az alapszakasz zárása előtt ny

Ezt mondta a Fradi focistája a hatalmas bombagóljáról

Nagyjából 25 méterről lőtt a bal felsőbe.

0

Bulvár

„A nő, akivel a férjemnek viszonya volt, felhívott és kitálalt” – Igaz válási történetek

Se szeri, se száma a lánykérős videóknak a neten, de arról sokkal kevesebben beszélnek őszintén, hogyan mondták el a párjuknak, ha válni akartak. Az alábbi nők a WomensHealthMaggel osztották meg kendőzetlenül a f

Az első „ügy”, amit Pesty László közzétett, egy sokmilliárdos csalás tíz év börtönnel fenyegetett főszereplőjé...

A fantomkonzervgyár miatt bíróság elé állított B. E. levelét tette közzé a filmes.

„Apám abban az órában halt meg, amikor a fiam született és ugyanott van a lábán tűzfolt”

Véletlenek nincsenek, legalábbis az alábbi tíz esetben nehéz elhinni, hogy nem valami magasabb erő működött közre.

Mi történhetett? Pintér Sándor azonnali hatállyal menesztette az idegenrendészeti főigazgatóság vezetőjét

Halmosi Zsolt vezetői kinevezését indoklás nélkül vonta vissza a belügyminiszter. Menesztette a Komárom-Esztergom megyei főkapitányt is.

Újabb háború készül Magyarország szomszédjában? Amerika figyelmeztette a szerbeket

Példátlan méretű katonai csapatösszevonásokat lát Szerbiában a koszovói határ mentén az Egyesült Államok.

A 87 éves Alain Delont így ölelte lánya: Anouchka a posztjával keményen nekiment apja élettársának

Alain Delon lánya, Anouchka nem hagyja, hogy bemocskolják a színész becsületét.

Felismered Pokorny Liát 20 évesen? Bomba alakú fitneszkirálynő az 1990-ben készült fotón

Pokorny Lia már fiatalon is nagyon csinos, sugárzóan szép nő volt.

Mától több vármegyében is ebzárlatot rendeltek el: a gazdiknak erre nagyon oda kell figyelniük

Akik ezeken a területeken sétáltatnák a kutyáikat, azoknak oda kell figyelniük pár dologra.

0