Labdarúgó NB II - Nyert a Vasas, kikapott a Budafok
A Vasas hazai pályán 4-1-re legyőzte a Nyíregyházát vasárnap a labdarúgó NB II 27. fordulójában.
Az angyalföldiek télen szerződtetett csatára, Feczesin Róbert duplázott, így hat mérkőzésen már hat találatnál jár új csapata színeiben. Balajti Ádám is két gólt szerzett, 13-nál tart a szezonban.
A Vasas duplán örülhetett, ugyanis az előtte álló csapatok közül az MTK után a Budafok is kikapott, így Bene Ferenc együttese már csak hat pontra van a feljutást jelentő második pozíciótól.
A kiesőjelöltek csatáján a Vác öt gólt szerzett Tiszakécskén - a váciak ebben a naptári évben még nem találtak be az ellenfelek kapujába, legutóbb december 8-án a Szolnok ellen voltak eredményesek. Azóta hét mérkőzésen maradtak gólképtelenek, és augusztus 18., azaz 21 bajnoki óta először gyűjtötték be mindhárom pontot.
Merkantil Bank Liga NB II, 27. forduló:
Vasas FC-Nyíregyháza Spartacus FC 4-1 (3-1)
WKW ETO FC Győr-Szolnoki MÁV FC 0-1 (0-1)
Aqvital FC Csákvár - Szeged-Csanád Grosics 3-2 (2-1)
FC Ajka-Budafoki MTE 2-0 (1-0)
Duna Aszfalt TLC-Vác FC 1-5 (1-2)
Kazincbarcika-MTK Budapest 3-1 (1-0)
Budaörs-BFC Siófok 4-1 (0-0)
Dorogi FC-Gyirmót FC Győr 3-1 (1-0)
Soroksár SC-Szombathelyi Haladás 1-4 (0-1)
Az állás: 1. MTK Budapest 56 pont/26 mérkőzés, 2. Budafok 53/26, 3. Vasas 47/26
hírek innen, onnan
Megvan Epstein búcsúlevele?
A kiskorúak szexuális kereskedelmével megvádolt befektető a hivatalos vizsgálatok szerint a cellájában lett öngyilkos. Fordulhat az ügy?...
Zeneszámok miatt bírságolt a Médiatanács
A Base FM-en rossz időpontban, téves korhatári besorolással közzétett zeneszámok miatt marasztalta el a médiaszolgáltatót a Nemzeti...
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Elveszettnek hitt, bibliai időkből származó szövegeket sikerült rekonstruálnia egy kutatócsoportnak
A nemzetközi csapatnak innen-onnan kellett összegyűjtenie a szétszórt töredékeket, a helyreállításban a csúcstechnológia volt...
Lehet, hogy rosszul kérdezel az AI-tól – ezen múlhat a válasz minősége
A szakértők szerint az összetett AI-feladatokat érdemes először részekre bontani a pontosabb válaszokért.
„A pártok kora lejárt” – új irányt hirdet Óbuda polgármestere
Kiss László bejelentette a közösségi médiában, hogy kilép a Demokratikus Koalícióból, és új helyi mozgalmat indít Óbudán. A...
Kimutatta a kutatás: Ez a vitamin nagyban befolyásolja a daganatokat, mégis mindenki szedi
Meglepő kutatási eredmény látott napvilágot: bizonyos daganatok működése egy kulcsvitamintól függhet, és ha ettől elesnek,...
Vége a régi fürdőszobáknak: ez az új megoldás mindent megváltoztat
Egyre többen fordítanak hátat a hagyományos kádat és zuhanykabint használó fürdőszobáknak, nem véletlenül. Az új trend nemcsak...
Töröltetné a NER-közeli kavicskirály Szilas Liget projektjének kiemelt státuszát a XV. kerület
A Ferencvárosból nemrég kipenderített Bayer Construct az újpalotai zöldterület letarolásával többezer lakásos lakóparkot, a Szilas...
Ideje beszerezni a kedvenc fürdőruhád - Mutatjuk a legmenőbbeket idén nyárra
Ezek kötelező darabok lesznek a vízpart mellé!
Felvillanyozó változás a győri Audi-gyárban
Új generációs, nagy volumenű sorozatgyártásra tervezett elektromos hajtásrendszer gyártására rendezkednek be.
Tizenegy másodpercbe sűrítve így néz ki egy földi év a világűrből
A geostacionárius pálya olyan Föld körüli pálya, amely az Egyenlítő síkjában található, és amelyen egy objektumnak a keringési ideje...
Sport
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt
A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t
Ráadásul Európában, nem Ázsiában.
Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét
Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.
Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?
A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.
Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó
Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.
Bulvár
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik
Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.
Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú
„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl
Brutális összeg: 2600 milliárd forint közpénz folyt a NER vagyonlerakóiba
A Transparency International Magyarország birtokába jutott információk szerint a Tiborcz Istvánhoz tartozó alapkezelőt találták meg a legtöbb állami forrással.
Milliós büntetést kaphatsz, ha nem tartod be ezt a tilalmat: csütörtöktől ezekben a vármegyékben lép életbe
Szigorú büntetést kaphat, aki nem vigyáz.
Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok
A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.
Ismeretlen eredetű, titokzatos arany-gömböt találtak a tengerfenéken - most kiderült, miből is áll valójában
A furcsa anyag rejtélyét megfejtették, de az eredmény is szokatlan.
„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Jótékonyság a köbön: Kakaó, bábelőadás, ajándékok a rászoruló gyerekeknek
- 2018-ban így alakul a szombathelyi felnőtt háziorvosi rendelés!
- Halálozási hírek Szombathelyről
- Egész nap mérnek Vas megyében és Szombathelyen
- Egy ideig nem lesz víz Szombathely egy bizonyos részén
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre


