Ezt olvasta már?


Kijelölték az első hivatalos jégpályákat a Balatonon

Két önkormányzat, Keszthely és Siófok is kijelölte az első hivatalos jégpályákat a Balatonon. A meteorológiai előrejelzések szerint átmeneti enyhülés után a jövő héten is marad a hideg idő, egyelőre nem kell olvadástól tartani. - Pécsi Napilap -

Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője az MTI-nek kedden azt mondta, hogy a parttól távolabb 17-18 centiméteres jégvastagságot mértek, a jég partközelben ennél jóval vastagabb is lehet.

Hozzátette, csütörtök délután ugyan melegfront érkezik a térségbe, ami plusz pár fokos maximális hőmérséklettel járhat, de a napi átlaghőmérséklet továbbra is alacsony marad. Olvadástól már csak azért sem kell tartani, mert pénteken újabb hidegfront éri el a Balatont. A téli sportolásra vágyóknak inkább a melegfronttal érkező csapadék okozhat gondot, ami megváltoztathatja a jégfelületet, a hétvégén - főként szombaton - pedig erős szélre lehet számítani.

A legutóbb 2011-ben volt ilyen vastag, sportolásra több helyen is alkalmas, tartós jégborítása a Balatonnak - mondta a szakember, aki figyelmeztetett arra, hogy jelenleg vékony hóréteg borítja a tó jegét, ellepve annak egyenetlenségeit. Ezért ahol lehet, mindenki maradjon a kijelölt jégpályákon, illetve a már kipróbált, biztonságos jégtáblákon, és kerülje a turzásokat, rianásokat.

A tapasztalatok szerint egy-egy összefüggő jégtábla egyenletes vastagságú és több négyzetkilométeres kiterjedésű is lehet. A tó északi partján fokozott óvatosságra van szükség, mert a korábbi északi szelek miatt a part mentén sok helyen felszakadt, majd újrafagyott jégborítás igen eltérő, egyes helyeken még nem kellő vastagságú - közölte Horváth Ákos.

Keszthelyen már vasárnaptól, Siófokon keddtől működik az önkormányzatok cégei által kijelölt jégpálya - a hirbalaton.hu tájékoztatása szerint. A két nagy balatoni városban műjégpályákat is üzemeltetnek, de népszerűbbnek mutatkozik a Balaton szabad jegén való korcsolyázás. A kijelölt jégpályák mellett néhány szolgáltatást (illemhely, büfé, kölcsönző) is igénybe lehet venni, és a hivatalos nyitvatartási időben (Keszthelyen 10 és 18 óra között, Siófokon 9 és 17 óra között) a korcsolyázók biztonságára is ügyelnek.

Balassa Balázs, a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, évek óta nem alakult ki ilyen, korcsolyázásra több helyen alkalmas jégfelület a Balatonon, mint most. Kiemelte, a tóparti önkormányzatokra komoly nyomás nehezedik, hogy a tulajdonukban lévő strandokon jelöljenek ki jégpályákat.

A korábbi évek gyakorlata az, hogy a nagyobb települések teszik ezt meg, várhatóan nem lesz ez másként most sem. Ezeken a strandokon különböző szolgáltatásokat is biztosítanak az üzemeltetők, és lehetőség szerint büfé is nyit, ahol forró teát, forralt bort és némi harapnivalót is lehet vásárolni. Bizonyos strandokon, ha tartós marad a jég vastagsága, szervezett programokkal várják majd a vendégeket - tette hozzá.







0
0

hírek innen, onnan

A cégeknek is időt spórolhat a NAV

Egyre több ügy intézhető telepítés nélkül online.

Megdöbbentő összegre vadásztak a csalók, már a vállalkozásokra is rászálltak

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől.

Europion: visszaesett, de nagyon vezet a Tisza

A kutatás szerint Vitézy Dávid a legnépszerűbb politikus.

Nyelvi képességek nélkül is képes a komplex logikai gondolkodásra az emberi agy

Az MIT kutatói bizonyították, hogy az emberi agy a nyelvi központok használata nélkül is képes összetett logikai feladatok megoldására.

Lép az Alkotmánybíróság: vizsgálják, jogszerű volt-e Sulyok Tamás leváltása

Egy jócskán megkötött kezű, és többségében a Fidesz által megválasztott Alkotmánybíróság dönt azokban az ügyekben, amelyek...

Jogsi nélküli ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál

A közlés szerint a rendőrök múlt szombat délután figyeltek fel Velencén egy személyautóra, amelynek a rendszámfelismerő rendszer...

Készülj fel, 70-100 hullócsillag ragyogja be az eget: ezen a két napon rengeteget kívánhatsz

Augusztus egyik legszebb égi látványossága 2026-ban sem marad el.

Rendőrkézen egy durva ingatlanmaffia fejei: ezzel a módszerrel csapták be magyarok tömegeit

A csalók rendkívül gátlástalan módszerekkel dolgoztak, ugyanis minden esetben a kiszemelt ingatlanok valódi tulajdonosának vagy azok...

Kigurult a szerelőcsarnokból a 7000 tonnás hadihajó: hatalmas fegyverkezésbe kezdett a szövetséges állam

Lengyelország ma avatja a Miecznik-osztály első egységét, az ORP Wicher fregattot, amely a lengyel haditengerészet felszíni hadviselési...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0