Koronavírus - Mobiljegy és kötelező maszkviselés, védekeznek a városok
A közösségi közlekedés átalakításával is reagál több nagyváros önkormányzata a koronavírus-járványra, emellett védőfelszereléseket juttatnak, illetve előírják viselésüket országszerte több településen.
A pécsi helyi közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt. a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel együttműködve bevezette az érintésmentes vásárlással igénybe vehető mobiljegyet a koronavírus-járvány fékezése érdekében. A cég az érettségi vizsgák idején, május 4. és 6. között a várhatóan megnövekedő forgalomhoz igazodva a főbb autóbuszvonalakon bővíti járatait mind a reggeli, mind a kora délutáni időszakban.
Péterffy Attila polgármester bejelentette: két ütemben tervezik újranyitni a központi vásárcsarnokot: jövő szerdától az épületen kívül indulhat meg az árusítás, az árusok csak maszkban dolgozhatnak, a 65 éven felüliek pedig csak 9 és 12 óra között vásárolhatnak. A vásárcsarnok épületének megnyitásáról később döntenek.
Nyíregyházán pénteken átmeneti buszmenetrend lép életbe, a változtatást a helyi tömegközlekedés igénybevételének csökkenése miatt vezetik be a nyírségi megyeszékhelyen - közölte a városháza sajtószolgálata az MTI-vel. A felmérések szerint jelenleg átlagosan 70-80 százalékkal kevesebben használják a közösségi közlekedést, mint a járvány előtt, ezért szükségessé vált egy átmeneti, takarékosabb és a jelenlegi igényekhez igazodó menetrend bevezetése. Néhány esetben összekötnek ma még külön közlekedő járatokat, a munkahelyek elérését pedig a korábbinál jóval több útvonalon az új, kilencvenes számmal kezdődő járatok fogják segíteni, igazodva a cégek által megadott műszakkezdésekhez és műszakzárásokhoz.
Békéscsaba hat városrészében háromezer mosható maszkot osztottak az önkormányzat munkatársai csütörtökön. Azoknak igyekeznek segíteni, akik eddig nem tudtak maguknak védőfelszerelést beszerezni. A koronavírus-járvány miatt hátrányos helyzetbe kerülőknek élelmiszercsomagokat állít össze az önkormányzat. Erre 3 millió forintot szánnak, ötszáz, egyenként hatezer forint értékű csomagot készítenek.
Zalaegerszegen május 1-jétől szigorításokat rendelt el Balaicz Zoltán polgármester a szájmaszkok viselésében. Buszokon, várókban, a piacon és a vásárcsarnokban kötelező lesz a védőmaszk vagy más, az orr és a száj eltakarására alkalmas textil viselete, de a polgármester felszólítja a kereskedelmi egységek, üzletek, bevásárlóközpontok tulajdonosait, illetve üzemeltetőit, hogy csatlakozzanak ehhez a szabályozáshoz, továbbá tartassák be a távolságtartási ajánlásokat is.
A polgárőrök segítésére pénzügyi alapot hozott létre Komárom-Esztergomban a megyei önkormányzat. A megyében 39 egyesület 1100 önkéntese teljesít szolgálatot. A támogatást védőfelszerelés beszerzésére, eszközök vásárlására és működési költségekre fordíthatják.
Komáromban a kereskedelmi egységek zárt terében kötelezővé tették a maszk vagy az orrot és szájat eltakaró kendő viselését. A városháza 105 önkéntes segítségével minden háztartásba két maszkot juttatott el.
Nyergesújfalun jövő hét szerdától maszk nélkül csak kivételes esetben tartózkodhatnak az emberek a város közösségi terein. A városházáról elvihető textilmaszk, eldobható maszk pedig több üzletben és a gyógyszertárban vásárolható.
Több ezer egészségügyi dolgozót és idős embert lát el kézfertőtlenítővel a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ. A gödöllői székhelyű szervezet közleménye szerint ezer liter kézfertőtlenítő gélt adományoznak helyi és környékbeli egészségügyi intézményeknek és idősotthonoknak. A felajánlott kézfertőtlenítők a hazai bioetanol-gyártás során keletkezett alkoholból készültek.
Fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be országszerte a lottózókban - közölte a Szerencsejáték Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a boltokban tartózkodók létszámát a cég korlátozta, egyszerre legfeljebb hárman lehetnek egy helyiségben a lottózó munkatársain kívül, sorban állásnál pedig padlómatrica figyelmeztet az ajánlott kétméteres távolság betartására. A magyar játékosok többsége a járványhelyzetben is személyes látogatja a lottózókat - írták, megjegyezve ugyanakkor, hogy a digitális értékesítési csatornáik használatának aránya az elmúlt hetekben jelentősen nőtt, csaknem 26 százalékra.
hírek innen, onnan
Nem is kezdődhetett volna jobban a Sziget: Sombr és Zara Larsson letarolta a nagyszínpadot
Gerendai irányítása alatt elvileg több kockázattal is járt a Sziget idei bookingja, de az első napos “kockázatosnak tűnő” headlinerek...
Ezt a nadrágot Audrey Hepburn tette igazán sikkessé, 2026-ban mindenhol látni
Audrey Hepburn több mint hetven éve tette igazán elegánssá a capri nadrágot, 2026 nyarán pedig a fazon ismét visszatért.
Baka András megválasztása: Fleck Zoltán szerint Orbán-párti álláspontot képvisel, aki a formaszabályokat számonkérési a Tiszán
Baka András megválasztása lezárult, a jelölés átláthatóságáról azonban nem ért véget a vita. Robert Bolt drámája azt a kockázatot...
A Századvég a választások előtt százmilliókért kutatta és elemezte Rogánnak a változó politikai törésvonalakat, sokra nem ment vele a miniszter
Közérdekű adatigényléssel kikértük, milyen tanulmányokat készített a Századvég, és mindez mennyibe került. Egészen megdöbbentő...
Gyalázatos hazug hírt terjesztenek egy ismert színésznőről
Hamisak azok a közösségi médiában terjedő állítások, amelyek szerint Sandra Bullock bejelentette, hogy 18 év remisszió után visszatért...
Hack Péter: Súlyos válsághelyzetet idézhet elő az Alkotmánybíróság
Jogtudósok szerint nem kizárt, hogy megsemmisítik a Sulyok Tamás eltávolításáról szóló rendelkezést. Csakhogy már van új államfő.
Brutális vérfürdő Kazincbarcikán: farkasok téptek szét 12 birkát
Valóságos vérfürdő fogadta a gazdát Kazincbarcikán, farkasok darabokra téptek a birkanyájat.
Magyar Péter újabb energiapróbája közeleg: Európa hatalmas csapdába sétált bele, Magyarország sem ússza meg
Európa földgáztárolói augusztus elején még 58 százalékig sem voltak feltöltve, ami az év ezen időszakában a 2011 óta vezetett adatsor...
Politikai földrengés söpörheti el Európa legnagyobb gazdaságának vezetőjét – Már saját pártján belül is fúrják a kancellárt
Friedrich Merz német kancellár a júliusban végrehajtott kormányátalakítással saját pozícióját kívánta erősíteni, ám az egyoldalú,...
Sokszor beelőzik a világot, ott üzletelnek, ahol más nem merne elindulni, és vallják, az a dolguk, hogy osztalékot fizessenek a befektetőiknek
Még egy ilyen cég nincs: így lett az a magyar kisbefektetők kedvenc osztalékpapírjából, az Állami Nyomdából globális brand. Zsámboki...
„Valamilyen hűtőtornyos megoldás” – A teljes szakma Paks 1 és 2 komplex hűthetőségén gondolkodik
Extrém, akár nagyon kreatív megoldásoknak a nukleáris területen nincs helyük, csak tanulmányokkal, elemzésekkel, számításokkal...
Nem bír túladni az MNB három olyan luxusingatlanon, amit még Matolcsy György elnöksége alatt szereztek be
Korábban 23 milliárdért hirdették meg az ingatlanokat, most már 19-ért is elvihetők.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


