Ezt olvasta már?


Labdarúgó NB I - Diósgyőrben tér vissza Carrillo

Diósgyőrben tér vissza a labdarúgó OTP Bank Ligába Joan Carrillo, a MOL Fehérvár FC régi-új vezetőedzője, aki 2015-ben bajnoki címet nyert a székesfehérvári együttessel.

A spanyol szakember a héten váltotta a szerb Marko Nikolicsot, akivel a gárda az utóbbi időszakban gyengén szerepelt és a bajnokságban a harmadik helyre esett vissza a Ferencváros és a Mezőkövesd mögé.

"Hirtelennek tűnhetett az edzőváltás a Fehérvárnál, de ha megnézzük a csapat szereplését, akkor érthető, várható lépés volt: az elmúlt öt fordulóban viszonylag sok pontot hagyott veszni. Többekben már az Európa-liga második selejtezőkörében, a Vaduz elleni kieséskor felmerült a csere, de utána jött hat győzelem a bajnokságban és egy dinamikus, helyenként kifejezetten élvezetes foci, ami az utóbbi hat fordulóban viszont eltűnt" - nyilatkozott a közmédiának Bozsik Péter, az M4 szakértője. A korábbi szövetségi kapitány kiemelte, nagy előny, hogy Carrillo tudja, hová megy, mit várnak el tőle, milyen a klub, ismeri a játékosok egy részét és a viszonyokat.

"A húzóemberek továbbra is ott vannak, akikkel megtalálhatja a hangot, hamarabb képbe tud kerülni. Többé kevésbé szerintem eddig is képben volt, tehát ebben a váltásban ilyen értelemben különösebb kockázat sincs. Azt is el tudom képzelni, hogy az utóbbi hetekben már intenzívebb tárgyalásokat folytattak vele. Ezek alapján elvárható tőle, hogy hamar reagáljon a helyzetre és képes legyen gatyába rázni a csapatot" - tette hozzák Bozsik Péter.

A második helyen álló Mezőkövesd a Puskás Akadémia otthonába látogat. A negyedik felcsútiak a legutóbbi fordulóban az akkor még listavezető MOL Fehérvár FC vendégeként arattak győzelmet.

A címvédő Ferencvárosra - azután, hogy csütörtökön drámai mérkőzésen 2-2-s döntetlent játszott az Espanyollal az Európa-ligában - könnyebbnek ígérkező feladat vár, ugyanis a sereghajtó Kaposvárhoz látogat vasárnap.

A bajnokság legjobb formában lévő együttese a Budapest Honvéd, amely az elmúlt hét fordulóban hat győzelmet és egy döntetlent ért el. A kispestiek ezúttal Kisvárdán lépnek pályára.

Az M4 Sport szombaton a Zalaegerszeg-Debrecen és a Diósgyőr-MOL Fehérvár FC, vasárnap pedig a Kaposvár-Ferencváros találkozót élőben közvetíti. A Kossuth Rádió szombaton a 17 órakor kezdődő összecsapásokról 18.02-től Körkapcsolásban tudósít, míg az esti találkozó 20.12-től hallható. Az m4sport.hu oldalon minden találkozót élőben lehet követni.

OTP Bank Liga, 14. forduló:

szombat:

ZTE FC-Debreceni VSC 15.45

Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00

Paksi FC-Újpest FC 17.00

Kisvárda Master Good-Budapest Honvéd 17.00

Diósgyőri VTK-MOL Fehérvár FC 19.30

vasárnap:

Kaposvári Rákóczi FC-Ferencvárosi TC 18.00

A tabella:

1. Ferencváros 12 9 2 1 23-10 29 pont

2. Mezőkövesd Zsóry FC 13 8 3 2 19-10 27

3. MOL Fehérvár FC 13 8 2 3 26-14 26

4. Puskás Akadémia FC 13 7 2 4 23-16 23

5. Budapest Honvéd 13 7 1 5 18-17 22

6. Újpest FC 13 5 2 6 18-20 17

7. Kisvárda Master Good 13 5 2 6 16-19 17

8. Diósgyőri VTK 13 5 1 7 14-20 16

9. Debreceni VSC 12 5 - 7 21-25 15

10. Paksi FC 13 3 2 8 15-25 11

11. ZTE FC 13 2 5 6 20-20 11

12. Kaposvári Rákóczi FC 13 2 - 11 9-26 6

Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencváros-Debreceni VSC találkozót április 7-én pótolják.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Kamionokkal tüntetnek a fuvarosok Budapesten

A megemelni tervezett útdíjak ellen tiltakoznak.

„Letiltott minket" - Már a nyilvánosság előtt zajlik a Beckham család drámája

Egy ideje már pletykálják, hogy a Beckham családban nincs minden rendben. Ezekre az állításokra reagált most Victoria és David Beckham...

Változás a Kresz-ben: jövőre módosulhat az indexelés szabálya is

2026-ban megváltozhat a Kresz szabályzata, ami nem csak az autósokat, de a kerékpárosokat és a gyalogosokat is érinti.

A műfordító, aki költőként is kiváló

Egy héttel Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjas eseménysorozata után három könyvének angol fordítója, George Szirtes beszélt...

Most kezdhet igazán fázni Dánia – Trump új embert küld csatába

Mindent megtesz az új kinevezett Grönland megszerzéséért.

Így ítélnek meg az emberek hajszíned alapján – Nézd meg, rólad mit gondolnak.

Függetlenül attól, hogy természetes vagy festett a hajad, a színe számos sztereotípiát és előítéletet vonz magával.

Kkv-k adózása: könnyítések 2006-tól

Emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára az áfában, nő a költséghányad az átalányadózóknál, sokkal kevesebb bevallást kell...

Bejelentette a 4iG: változik az NKP-s kötvények visszafizetése

A 4iG megállapodást kötött az NKP II. keretében kibocsátott kötvényei feltételrendszerének változtatásáról, aminek lényege, hogy a...

Ebből a pusztító Rolls Royce-ból csak 25 darab készül

Egy dubaji tuningcég úgy érezte, hogy alap esetben a Rolls-Royce Dawn túl visszafogott.

Csúszik a Google nagy átállása

Nem sikerült tartani az eredeti határidőt: 2025 végéig már egészen biztosan nem lesz leváltva le az androidos készülékek többségén az...

Rendkívüli hiba történt az atomórák rendszerében: lelassult az idő Amerikában

Egy vihar miatt áramkimaradás volt az amerikai atomórák központjában, ezért az ország hivatalos ideje késésben van.

0

Sport

Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos

A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.

Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát

A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.

Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig

Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.

"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének

A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.

A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc

Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.

Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot

A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.

NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó

A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.

Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk

A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.

Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter

Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.

Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők

Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett

Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen

Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.

Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza

Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.

Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét

Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.

Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol

Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.

Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok

Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.

Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír

Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.

Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben

Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?

Felnyílt a sorompó, kialudt a piros lámpa, majd megérkezett a vonat Kismaroson – a MÁV elmagyarázta, hogy ez miért nem szabálytalan

Az eset hajmeresztőnek és balesetveszélyesnek tűnik, de a MÁV szerint nem a sorompó romlott el, ráadásul az autósoknak kötelessége fokozott figyelemmel lennie, ha a fénysorompó elsötétül.

0