Ezt olvasta már?


Katalán elnök: Katalónia napokon belül kikiáltja függetlenségét

A katalán elnök szerint Katalónia napokon belül kikiáltja függetlenségét.

Carles Puigdemont a BBC televíziónak adott, szerda hajnalban sugárzott rövid interjúban kijelentette: kormánya vagy ennek a hétnek a végén, vagy a következő hét elején jelenti be Katalónia függetlenné válását Spanyolországtól.

Arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha Spanyolország beavatkozna és közvetlen irányítása alá vonná Katalóniát, Puigdemont csak annyit mondott, hogy az olyan hiba lenne, amely mindent megváltoztat.

Hozzátette ugyanakkor, hogy jelenleg semmiféle kapcsolat nincs Madrid és a katalán kormányzat között.

Puigdemont a BBC-interjúban visszautasította az Európai Bizottság elnökének minapi nyilatkozatát, amely szerint a katalán függetlenségről vasárnap tartott népszavazás Spanyolország belső ügye, és a helyzetet Madridnak a spanyol alkotmányos renddel összhangban kell kezelnie.

Jean-Claude Juncker a referendumra reagáló hétfői nyilatkozatában kijelentette azt is, hogy a spanyol alkotmány alapján a katalán népszavazás jogszerűtlen volt, ha viszont a spanyol alkotmánnyal összeegyeztethető módon zajlott volna le, akkor Katalónia kikerült volna az Európai Unióból.

Boris Johnson brit külügyminiszter a katalóniai népszavazásról és a referendumot kísérő erőszakcselekményekről szólva a kormányzó brit Konzervatív Párt Manchesterben zajló éves kongresszusán kijelentette, hogy jóllehet a brit kormányt aggasztja az erőszakos hatósági fellépés, London értelmezése szerint azonban a népszavazás nem volt alkotmányos.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Putyin gazdasága a szakadék szélén: ilyen intézkedésre a Szovjetunió óta nem volt példa

Oroszországban látványosan lelassult a bérek emelkedése, ami újabb jelzi, hogy a háborús gazdaság kifulladóban van: novemberben az...

Csúcson az arany, szárnyal a Novo Nordisk - Mi történik a piacokon?

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap...

Hajdú Péter Kazinczy-idézettel reagált Hadházy Ákos nyomdafestéket nem tűrő szavaira

Hadházy tudja, hogy rontsa el mások örömét. Büszke is rá.

Nagy Márton: Egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben ki kell vezetni az árréstopot

Szerinte csak az a biztos, hogy át kell alakítani. Hosszú interjút adott a miniszter az Indexnek a magyar gazdaság helyzetéről.

Furcsa évünk volt – állapította meg a kormányülésre készülő Orbán Viktor

Szavak helyett tettek – üzente a miniszterelnök a közösségi oldalán.

Minden reggel éhesen ébredsz? Rossz jel, különböző egészségügyi problémákat jelezhet.

A rendszeres reggeli éhségérzet jelensége mögött komoly biológiai folyamatok állnak, ezért érdemes utánajárni, mi okozhatja.

Új babaáruházlánccal erősít a Mészáros Csoport

A Baby Center és Brendon csoport után újabb baba-mama és gyermek áruházlánccal bővíti portfólióját a Mészáros Csoport. A sikeres...

Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak

A hétfői fuvarozói tüntetés egyik főszervezője szerint átverte őket az MKFE, ezért nem is bíznak meg bennük, független érdekvédelmi...

Milliárdos hiány és eltűnt készletek a politikai kötődésű agrárcégnél

A cég üzletpolitikáját a szakmában sem értették Mi történt? Több milliárd forintos hiány és tízezres tonnaszámú eltűnt készlet...

A Novo legújabb dobására 10 százalékot ugrott az árfolyam

A fogyókúrás tabletták piacán előnyre tehet szert azzal, hogy az Eli Lilly gyógyszere még nem kapta meg a szükséges engedélyt. Mi...

Nem Görbicz Anita, hanem az egyik rajongója lesz a Fidesz jelöltje Győrben

Sok találgatást oszlatott el a győri Fidesz váratlan hétfői bejelentése. Kiderült, hogy nem ismert sportolót vagy művészt indítanának...

Bajban a spanyol gránátalma – Marokkó letarolja az európai piacot

A másodosztályú gyümölcsök elárasztják a régiót, veszélybe kerülnek a szövetkezeti eladások.

0

Sport

Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet

A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.

A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

A dartsvilágbajnok szándékosan hibázhatta el a mérkőzésnyilát a 71 éves legenda ellen

Csubakka-maszkkal ijesztett rá ellenfele az angol dartsosra, holland játékosé lett a világbajnokság eddigi legmagasabb körátlaga.

A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után

A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.

Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk

A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.

A kézilabda igazi tragédiája lett a korrupt Hasszan Musztafa újraválasztása

A sportág, ahol semmi más nem számít, csak a Fáraó iránt mutatott feltétlen lojalitás.

Klubjáért lemondta a válogatottságot, de hét perc után eltiltatta magát

A különös döntésből gyorsan kellemetlen végkifejlet lett.

Jamie Carragher elfelejtette Szoboszlait, a szurkolók durván nekimentek a szakértőnek

A Sky Sports műsorában összeállított álomcsapatban hiába keressük Szoboszlai Dominik nevét.

Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné

Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.

Kétszer is megmenekült, végül búcsúzott a négyszeres elődöntős a darts-világbajnokságon

Kikapott a kenyai közönségkedvenc, és kiesett James Wade is.

0
0

Bulvár

Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban

Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a számítás.

Búcsú a Liverpooltól, Szoboszlai Dominiket ekkora fizetéssel várja a Real Madrid, egy év alatt milliárdos lehet

A magyar válogatott csapatkapitánya lehet, hogy az utolsó hónapjait tölti a szenvedő Vörösöknél.

Itt a vége: megszűnik a kultikus magyar tévécsatorna, mely oly sok felejthetetlen percet szerzett mindannyiunknak

Már hónapokkal ezelőtt kiderült, hogy 2025 végén karcsúsodni fog a magyar tévécsatornák kínálata. Nemrég érkezett a hivatalos közlemény, melyből kiderül, hogy összesen 10 adó tűnik el.

Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból

Az egyik áldozat halálát végignézte a járműben ülő családja.

Szétroncsolják a májat és a vesét – hamarosan teljesen eltűnnek az üzletekből és az éttermekből ezek az anyagok

Észrevétlenül vannak jelen a mindennapjainkban. Ott lapulnak az elviteles dobozban, a vízálló kabátban, a sminkünkben, a tapadásmentes serpenyőben. Évtizedekig a modern kényelem szimbólumai voltak – most viszont egy

Orbán Viktor velük akar választást nyerni, Budapest már nem számítana

Az elmúlt 15 évben a kormány annyi sztrádát és autóutat épített, amennyivel a hazai pályahálózat, lakosságarányosan számolva, eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét – mondta a miniszterelnök a

Óriási ígéretet tett Magyarország miniszterelnöke, ezreket állíthat a Fidesz mellé

A következő évekre Európa legolcsóbb rezsijét, amit a magyarok fizetnek, tudjuk garantálni, ha ez a kormány marad – jelentette ki a miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este. Orb

blogmorzsák

Miért vagyunk fáradtak, és miért van ez rendben?

Karácsony több generációval: december végén járunk, és valljuk be: sokan fáradtak vagyunk.

Mielőtt összevesznél a családdal, olvasd el!

Tippek, hogy ne daráljon be az ünnepi stressz.

Karácsony pszichologiája

Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?

0