Ezt olvasta már?


Kiderült hányan nincsenek még beoltva Djokovicson kívül a TOP 100-ban

A férfi és női világranglista első 100 helyezettje közül összesen hárman nem kapták meg a koronavírus elleni oltást.

 

A férfi tornákat szervező ATP szerdai tájékoztatása szerint a világelső Novak Djokovic, valamint az amerikai Tennys Sandgren nem kérte a vakcinát.

A szerb klasszis már biztosan nem nyeri meg tizedik Australian Openjét - és rekordot jelentő 21. Grand Slamét -, miután különengedélyére hivatkozva elutazott Ausztráliába, másfél hetes jogi huzavona után nem kapott vízumot, és hazaküldték.

A rangsor 94. helyén álló Sandgren - aki kétszer is negyeddöntőzött már Melbourne-ben - korábban bejelentette, hogy nem folyamodik engedélyért, és el sem utazik az ötödik kontinensre. A 30 éves játékos közölte, nem oltásellenes, csak nem akarja, hogy az amerikai kormány döntse el, hogy ő mit csinál a szervezetével. Később támogató üzeneteket posztolt Djokovicnak, kitartásra buzdítva őt.

 

A női sorozatot irányító WTA arról számolt be, hogy egy teniszező nincs beoltva, ám sem a nevét nem hozta nyilvánosságra, sem azt, hogy az illető ott van-e az Australian Openen.

Az korábban kiderült, hogy az orosz Natalia Vihljanceva - aki csak a 203. helyen áll - azért nem vett részt az AO selejtezőjében, mert Szputnyik V vakcinát kapott, amelyet az ausztrál egészségügyi hatóságok nem fogadtak el.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Előkerült a titkos Petőfi-akta, így halt meg valójában a költőóriás, nemzetünk leghíresebb szülöttje? Íme a leghajmeresztőbb történetek Petőfi Sándor halálával kapcsolatban

Egy csata, egy eltűnt holttest és egy ország, amely azóta is se nyugszik. Petőfi halála körül annyi legenda, találgatás kering, hogy...

A buborékfólia becsap – ezért nem jó ötlet azonnal kidobni

A buborékfólia tipikusan az a tárgy, amit gondolkodás nélkül kezelünk. Megérkezik egy csomag, kibontjuk, megvédte, amit kellett, majd a...

XIV. Leó pápa: utat kell mutatunk „egy új emberiség számára”

Olyan római kúriára van szükségünk, amely egyre inkább misszióját végzi, amelyben az intézmények, hivatalok és feladatok a mai kor...

Magyar Péter: Fel kell készülni arra, hogy a bukott hatalom nem lesz túl kooperatív

A Tisza Párt elnöke szerint a hatalmon lévők is tudják, hogy ennek a rendszernek vége van.

Augusztusban a város négyötöde a lángok elől menekült, karácsony előtt félmilliárd eurót nyert a világ legnagyobb lottóján

A spanyolországi La Bañeza lakóival fél év alatt kétszer is nagyot fordult a világ.

Ismertették követeléseiket a fuvarozók

Bár magát a demonstrációt az útdíj kapcsán hívták össze, hétfő délután további követeléseiket is elárulták a kis- és közepes...

Nekivágtunk a Tátrának az új Suzukival

Ha havas élményre vágysz, ma már külföldre kell menni. Így tettünk mi is. A Suzuki első elektromos autójával, az eVitarával indultunk a...

Keményen beszólt az európai miniszterelnök Donald Trump-nak: nem túlzás, komolyan fél az amerikai megszállástól

Trump vasárnap Jeff Landry louisianai kormányzót nevezte ki az Egyesült Államok különmegbízottjává.

Egy szabadnapos rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen – Egy koccanás miatt álltak félre

Egy szabadnapos magyar rendőr és egy szabadnapos román tűzoltó halt meg a hétfő reggeli szörnyű balesetben az M1-es autópályán. A két...

Újra támadnak a kamu ügyfélszolgálatok, ne dőljön be nekik

Magukat ügyfélszolgálatosokként kiadó adathalászok vadásznak telefonon áldozataikra, azzal az ürüggyel, hogy ki akarják fizetni a...

Magyar Péter: Nem fogunk elfogadni mindent, amit az Európai Bizottság kér

Kéri Lászlónak adott interjút a Tisza Párt elnöke.

0

Sport

Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát

A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.

Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig

Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.

"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének

A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.

Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot

A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.

A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk

A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.

A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után

A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.

NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó

A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.

Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen

Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.

Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza

Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.

Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét

Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.

Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban

Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a számítás.

Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben

Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?

Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír

Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.

Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya

Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.

Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”

„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á

Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból

Az egyik áldozat halálát végignézte a járműben ülő családja.

A Fidesz már nem Fidesz többé – állítja egy szakértő

Horn Gábor politikai elemző szerint a Fidesz ma már nem Fideszként létezik a fideszes szavazók fejében.

„Szenteste azt készítem, amit otthon is szoktam: töltött káposzta és bejgli lesz a menü” – Ünnep a Széra átmeneti otthonában

Van, akinek a származása, másnak az életkora vagy az egészségi állapota nehezíti a továbblépést. A Széra átmeneti otthonában mégis igyekeznek olyan karácsonyt teremteni, mint bárhol máshol: fát állítanak, főz

blogmorzsák

Merülni, lubickolni, feltörni – Mély levegő

Ami a családon belül történik az magánügy. De mennyire igaz ez valójában?

Karácsony pszichologiája

Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?

Nagy nevek, ha keltik az ősmetalt

Old school metalban utaznak a Pantera volt, valamint a Fu Manchu és Dark Funeral jelenlegi tagjai.

0