Ezt olvasta már?


Koronavírus - Arcvédő pajzsok készülnek országszerte, kezdeményezések a bölcsődék napján

Arcvédő pajzsokat gyártanak több nagyvárosban, Zalaegerszegen kedden mutatták be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ajánlásával készülő védőeszközt.

A bölcsődék napja alkalmából polgármesterek kezdeményezték, hogy a keddi napot számítsák be a bölcsődei dolgozók munkavégzésébe, illetve tekintsék fizetett szabadnapnak.

 

Zalaegerszegen Sifter Rózsa megyei kormánymegbízott és Balaicz Zoltán polgármester jelenlétében mutatták be az NNK ajánlásával, a Belügyminisztériummal és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal egyeztetett formában készülő, a helyi Mould Tech Kft. által kifejlesztett arcvédő pajzsokat, amelyekből kétezret rendelt már az Országos Mentőszolgálat. Molnár Gábor ügyvezető elmondta: a cég az első néhány száz darabot 3D-s nyomtatással készítette el, de egy hete a teljes gyártókapacitást átállították az újrahasznosított anyagokból többféle változatban, önköltségi áron készülő arcvédő pajzsok előállítására. A napi háromezer darabos gyártókapacitást igény esetén tízezresre tudják bővíteni, az összeszerelést a Zalaegerszegi Városfejlesztési Kft. szervezi önkormányzati alkalmazottak önkéntes munkájával.

Szolnokon kedden a kistérségi településeknek szánt arcvédő pajzsokat adtak át. Kállai Mária országgyűlési képviselő az átadás előtti sajtótájékoztatón elmondta, az ötletből előbb vállalkozói összefogás lett, majd a szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum segítségével komoly programmá vált az arcvédő pajzsok gyártása a városban. Hajnal-Papp Zoltán, a centrum digitális közösségi alkotóműhelyének laborvezetője elmondta: eddig több mint 1200 arcpajzs készült, ezeket helyi egészségügyi intézményekbe, kórházakba, mentőknek, háziorvosoknak, gyógyszertárakba szállítják. Az eseményen Lovász Tibor kőteleki és Varga József rákócziújfalui polgármester személyesen vette át az arcpajzsokat, képviselve a többi kistérségi települést, ahová kedden szintén megérkeznek a védőeszközök. A kistelepüléseken a polgármesteri hivatal munkatársai és egészségügyi dolgozók fogják a pajzsokat használni.

A debreceni Agóra tudományos élményközpont 3D-s nyomtatóin folyamatosan készülnek az arcvédő pajzsok - közölte az intézmény kommunikációs vezetője kedden. Vágó Mercédesz emlékeztetett arra, hogy a múlt héten 140 nyomtatott pajzsot adtak át a felhasználóknak: 20-at a helyi idősotthonnak, 120-at pedig a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetnek. Azóta újabb 80 arcvédő pajzs készült el, ezeket szintén az alapellátási intézet kapta. A 3D-s nyomtatók azóta is folyamatosan működnek, és a tervek szerint heti 100 arcvédő pajzsot készítenek el az Agóra munkatársai a következő időszakban is.

Nyíregyházán háromezer egyedi fejlesztésű arcvédő pajzsot adományozott az egészségügyi és önkormányzati dolgozóknak az egyik helyi nyomdaipari társaság. Az első szállítmányt pénteken adták át. Zsukk László, a Color Pack Nyomdaipari és Csomagolóanyag Gyártó Zrt. vezetője az MTI-nek elmondta, az olcsón előállítható pajzsokból megfelelő alapanyag-ellátás esetén óránként akár tízezer darabot is tudnak gyártani.

A Nógrád megyei Bátonyterenye kínai testvérvárosától kap 12 ezer védőmaszkot és hőmérőket; a négy szállítmányból három már megérkezett - közölte Nagy-Majdon József polgármester. A városi hírportál a kínai állami hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy a kelet-kínai Huajan március óta segíti testvérvárosait Kanadában, Magyarországon, Németországban, Japánban, Dél-Koreában és Szlovéniában.

Székesfehérváron Cser-Palkovics András polgármester a bölcsődék napja alkalmából, fenntartóként kezdeményezte az intézményvezetőknél, hogy a bölcsődei dolgozók munkájának elismeréseként tekintsék munkavégzésre beszámítottnak a keddi napot, az ügyeleti ellátásban résztvevők számára pedig később biztosítsanak fizetett szabadnapot. A városvezető Mészáros Attila alpolgármesterrel kedden ellátogatott az ügyeletet adó Mesevilág Bölcsődébe, ahol kilenc kisgyermek van.

