Komoly változások elé nézünk január 1-től
Az Európai Unió gazdaságának lassulása és a világgazdasági kockázatok miatt a Pénzügyminisztérium 2020 első felében újabb gazdaságvédelmi akciótervet terjeszt a kormány elé. Változás januártól, hogy a 4 vagy többgyermekes édesanyáknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.
hirdetés
. Év közepétől minden vállakozónak így a KATÁ-soknak is át kell térniük az online számlázásra. Csökken a kisvállalati adó és 5 százakos ÁFÁ-t fizetnek majd a szálláskiadók.
Már tavaly is sokan vettek részt különböző programokon a családok évében. A 4 vagy többgyerekes anyukák akkor még nem, januártól viszont már igénybe vehetik a teljes adómentességet. A Pénzügyminisztérium államtitkára egy szűkkörben megtartott sajtótájékoztatón azt mondta: a jövőben is folytatják a családok támogatását és a vállalkozások adócsökkentését.
Januártól 1 százalékkal csökken a kisvállalati adó, és kevesebb, 5 százalékos ÁFÁ-t kell fizetni majd a szálláskiadás után.
Változás, de csak július elsjétől, hogy most már minden vállalkozásnak kötelező lesz az online-számlázás, ez eddig csak a 100 forint feletti áfa-tartalom esetében volt előírás.
„A KATA-s vállalkozásoknak ez csak két lépésben lép életbe. Július elsejétől, ha ők magánszemély felé számláznak, akkor még nem, ha vállalkozás felé akkor már online száma szolgáltatási kötelezettségük van. Teljeskörűen 2021. január elsejétől lép életbe” – mondja Angyal József okleveles könyvelő.
Változások jönnek majd a bankolásban is! Már januárban újfajta, egységes és egymással összevethető díjkimutatást kap mindenki a saját bankjától, amelyből egyértelműen kiderül, hogy összesen mekkora költséget számolt fel neki a pénzintézet. Márciustól pedig jön az azonnali átutalás.
„Ez azt fogja jelenteni, hogy 5 másodpercen belül a hét minden napján 24 órán keresztül meg fog jelenni a kedvezményezett számláján a pénz. Gyakorlatilag azonnali fizetést tudnak majd az ügyfelek kezdeményezni” – mondja Trencsán Erika, a money.hu szakértője.
A nyugdíj mellett dolgozó nyugdíjasokat érinti, hogy júliustól járulékmentességet kapnak a foglalkoztatás formájától függetlenül. Igy nekik csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetniük.
atv.hu
hírek innen, onnan
10 tuti európai tengerparti hely, ahová érdemes legalább egyszer ellátogatni
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Fury sem legyőzhetetlen. Uszik a nehézsúly vitathatatlan bajnoka - videóval
1999 után ismét vitathatatlan bajnoka van az ökölvívás királykategóriájának: Olekszandr Uszik megosztott pontozással legyőzte Tyson...
A jövő zöldenergiáinak találkozóhelye lehetne Magyarország
A jövő a zöldenergiáé Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint, ezért a legkorszerűbb nyugati és keleti technológiák...
Kifogyhat-e a világ a homokból?
A víz után a homok az emberi tevékenységekre felhasznált leggyakoribb alapanyag. Egyre kevesebb van belőle.
Tolvai Reni smink nélkül is gyönyörű, sok bókot kap
Tolvai Reni egyrészt nagyon jó formában van, másrészt kiváló genetikával rendelkezik, és smink nélkül is egy igazán vonzó nő.
Franciaországban stagnált a munkanélküliség az első negyedévben
Franciaországban az elemzők által várt csökkenés helyett stagnált a munkanélküliség az idei első negyedévben.
Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
Fejleszteni kell a gazdaságot.
Egy éjszaka alatt két lövöldözés tört ki az amerikai Columbus városában, négyen meghaltak
Az egyik esetnél a születésnapost lőtték le, a másiknál hat emberre nyitottak tüzet.
Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
Mindhárman részt vettek az övezet határa közelében megrendezett Nova zenei fesztiválon, amelynek fiatal közönségét is megtámadták a...
Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
A lengyel-magyar kapcsolatok fejlesztéséért magas elismerést vett át pénteken Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet a nyugat-lengyelországi...
Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
Az orosz csapatok csaknem hetven kilométerrel kibővítették az aktív harci övezetet Harkiv megyében, arra kényszerítve az ukrán felet,...
Lang csapata elbukta a kupadöntőt, Szalaiék simán nyertek
Ciprus A Ciprusi Kupa döntőjében az Omonia a Paphosz csapatával találkozott. A finálét a Paphosz gyakorlatilag az első félidőben...
Sport
Klopp váratlant húzott, komoly megtiszteltetés érte Szoboszlai Dominikot
Az utolsó meccsére készülő Jürgen Klopp megható üzenetet küldött a Liverpool szurkolóinak.
Eldőlt Dárdai sorsa a Herthánál - hivatalos
Dárdai Pál ismét távozik a német labdarúgó másodosztályban szereplő Hertha BSC vezetőedzői posztjáról, de élete végéig a klub kötelékében maradhat - írta az MTI.
