Ezt olvasta már?


Kiesett a Fradi. A pécsi származású kapus nagyon hitt a továbbjutásban

A Fradi egyetlen pályára lépett magyar játékosa, a csapatkapitány, Dibusz Dénes úgy érezte a szünetben, hogy semmi nem állítja meg a csapatát, és a szünet után megszerzi a továbbjutást jelentő harmadik gólt.

Nem sikerült a bravúr, a Ferencváros nem jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, miután az első meccsen elszenvedett 3-2-es vereség után Budapesten is 3-2-re kapott ki a svájci Young Boys-tól. A magyar bajnok így az Európa Liga csoportkörében folytatja majd.

Nagyon rosszul kezdődött a meccs. Az első Young Boys-szögletet Sierro adta be jól, Cédric Zesiger pedig nyolc méterről a bal alsó sarokba ejelt. A svájciak úgy gondolhatták, ez az a pillanat, amikor meg lehet roppantani a Fradit, de a magyar bajnok azonnal talpra állt még azok után is, hogy a 8. percben a kapufa mentett meg egy újabb góllal meg minket.

Aztán a 18. percben elindult a Fradi-henger: egy bal oldali beadást Van Ballmoos ütötte Henry Wingo elé, aki öt méterről bevágta. A 27. percben pedig már a vezetést is átvette a Ferencváros. Egy bal oldali szöglet után Ryan Mmaee fejelt közelről a kapuba. A Fradi uralta meccset, s ekkor úgy tűnt, akár hamar el is döntheti a továbbjutást.

Csak jött a szünet, ami után a svájciak sokkal erősebben jöttek ki. A Young Boys letámadott, és hiába kerestük ez ellenszert, nem találtuk. Az 55. percben megint nagyon könnyű gólt kaptunk: Elia beadását Fassnacht középről, nyolc méterről, senkitől sem zavartatva rúgta a kapuba.

Nem tudott felpörögni a Fradi. Megúsztunk egy újabb kapufát, de a második sárgát már nem. Laidouni kapott pirosat, amikor még majdnem félóra volt hátra, ekkor már emberhátrányban. Innentől egy cél volt, valahogy kiharcolni a továbbjutást érő gólt, de ez tíz emberrel már nagyon nehéz volt.

A 72. percben eldőlhetett volna minden, de Siebatcheu büntetőjét Dibusz kivédte, így még mindig volt esély a hosszabbításra.

A Fradi ettől újabb lendületet kapott. Az utolsó percekben még emberhátrányban is a kapuja elé szegezte a svájci bajnokot. A Fradi mindent beletett a végére, hogy legalább a hosszabbítást kiharcolja.

Hiába ment előre a Fradi, az utolsó percben végül kapott egy gólt, amivel minden eldőlt: Mambimbi egy bal oldali támadás végén tekert a bal alsó sarokba. Ezzel a Young Boys 3-2-re nyert, másodszor is.

Nyilván csalódott most mindenki, de a Ferencváros az első magyar klubcsapat, amely sorozatban harmadszor jut be európai kupasorozat csoportkörébe. Most éppen az Európa-ligába. Erre is büszkének kell lenni.

 

Dibusz Dénessel csak egyetérteni lehet. A Ferencváros kapusa keserédes mondatokkal jelentkezett a Young Boys elleni verség után. A pécsi születésű kapus, a Fradi egyetlen magyar játékosa a BL-playoff párharc visszavágóján megjegyezte, bizony jóleső érzés, hogy a csapatát már jegyzik a nemzetközi porondon, a zsinórban három európai főtáblás szereplés nem a véletlen műve.

Valóban nem, ahogy az sem, hogy a Young Boys az utóbbi tíz évben hétszer játszott a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga csoportkörében, és 2018 óta zsinórban négyszer nyert svájci bajnokságot. Ilyen csapat ellen nem szégyen kiesni. Folytatva Dibusz őszinte eszmefuttatását; a kapus kitért arra is, hogy tudta előre, a BL-csoportkörért, két esélyes csapatot el kell búcsúztatni, de csak egyet sikerült. A Slavia Praha kiverése bravúr volt, a Young Boys elbúcsúztatása is az lett volna.

A kapus megjegyezte, ő maga is nehezen tud napirendre térni az események fölött, hiszen azt érezte a szünetben, hogy nem létezik olyan csapat, amelyik ellen ne tudná megszerezni a továbbjutást jelentő harmadik gólt a Ferencváros. Ehhez képest a második félidőt 2-0-ra megnyerte a Basel. Utóbb David Wagner a sajtótájékoztatón lapunk kérdésére elmondta, hogy tudatosan tolta feljebb a csapata védekezését, a pressinggel próbálta megzavarta a Fradi labdakihozatalait, és ez nyerő húzásnak bizonyult.

BL-selejtező, rájátszás, visszavágó

 

Ferencváros-Young Boys (svájci) 2-3 (2-1)

Groupama Aréna, 20 677 néző, v.: Szergej Karaszjov (orosz)

 

Ferencváros: Dibusz - Wingo, Blazic, Kovacevic, Civic - Uzuni, Somália (Mak, 86.), Laidouni, Zachariassen - Boli (Zubkov, 71.), R. Mmaee.

Young Boys: Von Ballmoos - Macerias, Camara, Zesiger, Garcia - Fassnacht, Sierro (Aebischer, 62.), C. Martins, Ngamaleu - Elia (Lauper, 85.), Siebatcheu (Mambimbi, 85.).

 

Gólszerzők: Wingo (18.), R. Mmaee (28.), illetve Zesiger (4.), Fassnacht (56.), Mambimbi (93.)

Kiállítva: Laidouni (64.)

Továbbjutott: a Young Boys kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel.







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0