Tiszafüreden Ujvári Imre polgármester az önkormányzati bölcsőde fenntartójaként szintén kezdeményezte az intézményvezetőnél, hogy a dolgozóknak a keddi napot tekintsék fizetett szabadnapnak, az ügyeleti ellátásban dolgozóknak pedig egy későbbi időpontban biztosítsák ezt a lehetőséget.

Salgótarjánban a Baglyaskő Időskorúak Otthonában okostelefonokkal és tabletekkel segítik a lakók és hozzátartozók közötti kapcsolattartást. Az intézmény három okostelefont vásárolt, lehetőséget teremtve videohívás, videobeszélgetés kezdeményezésére a viber alkalmazás révén, a fenntartó Magyar Máltai Szeretetszolgálattól (MMSZ) pedig két új táblagépet kaptak - írta az otthon közösségi oldalán Holecz Istvánné intézményvezető, hozzátéve: a lakók így nagyobb kijelzőn láthatják szeretteiket. Az idősotthonban március 18-tól rendelték el a látogatási tilalmat, 24-étől pedig sem csomagot, sem készpénzt nem vesznek át, a családtagok letéti számlára utalhatnak költőpénzt rokonaiknak.

Balassagyarmaton a Szent Erzsébet Idősek Otthonában csütörtöktől működik az új zsilipelt dolgozói öltöző a lakószárnyaktól izoláltan - közölte Csach Gábor polgármester. Hozzátette: az otthonban a dolgozók és a bentlakók is tünetmentesek.

Miskolc polgármestere több mint kétszáz helyi turisztikai vagy az idegenforgalomban érintett vállalkozást keresett meg levélben, hogy kéréseiket segítsen tolmácsolni a döntéshozóknak - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel. Veres Pál a javaslatokat levélben juttatta el a Magyar Turisztikai Ügynökséghez és a Miniszterelnökség vezetőinek. A vállalkozások elsősorban a foglalkoztatás segítése, a munkahelymegőrzés, az adózás és a kormányzati támogatások ügyében fogalmaztak meg javaslatokat.

 







0
0

hírek innen, onnan

Donald Trump kitálalt, valójában mi is történt vele az elnöki különgépen

Az amerikai elnök elismerte, hogy a Titkosszolgálat utasítására egy katonai géppel távozott Törökországból.

3 napos előrejelzés: Ismét erősödik a felmelegedés

Derült, napos, többnyire száraz napok következnek, élénk északkeleti széllel és erősödő nyári meleggel, sokfelé 30 fok közeli...

Kettérepedt a tómeder, mentették a halakat a kiszáradt kiskunsági tóból

Csak nagyon kis foltokban volt víz a mederben a Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő Kolon-tóban már múlt pénteken is, és azóta...

Távozási dráma helyett taktikai húzás? Így próbálja menteni Verstappen a Red Bullt

Valóban elhagyja Max Verstappen a Red Bullt? Juan-Pablo Montoya és Stefan Johansson elárulták, mi áll a holland pilóta folyamatos...

Megváltozott a keresés, és vele együtt haldokolni kezdett az általunk ismert, nyílt internet

A mesterséges intelligencia átalakította a webes keresés több évtizedes alapmodelljét, amely korábban a tartalomgyártók és a...

Ne fuss lyukra, ezekre a szakrendelésekre kötelező a beutaló – sokan rosszul tudják, hová kell

A beutalóköteles szakrendelések előtt érdemes időben intézkedni, mert enélkül könnyen hiába kérünk időpontot.

Csaknem duplájára nőtt a műszakin megbukott autók száma, különösen ezekkel van baj

Egyre több rossz műszaki állapotú autó lehet a magyar utakon. Míg 2016-ban 4278 személyautó vizsgája végződött eredménytelenül,...

Kilőttek a tanszerek árai, brutális összegbe kerülhet idén az iskolakezdés

Újabb áremelkedési hullámmal indul az idei tanév, a tanszerek és az írószerek mellett számos szolgáltatásért is többet kell fizetni....

Megtorpant a kínai űrprogram: videóra vették, ahogy felrobban a hordozórakéta

A kínai hatóságok tájékoztatása szerint repülés közbeni technikai hiba miatt kudarcot vallott a Hosszú Menetelés 7A (Long March 7A)...

Újra menyasszony a gyönyörű modell: Virágtengerben térdelt le elé az új szerelme

A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.

Megvan az új elnök, Ruff Bálinték nekimennek Orbán sajtósának, Mészáros nem kap uniós pénzt – Newscast

Megválasztották a következő köztársasági elnököt, a Mi Hazánk is hajlandó volt megemlékezni a roma holokausztról, Ruff Bálinték...

Meglepő, mivel foglalkozik az 53 éves Koós Réka: régi házakat újít fel

Koós Réka nemcsak a színészettel és az énekléssel keresi a kenyerét, meglepő, milyen civil szakmába vágott bele.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0