F1-hírek: változott a rajtsorrend az Emilia-romagnai Nagydíjra
Oscar Piastrit, a McLaren pilótáját megbüntették, miután az imolai időmérőn feltartotta Kevin Magnussent, aki gyorskörön volt a Q1-ben.
Valószínűleg még soha nem hallottál a világ leggazdagabb futballistájáról
Van egy futballista, akivel sem Lionel Messi, sem Cristiano Ronaldo nem veszi fel a versenyt, ha a vagyonról van szó. Összeszedtük a világ 10 leggazdagabb futballistáját.
Kupagyőzelem után: Böde Dani is azt üzente, hogy maradj velünk, Jozsó bá.
A Paks történetében először emelhette magasba a Magyar Kupa trófeáját szerdán. A tolnaiak a bajnok Ferencvárost verték 2-0-ra hosszabbításban a […] A Kupagyőzelem után: Böde Dani is azt üzente, hogy maradj velü
Megváltozott az imolai F1-es futam rajtsorrendje
Az időmérő élmezőnyében osztott ki büntetést az FIA.
FTC: izraeli középpályás érkezhet, távozhat a támadó
Az ulloi129.hu szerint Mahmud Dzsaber felkelthette a Ferencváros érdeklődését. A 24 esztendős védekező középpályás jelenleg az izraeli élvonalban edződő Maccabi […] A FTC: izraeli középpályás érkezhet, távoz
Dárdai Pál mégis maradhat a Herthánál?
Dárdainak megtiltották, hogy a jövőjéről beszéljen.
A Paks feltette az i-re a pontot, a Puskás Akadémia megelőzte a szabálytalan gólokat szerző Vidit
Az NB I-ben szombaton eldőlt, hogy a bajnoki címet korábban megszerző Ferencváros mögött mely együttesek végeznek még a dobogón. A […] A A Paks feltette az i-re a pontot, a Puskás Akadémia megelőzte a szabálytalan
Ez ám a fordulat: mégsem távozik a világbajnok, hanem életre szóló szerződést kötött
Jesús Navas az év végéig folytatja a játékot, utána pedig ő maga választhatja ki, hogy milyen pozícióban szeretne a Sevillánál dolgozni.
Két nagy baleset és teljes káosz az F1-es időmérő előtt
Többször is félbe kellett szakítani az utolsó imolai szabadedzést.
Döbbenetes döntést hozott a Real Madrid edzője a BL-döntőről
Carlo Ancelotti váratlan bejelentést tett, de szerinte nincs vita a kérdésben.
Bulvár
Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
Ennek a magyar gyümölcsnek különösen magas az antioxidánstartalma, így fogyasztásával sokat tehetsz az egészségedért.
A feleségem meglepően új dolgokat mutatott nekem az ágyban, gyanút fogtam és követtem az ebédszünetében, most ...
Az elején örültem a felpezsdült házaséletnek, de aztán nyakonvágott a valóság.
Somogyi Zoltán: Magyar Péter erősödésével kezd olyan hangulat kialakulni, hogy az EP választás is kudarccá vál...
A Fidesz számára a tét, hogy továbbra is is a nemzet pártjaként tüntethesse fel magát. Ha túl gyengén szerepel és trendfordítónak látszódhat az eredmény, az erőforrások is megindulhatnak Magyar Péter irányába.
Kovács „Kokó” István verekedésbe keveredett egy híres rendező fiával
„Nem volt más lehetőségem, mint hogy harcképtelenné tegyem” – mondta a volt bokszoló.
Mélyen zsebbe nyúlós lett a magánellátás, de van egy kiskapu
Már egy térdprotézis műtét is kétmillió forint felett jár.
Papadimitriu Athina lánya lecserélte a nevét, nem tudta megszeretni, amit a szüleitől kapott
Azt is nehezen élte meg, hogy mindig gyönyörű nővéreihez hasonlították.
Szégyenteljes, amit Orbán Viktorék a Fico-merénylet kapcsán művelnek – A hét videója
Miközben Robert Fico még az életéért küzd, a magyar kormány és médiája már valótlanságokat szajkózva próbálja learatni a politikai hasznot, miközben a közösségi médiában egyesek a magyar kormányfő elleni er
Az egész világot lázban tartja a Zamárdiban feltárt sír: ezt találták benne
Azt sem tudják, kik temetkeztek ott, a sír tartalma pedig valóságos rejtvény a régészek számára.
Hihetetlen, mit visel a nő ezen a 17. századi képen - Régebb óta létezhet a népszerű viselet, mint ahogy eddig...
Az ismeretlen művész képén lévő női alak farmerszoknyának tűnő ruhát visel.
Orbán Viktor egész életét átírhatja Robert Fico tragédiája, ezen a nagyon fontos dolgon azonnal változtathat a...
A miniszterelnök szipogva kereste a szavakat, így reagált a tragédiára, továbbra is bízik a magyarokban?
Megfogta a polip a búvár kezét, majd egy rejtett kincshez vezette
A tapasztalt búvár akkor lepődött meg még jobban, amikor látta, mit akart neki megmutatni az állat.
A szétesés küszöbén van a NATO
Katasztrófába torkollhat Donald Trump újraválasztása.
- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre