Kedden kezdődik a 10. AlteRába Fesztivál Körmenden
A Zaporozsec, a Punnany Massif és a Koprive együttesek koncertjével kezdődik kedden Körmenden Rába Szabadidőcentrumban a 10. jubileumi AlteRába Fesztivál - közölte az MTI-vel a rendezvény főszervezője.
Hegedüs László fesztiváligazgató elmondta: olyan zenekarokat hívtak meg, amelyek meghatározói voltak az elmúlt tíz év AlteRába fesztiváljainak és amelyeknek fellépését közönség kérte.
Felsorolása szerint július 9-13. között többek között a Vad Fruttik, a 30Y, az Ossian, a Road, a Kiscsillag, a Kaukázus, az M.P. Sziámi Andfriends, a Belga, a Magashegyi Undergrground, a Pál Utcai Fiúk, az Intim Torna Illegál, a Belga, a Mátyás Attila Band, a Bagossy Brothers Company, a Firkin, Péterfi Bori és a Love, valamint az Anna and the Barbies is fellép majd a fesztiválon.
Hozzátette: a hagyományoknak megfekelően bemutatkozási lehetőséget kapnak előzenekarként kevésbé ismert, kezdő alternatív zenekarok is, a nagykoncertek után a kisszínpadon pedig várhatóan tovább tart az örömzenélés, illetve Golyó és Johnny gondoskodik majd a hajnalig tartó bulizásról.
A rendezvényre idén is több mint kétezer embert várnak, akik között kiemelt vendégek lesznek a Rum-katélyból érkező, fogyatékkal élő emberek.
Hegedüs László szólt arról is: a jubileum kapcsán az együttesek meglepetés produkciókkal is készülnek, illetve már a belépéskor rendhagyó fogadtatásban részesülnek a fesztiválozók.
forrás: mti
hírek innen, onnan
Izraelben közzétették a sidney-i antiszemita tömeggyilkosság harmadik magyar származású áldozatának nevét
Markovics Edit a kárpátaljai Nagyszőlősön született 1946-ban.
Ursula von der Leyen: a migráció hatékony kezelése az EU-tagállamok közötti szolidaritáson is múlik
Egy jól működő migrációkezelési rendszerhez elengedhetetlen az uniós maradásra jogosulatlanok hatékony visszaküldése.
Pindroch Csaba felesége bordó estélyiben istennőként ragyogott: Linda volt a gála legszebbje
Pindroch Csaba 26 éve rajong Verebes Lindáért, aki most bordó estélyiben vonta magára a tekinteteket.
Harci szolgálatba lépett az első Sz-500-as légvédelmi rendszerrel felszerelt ezred
Mindez újabb nagyon fontos kihívás az amerikai védelmi ipar számára.
A dán külügyminiszter szerint felháborító a grönlandi különmegbízott kinevezése, bekéreti az amerikai nagykövetet
Dánia és Grönland miniszterelnöke közös nyilatkozatban álltak ki a sziget függetlensége mellett.
6 utolsó pillanatos karácsonyi ajándék: ki se kell mozdulnod érte, mégis betalál
Tömegek az utakon, a bevásárlóközpontokban, a boltokban, mi pánikban keressük a tökéletes ajándékot, az idő pedig egyre fogy... ha...
Megérkezett az év legrafináltabb toplistája 2025 filmjeiről
Immár harmadik alkalommal osztjuk ki házi filmes versenyünk díjait, melyeket egy rakás egzotikus és néhány kevésbé körmönfont...
Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló
Az engedélyét is visszavonták.
Jól kezdődik 2026 a kkv-k számára – Számos könnyítést hoz az új év
Számos adózási könnyítést hoz 2026 a kkv-knak: emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára az áfában, nő a költséghányad az...
A koleszterinnél is jobban jelezheti a szívbetegség kockázatát ez a fehérje
Az életmód jelentősen befolyásolhatja a máj által termelt C-reaktív protein állapotát.
Kamionos tüntetés: Csak 50 tiltakozó kamiont enged be Budapestre a rendőrség
A résztvevőknek több feltételnek is meg kell felelniük. A határozat szerint különféle engedélyekkel is rendelkezniük kell ahhoz, hogy...
A Csillag születik az a műsor, ahol 12 versenyző mérkőzik meg különféle műfajokból, és végül nyer az énekes – megnéztük a finálét
Érthetetlen, miért jutott idáig a gumicsirkeművész, Puskás-Dallos Péter és Istenes Bence ismét nagyszerű volt, és megfontolnám az...
Sport
Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos
A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc
Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó
A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol
Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.
Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.
Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya
Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.
Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”
„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á
Öreg tacskó kerül a menhelyre: amit a mikrochipje elárul, milliók szívét töri össze - Fotók
Amikor a pici tacskót bevitték a menhelyre, azonnal látszott rajta, hogy beteg és hosszú ideje kóborol. Ám hamar kiderült valami sokkal megrázóbb is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


