Ezt olvasta már?


Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség 2019-es szakmai díjait

Idén is öt kategóriában ítélte oda Par Excellence szakmai díjait a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz), amely immár hatodik éve díjazza a legjobb magyarországi pincészetet, borkereskedőt, boros éttermet, szakírót, valamint oktatót.

A Masosz tagságának szavazatai alapján odaítélt elismerésben azok a hazai szakemberek részesülhetnek, akik folyamatosan és magas színvonalon végzett munkásságukkal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez, különös tekintettel az italfogyasztás színvonalának javítására, valamint a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek széleskörű népszerűsítésére - közölte a díjak átadása előtt Slezsák Zoltán, a szervezet elnöke és Kosárka József elnökségi tag.

Termelő kategóriában a szekszárdi Schieber Pincészet nyerte el a díjat. A méltatás szerint ez a négy évtizede alapított családi birtok mintegy 30 hektáron gazdálkodik, szőlőültetvényeik nagyobb része a kiváló adottságú Baranya-völgy dűlőiben terem. Az utóbbi időben nemzetközi borversenyeken is számottevő sikereket érnek el.

Kereskedő kategóriában Kató András, a Mitiszol/Terroir Klub alapító társtulajdonosa és ügyvezetője érdemesült a díjra. Az általa vezetett vállalkozás csaknem másfél évtizede foglalkozik olyan borok forgalmazásával és népszerűsítésével, amelyeket vegyszermentesen termesztett szőlőből állítanak elő, mesterséges adalékanyagok felhasználása nélkül. Kató András missziónak tekinti, hogy a magyar termelők által készített borok külföldi fogyasztókhoz is eljussanak, így ezek ma már több észak-európai ország üzleteiben és éttermeiben is elérhetők - méltatták a díjazottat.

Vendéglátó kategóriában az egri Macok Bisztró részesült az elismerésben. A vár közvetlen szomszédságában működő családi vállalkozás döntően helyi kistermelőktől szerzi be az alapanyagokat, amelyekből gondos odafigyeléssel készülnek a gasztronómiai élményt kínáló fogások; gondosan összeállított az itallapjuk is. Borboltot is üzemeltetnek, amelyben hazai különlegességek is megtalálhatók - emelte ki a zsűri.

Szakíró kategóriában Viniczai Sándor lett a díjazott, aki okleveles kertészmérnök végzettséggel harminc éve a Magyar Mezőgazdaság országos hetilap munkatársa. Rendszeresen jelennek meg borral kapcsolatos írásai, egy ideje a Borászati Füzetek felelős szerkesztője is. Tapasztalt borbíráló, hazai és nemzetközi versenyeken gyakran vesz részt a zsűri munkájában. Tagja a Magyar Bor Akadémiának és a Magyar Borszakírók Körének. Az Év szakújságírója lett 2012-ben, a Soó Rezső szakmai díjat 2017-ben kapta meg - emlékeztet a méltatás.

Oktató kategóriában Horkay András nyerte el a díjat. Külföldi tanfolyamok elvégzése után felsőfokú borismereti képzettségekkel rendelkezik, valamint megszerezte az azok oktatására jogosító diplomákat, valamint a nemzetközi borakadémikusi címet is. A budapesti székhelyű Central European Wine Institute tulajdonos-igazgatója 2010-től. Az Országos Borszakértő Bizottság elnöki posztját 2013 és 2018 között töltötte be. Hazai rendezésű borversenyeken rendszeresen bírálóként működik közre - áll a zsűri indoklásában.

A Par Excellence díj egy plakett, amelyet a nyertesek ünnepélyes keretek között, a 2020-as Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének megnyitóján vesznek át.

 







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0