Koronavírus - Operatív törzs: hétfőtől kezdődik a védekezés új szakasza
Hétfőtől megkezdődik a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakasza - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a vasárnap online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy a rendőrök a hétvégén eddig 3512 esetben intézkedtek a kijárási korlátozás megszegése miatt. Ebből 1751 volt figyelmeztetés, 986 esetben szabtak ki helyszíni bírságot és 775 feljelentést tettek. A kijárási korlátozásokkal összefüggésben március 28. óta több mint 44 ezer esetben volt szükség valamilyen rendőri intézkedésre.
Szólt arról, hogy Budapesten és Pest megyében az eddigi kijárási és nyitvatartási korlátozások maradnak hatályban. Az ország többi részén valamennyi üzlet, strand, szabadtéri fürdő, múzeum, állatkert kinyithat és látogatható. Az üzletekben és a tömegközlekedésben azonban szájat, orrot eltakaró orvosi maszkot, sálat vagy kendőt kell viselni - hangsúlyozta Kiss Róbert.
Tájékoztatása szerint szombaton 916 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 10 786 ilyen korlátozó intézkedés van érvényben. Szombaton 23 rendőri intézkedésre volt szükség a hatósági házi karantén szabályait be nem tartókkal szemben. A rendőrség március 12. óta ellenőrzi a korlátozó intézkedés alatt állókat, azóta 1453 szabályszegővel szemben léptek fel.
A határforgalomról szólva elmondta: a teherforgalomban belépő oldalon Röszkénél kell 1 órás, a személyforgalomban kilépő oldalon Nagylaknál pedig 2 órás várakozási idővel számolni.
Újságírói kérdésre elmondta: a rendőrség felkészült és megfelelő létszámmal ellenőrzi a hétfőtől életbe lépő új szabályok betartását. Amennyiben szükségessé válik, azonnal intézkednek majd - mondta. Egy másik kérdésre elmondta: leggyakrabban azzal követnek el szabálysértést az emberek, hogy nem alapos indokkal hagyják el otthonaikat, nem tartják be a távolságtartás szabályait, illetve nem a számukra kijelölt idősávban mennek vásárolni.
Arra a kérdésre, hogy az újrainduló repülőtéri utasforgalomban a külföldi utazásról hazatérőknek mire kell számítaniuk, azt válaszolta: a hazatérők kötelező egészségügyi vizsgálaton esnek át. Ha felmerül náluk a fertőzés gyanúja, kijelölt karanténba kerülnek, ha nem, akkor 14 napos hatósági házi karantént rendelnek el velük szemben.
Az alezredes igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy hazajöhet-e hétvégére a családjához az, aki például Németországban dolgozik. Hozzátette: a hatósági házi karantén alól az adhat felmentést, ha valaki igazolja, hogy gyógyult, fertőzés tüneteit nem mutatja, vagy igazolással rendelkezik arról, hogy a hazautazást megelőzően 14 napos járványügyi megfigyelés hatálya alatt állt.
Arra a kérdésre, hogy szabálysértésnek minősül-e ha egy budapesti lakos autót vásárol, és teljesíti a bejelentési kötelezettségét a közlekedési hatóságnál a tulajdonjog-változásról, nemmel felelt az alezredes. Hozzátette: a jogszabály szerint alapos indoknak kell tekinteni, hogy a legszükségesebb esetben a személyes megjelenést igénylő hatósági, banki, pénzügyi, biztosítási, illetve postai ügyintézés során megjelennek az emberek ezeknél a hivataloknál.
A vidéki enyhítésekkel kapcsolatban elmondta: a teraszokon, kerthelyiségekben történő fogyasztásnál megengedett lesz a jellemzően a belső térben található mellékhelyiségek használata.
Az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője köszöntötte az édesanyákat, nagymamákat és dédnagymamákat, akiknek a jelenlegi helyzetben elsősorban jó egészséget kívánt. Azt kérte: az emberek legyenek kreatívak, próbálják felköszönteni az édesanyákat, de közben vigyázzanak magukra és egymásra. Az érettségizőknek sok sikert kívánt.
hírek innen, onnan
Lehetünk-e egyszerre anyák és aktivisták?
Először azt hittem, hogy aktivista anyák munkájáról fogok írni, de aztán rájöttem, hogy miért is ne írnék egy olyan cikket, amiben...
Erről kevesen tudnak, pedig fizeti az egészségpénztár: rengeteg magyar költött fölöslegesen vagyonokat
Az iskolakezdés jelentős terhet róhat a családi kasszára, a tanszerek, az iskolatáska és a ruházat mellett ugyanis egyre több...
Zuhanó belföldi eladások, rekordmértékű export: külföldre menekül a kínai autóipar
Júliusban már a tizedik egymást követő hónapban csökkentek az autóeladások Kínában, bár a visszaesés üteme némileg lassult. Ez éles...
Napi horoszkóp: a Mérlegre rátalál a szerelem, a Nyilas előléptetésre számíthat, a Vízöntő új esélyt kap
Kedves Rák! A fontos pénzügyi döntéseket jobb halogatni, most valahogy minden kifolyik a kezedből.
Budapest: mínusz 65 milliárdból kellene törleszteni a 125 milliárdos hitelt
Alig egy hónap múlva 125 milliárd forint hitelt kell visszafizetnie a fővárosnak, miközben jelenleg mínusz 65 milliárdon áll a számláló...
Vitézy Dávid meglepte az MTK-elnök Deutsch Tamást
Ha a korábbi években a kormány járt volna el így a fővárossal szemben, akkor azt Vitézy Dávid fővárosi képviselőként elsőként...
Mit kívánjon a születési hónapja alapján a Perseidák meteorraj idején, augusztus 12-én?
Augusztus 12-én érdemes lesz az eget kémlelni, hiszen a Perseidák meteorrajhullás csúcspontja nemcsak látványos égi jelenséget ígér,...
Egy korszak vége? – Jövőre gyökeresen megváltozhat a horvátországi autós közlekedés
A fizetőkapuk eltűnésével jelentős lassító tényező szűnik meg, véget érhet a hosszú sorban állás, ideőrlő toporgás kora.
A választások után teljesen leállt az eddig óramű pontossággal üzemelő NER-pénzcsap a Szerencsejáték-cégnél
Mintha elvágták volna, az áprilisi választások után teljesen leállt a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycégénél a...
Orbán Viktor elleni bosszúnak nevezték Baka András köztársasági elnökké választását
Szimbolikus lépés a Tiszától.
Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák
A minisztérium az Európai Bizottsághoz fordult.
Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók
Megduplázódott a pesszimisták tábora.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


